Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

A bukfenckirály ismét alakított.

Nyitókép: YouTube-képernyőkép
„A Klikk TV Mélyvíz című műsorának volt a vendége Csintalan Sándor. Azt hittük, hogy az MSZP politikusa elérte a mélypontot akkor, amikor a Magyar Hang Kötöttfogás című műsorában a következőket mondta:

»Konkrét élményem, hogy van a környéken egy olyan trafik, ahol azért nem lehet bizonyos fajta cigarettát kapni, mert én rendszeresen azt veszem. Nem viccelek. Megmondták. Ide azt a cigarettát nem lehet.«
Ezt nem viccként mondta, mielőtt valaki ezt feltételezné. Ez az ember ezt halál komolyan így gondolja, meg van róla győződve, hogy a gonosz, bosszúszomjas Orbán, ilyen aljas, még arra is van ideje, hogy az ő dohányzási szokásait feltérképezze, majd körmönfont módon letiltatja az adott márkát a hozzá legközelebb eső trafikból, hogy távolabb kelljen mennie Sándornak, ha elfogy a bagója.”
Kapcsolódó vélemény
Csintalan Sándor egyébként érdekes pályaívet tudhat magáénak.