Így jártunk: Putyin nem küld karácsonyi üdvözletet a barátságtalan országoknak
Kivételek azért lesznek, és az ukránoknak is gratulál az orosz elnök!
A házelnök szerint nem csak oroszok kezén szárad magyar emberek vére, hanem áttételesen nyugati politikusok kezén is.
Nyitókép: képernyőfotó / Napi aktuális
Kövér László volt a Hír TV Napi aktuális vendége, ahol a beszélgetés fókuszában október 23-a volt. A házelnök szerint 1956 másképpen is alakulhatott volna, ha a nyugatiak nem hagynak cserben minket. „De hogy jobban vagy rosszabbul alakult volna a mi nézőpontunkból, azt sosem tudhatjuk meg, mert ahhoz egy történelmi távlat kell, hogy egyáltalán bátorságot vegyünk magunknak, hogy értékeljük az akkori helyzetet és cselekedeteket” – fogalmazott.
Kövér László szerint a legnagyobb aljasság nem az volt, hogy cserben hagytak bennünket, hanem az, hogy közben az ellenkezőjét üzenték.
Tehát nem csak oroszok kezén szárad magyar emberek vére, hanem áttételesen azon nyugati politikusok kezén is, akik hosszú időn keresztül megpróbáltak bennünket – az oroszokat gyengítendő – belelovalni a küzdelembe”
– húzta alá.
A házelnök szerint nem az a kérdés, hogy értelmetlenül haltak-e meg a pesti srácok, hanem az, hogy milyen erőt merítettek ebből az utána következő generációk.
Ugorva az időben és a történelemben, Kövér arról is beszélt, hogy Orbán Viktor Nagy Imre temetésén mondott beszédének minden egyes sorával egyetért a mai napig. Mint mondta: mivel akkor fiatalként egyik oldalhoz sem tartoztak, nem kötötte őket a múlt, így szabadon értékelhették azt, mi 1956 lehetséges szerepe az éppen kialakuló új világban.
A műsorban a szuverenitás kérdésköre is felmerült. Kövér László szerint egy hibrid háború zajlik Magyarországgal szemben a szuverenitásunk elvétele céljából. „Annyi az előnyünk, hogy a mi kormányzó, vezető rétegünk nem árulta el a saját nemzetét.
Mi nem mindenféle pénzügyi csoportokhoz vagyunk bekötve, bennünket nem banki szektorokban és nemzetközi szervezetekben készítettek fel az ügynöki tevékenységre, hanem minket a történelem hozott helyzetbe”
– jegyezte meg a házelnök.
Kövér László szerint a demokratikus, szabad világ politikai és erkölcsi nívója rendkívül mélyre süllyedt. „Én nem gondoltam volna harminc évvel ezelőtt, hogy azt merjem mondani, hogy egynémely dologban a '80-as évek kommunistái azért versenyképesek lennének a mai – magukat demokratikusnak gondoló – politikusokkal” – fogalmazott. Hozzátette: nem akar neveket emlegetni, de szerinte a '80-as évek magyar reformkommunistái között is több nemzeti érzés és emberi tisztesség volt fellelhető, mint a mai ellenzék nagy részében.
Még Horn Gyulát is ide sorolom (...), ő azért Magyarország jó vezetője akart lenni, a múltját most tegyük zárójelbe”
– mondta Kövér, aki szerint azok viszont, akik mostanában ülnek az ellenzék soraiban, „szalonképes módon nem minősíthetők”.
A házelnök a magyar-ukrán történelmi párhuzamot is kommentálta. Szerinte Orbán Viktornak igaza volt Strasbourgban – ez az összevetés sértő. Végül pedig arról is szót ejtett, hogy minősíthetetlennek tartja, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt megpróbálja kisajátítani az 1956 jelképét, a lyukas zászlót.
Kövér László a beszélgetés végén összegezte, hogy az 1956-os forradalom legfontosabb tanulsága számunkra az, hogy becsaptak minket, „nem először, de reméljük, hogy utoljára”.
Mi a Nyugattól történelmi értelemben nem sok jót kaptunk. Árulásban, megszállásban, kifosztásban, felhasználásban, manipulálásban annál több részünk volt”
– fogalmazott Kövér, aki szerint éppen ezért fontos történelmet tanulni.