Nem sikerült elítélni sem a tömeggyilkos Biszku Bélát, sem a 2006-os rendőrterror felelőseit – hogy is van ez?

Nyitókép: Shutterstock 

Ha csak a jogszabályok döntenének, és kivennénk a józan észt a történetből, akkor nyugodtan lehetnének robotok a vámosok és a rendőrök, az ügyész, az ügyvéd és a bíró munkáját pedig végezhetné algoritmus – még az is lehet, hogy igazságosabban döntene, mert végigfuttatná magán a világ összes hasonló ügyét, azok ítéleteit, és az alapján hozna döntést. Azért ülnek mégis emberek ezekben a pozíciókban, mert van józan eszük, és amikor látják, hogy valami teljesen értelmetlen vagy igazságtalan, akkor azt mondhatják az eljárás folyamán, hogy álljunk meg, ne őrüljünk meg.

Az igazságszolgáltatás és a józan ész konfliktusán régóta gondolkodom. Nem sikerült elítélni sem a tömeggyilkos Biszku Bélát, sem azokat, akik felelősek voltak azért, hogy 2006-ban rendőrök utcán sétáló embereket vertek össze, és súlyos sérüléseket okoztak. Biztos van valami jogszabály, ami rendkívüli helyzetekben ezt megengedi nekik, és senkinek nem volt annyi józan esze, hogy azt mondja: állj! Azt se értettem, hogyan tarthat egy per tizenöt évig, mialatt a vádlottak gyerekei felnőnek. Hogy ítélhetnek el valakit úgy, hogy se az ujjlenyomata nem stimmel, se az utcakamerán nem látszik, és a cellainformációk alapján több száz kilométerre volt a tett helyszínétől?

Most azért írok erről, mert napokig rosszul voltam egy történettől. Egy háromgyerekes magyar család jött haza a tengerentúlról februárban. Hosszú, fárasztó utazás után megérkeztek a Liszt Ferenc repülőtérre, ahol a vámosok kiforgatták a csomagjaikat. Odakint a tengerparton hegyekben álltak az elpusztult korallok, a közterületesek minden reggel összesöpörték őket és kidobták a kukákba. A gyerekek hazahoztak belőlük párat, és ebből lett egy szürreális, kafkai történet.

A reptéri rendőrök a 12 és a 17 éves gyereket előállították a korallok miatt, majdnem a szüleiket se engedték be, mondván, ügygondnokot hívnak. Mivel a szülők jogvégzett emberek voltak, tudták, hogy joguk van ott maradni a gyerekeik mellett. A gyerekeket órákig fogva tartották, fegyverrel kísérgették a vécére is. 
A kisfiú elaludt a rendőr asztalán.

A nyomozás fél évig tartott, sok százezer forintos költséggel, a családot többször kihallgatták. A szakértő megállapította, hogy a hazahozott korallok értéke vagy 300 forint. Egyébként tizennyolc órán keresztül vételezte szemre az állatokat – ez szerepel a költségekben –, és úgy állapította meg, hogy valóban elpusztult korallokról van szó. 

Idézek az esetet bemutató Index-cikkből: „A család jelen lévő ügyvédje ezzel összefüggésben – élve a védőt megillető azon joggal, hogy a terhelti jogokat gyakorolja – az alábbi kérdéseket intézte a nyomozó hatóság jelen lévő képviselőjéhez.

Védő: »A nyomozó hatóság álláspontja szerint különleges szakértelmet igényel-e a gyanúsításban szereplő tárgyak, maradványok vonatkozásában annak felismerése, hogy ezek CITES-listába tartozó, állati eredetű, fokozottan védett dolgok?«

Előadó: »Igen, erre tekintettel került sor a szakértő kirendelésére.«

Védő: »Amennyiben ez különleges szakértelmet igényel, úgy a nyomozó hatóság álláspontja szerint életszerű és elvárható-e egy 17 éves, fiatalkorú személytől, hogy ezt felismerje?«

Előadó: »Nem.«

Az ügyvéd erre hivatkozva a helyszínen kezdeményezte a nyomozati eljárás megszüntetését. Ezt egy későbbi határozatban elutasították, a lányt viszont a helyszínen rabosították.”

Jó hír, hogy a fiú ellen megszüntették az eljárást, és végül a lány ellen is, valószínűleg a nyilvánosság hatására. A lány közben leérettségizett, és felvették egy jó nevű egyetemre – de ott lebegett előtte a jövő, amelyben akár priusza is lehet.

Két fontos tanulsága van az ügynek: a jogszabályok azért vannak, hogy segítsék a bűnüldözést, de mindig kellene legyen kontroll, hogy meddig észszerű a dolog. Mennyi kárt okoz lelkileg és anyagilag? Van-e egyáltalán értelme? Ha a jogszabály rossz, meg kell változtatni; de előtte is kell legyen az eljárásban olyan értelmes ember, aki megállítja a rossz irányba forduló folyamatot, és megszünteti az eljárást. Arról nem is beszélve, hogy tisztességes emberek kriminalizálása a legrosszabb társadalmi folyamat, ami elindulhat.

A Mandiner-elődlap Utolsó Figyelmeztetés (UFi) szerzőinek rovata