Osváth Zsolt ügyében is gőzerővel folyik a nyomozás
Lakatos Márk esetében már nyomoz a rendőrség.
Homoszexuális transzvesztita előadóból lett ellenzéki politikussimogató. Miniportré Osváth Zsolt Zoltánról.
Nyitókép: Osváth Zsolt. Transzvesztita előadóból politikussimogató celeb, akivel szemben súlyos vádakat fogalmaztak meg. Fotó: Youtube/képernyőkép
Valóságshow-szereplő, vlogger, étterem- és webshop-tulajdonos, a baloldali ellenzéki összefogás nyílt támogatója, akit saját bevallása szerint kamaszként a homoszexualitása miatt rúgtak ki az intézetből.
VV Zsoltiként lett ismert, hogy aztán a „gyermekvédelem jegyében tartott” influenszertüntetésen is felszólaljon. A YouTube-on 272 ezren követik a csatornáját és már saját műsora van a Viasaton.
Osváth Zsolt Zoltán a hivatalos neve, és 1991 decemberében született Budapesten.
Ezt is ajánljuk a témában
Lakatos Márk esetében már nyomoz a rendőrség.
Saját bevallása szerint 12 éves koráig lakott az anyukájával, ám tőle a nő beszámíthatatlansága miatt elvették és nevelőintézetbe adták. Megint csak rá hagyatkozhatunk, amikor azt írjuk, 18 éves volt, mikor állítása szerint a homoszexualitása miatt kirúgták az intézetből.
Azt a férfit, aki a nemi irányultságával kapcsolatban olykor viccesen fogalmaz.
A párjáról a Telexnek nyilatkozva például ezt mondta: „Patrikot is néha kisbuzinak hívom.”
Nyolc éve, 2016-ban lett ismert, amikor is bekerült az RTL Klubon futó ValóVilág nyolcadik szériájába. Ott Osváth büszkén hirdette, hogy Melanie néven transzvesztita előadóként lépett fel a budapesti éjszakában.
A homoszexualitása sokszor fókuszba került a tévéműsorban is és nem meglepő módon, női ruhákba öltözve is szerepelt az adásban. Nem mellékesen 2018-ban ismét transzvesztitának öltözve lépett fel a főváros egyik éjszakai klubjában. Az ismertséget VV Zsoltiként kapta meg, az RTL Klub pedig a széria után sem hagyta magára, műsorvezetőként maradhatott a csatornánál. Később rátalált a YouTube-ra, önálló csatornát hozott létre, ahol úgynevezett kanapéinterjúkat készített.
Közéleti ügyekben is egyre gyakrabban foglalt állást, főleg, miután a nemváltás hivatalossá tételét megakadályozó törvénymódosításon felháborodott.
Ezt is ajánljuk a témában
A „gyermekvédelminek” álcázott februári politikai megmozdulás egyik főszervezője Osváth Zsolt volt, akit azzal támadnak, hogy 27 évesen egy 17 éves fiútól kért pornográf képet.
Az 1Kanapén című sorozatában már nyíltan politizált, az első vendége Vona Gábor volt, majd őt Gyurcsány Ferenc követte. Osváth kanapéján aztán szépen sorban jöttek az ellenzék tagjai: Karácsony Gergely, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Dobrev Klára valamint Márki-Zay Péter is megfordult Osváth Zsolt kanapéján. No meg Puzsér Róbert és Alföldi Róbert is az idők során.
Osváth aztán szintet lépett, külön sorozatban mutatta be, hogyan kampányolnak az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek. Ennek a kapcsolatnak a csúcspontja lett, amikor felkérték, hogy legyen a műsorvezetője az összefogás pártjainak egyik rendezvényén.
Osváth videóiban sokszor visszatérő téma a meggyötört gyermekkora, a homoszexualitása, a pedofilokat pedig saját állítása szerint halálbüntetéssel sújtaná. A YouTube-on népszerűvé vált egykori villalakó 2021-ben bisztrót nyitott, majd ruházati webshopot, ahol LMBTQ-termékeket árult. Így érkeztünk el idén februárhoz, amikor is Osváth szervezőként és fellépőként szerepelt az úgynevezett influenszer-tüntetésen, ahol elviekben a gyermekvédelem mellett állt ki.
Idén márciusban robbant a bomba: Tényi István volt politikus szexuális visszaélés bűntette gyanúja miatt tett feljelentést Osváth Zsolt ellen.
Azután tette meg a feljelentését Tényi, hogy egy internetes műsorban a Noryna Diamond nevet viselő férfi azt állította, Osváth Zsolt néhány évvel ezelőtt szexuális kapcsolatot létesített egy 16 éves fiatallal.
Osváth akkor reagált és azt mondta, nem követett el soha semmilyen bűncselekményt kiskorúak sérelmére.
Az ügyben rendőrségi nyomozás indult, Ábrahám Róbert, a Renitens YouTube-csatorna riportere pedig néhány napja az ügyészségre ment, ahol fontos iratokat nyújtott át Osváth Zsolt és Lakatos Márk ügyében.
Osváth, aki a YouTube-csatornáján rendszeresen jelentkezett, mostanában kevésbé aktív. Olyannyira, hogy két hétig egyáltalán nem jelent meg videója, fél napja pedig nem az őt ért vádakra adott magyarázatot, hanem a saját műsorát reklámozta, amely a Viasaton fut. A műsor címe beszédes: Őszinte leszek…
Ezt is ajánljuk a témában
Az Őszinte leszek – Talkshow Osváth Zsolttal című latenight show a ZSHOWtime című YouTube-sorozatán alapszik.