Nézzük, miként gondolkodik egy intelligens, felvilágosult ellenzéki...

2024. október 21. 15:32

...az, hogy Vitézyt Ungár segítségével Rogán élesítette, az minden különösebb bizonyítás nélkül tény.

2024. október 21. 15:32
null
Hont András
Hont András
Facebook

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Ebbe az sem zavar bele, hogy az újgenerációs O1g-propaganda zászlóvivője, Puzsér Róbert Vitézy egyik legnagyobb támogatója, mert lássuk be: ellenzékváltásra van szükség, amit ugyan Rogán eszelt ki (Ungár segítségével), de hagyjuk. 

Az viszont, hogy a fideszes EP-listavezető ….khm… sajátos személyiségű volt férjét kirakják a NER-ből, és ez csak legfelsőbb jóváhagyással történhet, és ha ezt követően hirtelen százmilliói lesznek kampányolni meg hatalmas közösségi médiás szervezés áll mögötte, az nem lehet a véletlen műve, nos, ez meg konteó. Már csak azért is, mert nem kirakták, hanem ő mondott föl – ő maga mondta! – amire bizonyíték, hogy saját szavai szerint már korábban állást keresett Lőrincnél, hiszen minden valamire való Saulusból lett Paulusnál alapkövetelmény, hogy a damaszkuszi úton való forgolódással egyidőben állást keressen Lőrincnél. 

Világos, és ebbe az sem zavar bele, hogy a volt férj nem akarja piszkálni az uniós pénzeket, azt mondja a háborúról, amit a Fidesz, az első adandó alkalommal a Fidesszel szavaz együtt, és – hogy, hogy nem – Vitézyt akarja főpolgármester-helyettesnek, másról hallani sem akar. 

Szép, letisztult, koherens álláspont, lehet az önálló vélemény nélküli, megfelelési kényszeres nullagyuriknak ennek szellemében kontenteket gyártani a közösségi médiában.”

Kapcsolódó vélemény

undefined

Hont András

Facebook

Idézőjel

Az LMP akkor fog megszűnni, ha több más ellenzéki párthoz hasonlóan valami érthetetlen tévedésbe esik.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-5000122
2024. október 22. 16:53
🍓 ️ ­É­r­­t­­é­k­­­e­­­l­d­­ ­a­­ ­s­­z­e­­­x­­­i­­­ ­­p­u­­­n­c­­­i­m­a­t­­ 👉 𝐖­­𝐖­­­𝐖­.­­­𝐗­­­𝟏­­𝟖­­­.­­𝐅­­­𝐔­­𝐍
pacoka
2024. október 22. 15:40
Szegény Hont. Móricka. De tényleg.
Szuperszig
2024. október 22. 13:07
Intelligens ellenzéki?? Mókás. Egyébként meg O6G jön.
tapir32
2024. október 21. 21:41
Mondjunk nemet a bunkóságra! Mondjunk nemet a hazugságra! Mondjunk nemet a tudatlanságra! Mondjunk nemet a butaságra! Mondjunk nemet Magyar Péterre!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!