Senkinek sem árt egy kis „katonaság” – Kamarás Iván elárulta, mi a véleménye a sorkatonaságról

2024. október 24. 21:33

Kamarás Iván nyilatkozott a TV2 és a Megafilm új produkciója, a S.E.R.E.G. c. sorozat sajtóbemutatóján, mikor elmondta, hogy mi a véleménye a katonaságról.

2024. október 24. 21:33

Nyitókép: Kamarás Iván Facebook-oldala

A sajtóbemutatón a Budapest Eye kapta el Kamarás Iván színészt, aki a S.E.R.E.G. című sorozatban Horváth Tibor ezredest alakítja, hogy megkérdezzék, volt-e katona, amire Kamarás úgy reagált, hogy „most voltam katona, több hónapon keresztül is, tehát jelenthetem, hogy az alapkiképzést megkaptam és túléltem”.

A Jászai Mari-díjas színész több érdekes részletet is elmesélt a Facebook-videóban, többek között a forgatásról és akár a fegyverek szereléséről és kezeléséről.

Kiderült az is, hogy a S.E.R.E.G. alapvető történeti szála az, hogy egy apa a seregbe küldi a gyerekét, annak véleményével nem törődve, amikor pedig a Budapest Eye arról kérdezte a színészt, hogy ő döntene-e így, Kamarás Iván azt felelte, hogy „igen, szerintem ez nem árt a mai világban”.

Senkinek sem árt egy kis katonaság. Én azt gondolom, hogy rendet lehet tanulni; tisztességet lehet tanulni; fegyelmet lehet tanulni.

– mondta el a Jászai Mari-díjas színész.

Ezt is ajánljuk a témában

Mint azt Kamarás nyilatkozta, „én vállaltam ezt a fajta száműzetést annakidején, a harcművészetekkel”. Elmondta, hogy „én kempozni mentem el, és 8 évet lehúztam a kemposok között, ami egy önfegyelemre nevel”.

Arról is beszélt a színész, hogy „furcsa, annakidején még kötelező volt a katonaság, pont a mi időnkben szüntették meg a hadkötelességet, de hogy valamelyik kolléganővel beszélgettem, aki azt mondta, hogy milyen érdekes, hogy az összes fiú, akivel beszélgettem, mindig szidta a katonaságot, és az összes buliba, ahol összetalálkoztak, mindig erről beszéltek, a katona élményeikről”.

„Valahol ez markáns és fontos mindenkinek az életében, aki egyszer is volt katona” – fejezte be a mondandóját Kamarás. A S.E.R.E.G. című sorozat hamarosan, november 11-től a TV2-n lesz látható.

 

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2024. október 29. 13:45 Szerkesztve
Mit ad a sorozott sereg , nem egyszerű ?,mivel egyénenként mást és mást, van akinek semmit,mivel érett felnőtt személyiségként kerültek be,de vannak akik úm. gyerekként az anyuci szoknyája mellől, nekik biztosan segít a felnőtté válásban. Én 24 hónapot voltam sorállományban és nagyon sok ún."ember-tipus"-al találkoztam,volt olyan is aki öngyilkos lett és olyan is ak végig "röhögte" az egészet ,e kettő között volt a többség,de egy biztos mindenki más "személyiségként" szerelt le, mint ahogyan bevonult. A mai elnőiesedett "férfiak" is ide vezethetők vissza, nincs tartásuk, nincs "gerincük", soha nem kellett még magukat úm.megvédeniük ! A felnőtt férfivé válás,az nézetem szerint egy kíméletlen harc velejárója, /pl.partner választás, a "nyuszik"-nak csak az ún.káposztalevél marad / aki ezt szeretné elkerülni vagy megspórolni,az örökké csak egy ovodás hisztis gyerek marad,legtöbbször a szülei nyakán. Sajnálom , ha ezt sokan másként látják,de ez a véleményem, egyben a tapasztalatom is.
canadian-deplorable
2024. október 25. 16:04 Szerkesztve
Nem voltam soha katona és nem bánom. 20 évesen már Kanadában éltem, itt pedig nincs sorkatonaság. Ugyan mit nyertem volna azzal, hogy a Magyar Néphadseregben elvesztegessek 18 hónapot?
voltospultos-2
2024. október 25. 13:00
contractor-2 Ez az ország nem illiberális demokrácia, hanem főúri diktatúra, pont mint Trianon előtt. Semmit sem tanult, semmit sem felejt. --------------------------- A Megyei Kórház legrégibb épületében, (ahol most a három belgyógy osztály van) a földszinten egy márványtábla, felirat egy korabeli levéltári dokumentum alapján: E kórház létesítését 1828-ban határozták el Nemes Békésvármegye Rendei. Az intézet 1846 május 1-én nyílt meg. Létesítését, majd később fennállását a következők segítették nemes adományaikkal. És itt következik 23 név; báró, gróf, ügyész, püspök. Fizettek a gazdagok. Mi még azt tanultuk az iskolában, hogy ezek legfőbb tevékenysége a jobbágyaik deresen püfölése volt.
contractor-2
2024. október 25. 07:37 Szerkesztve
Mo. - on soha nem volt alapvető alkotmányos jog a fegyvertartáshoz, de még az önvédelemhez való jog is erősen vitatott volt. Egy ilyen országban elvárni a néptől. hogy megvédje magát és az országát az minimum gazemberség. A rendőrség képtelen megvédeni saját magát, nem beszélve a polgárokról. Mindig a TEK - hez rohangálnak védelemért ők is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!