Itt az első fideszes fővárosi siker: több járőrözés lesz Budapesten

2024. október 04. 15:22

„Nekünk a budapestiek biztonsága az első!” – jelentette ki a Szentkirályi Alexandra frakcióvezető.

2024. október 04. 15:22

Nyitókép: Szentkirályi Alexandra Facebook-oldala

Mint korábban megírtuk, október 4-én pénteken megalakult a részben új felállású Fővárosi Közgyűlés. A nyílt ülés vége felé pedig megszületett az első fideszes siker is: 

több járőrözés lesz Budapesten.

Az eredményről Szentkirályi Alexandra, a Fidesz frakcióvezetője is beszámolt. Mint fogalmazott, a Fővárosi Közgyűlés elfogadta javaslatukat, miszerint a fővárosi rendészek és a rendőrség közös járőrözését növeljék a korábbi szintre, sőt 

az aluljárókban, parkokban, közösségi közlekedési járműveken és köztereken valósítsuk meg a 24 órás jelenlét lehetőségét

– hangsúlyozta.

Majd Szentkirályi azzal folytatta, hogy vizsgálják meg milyen jogkörökre és személyi állomány fejlesztésre van szükség, hogy Budapest utcái – különös tekintettel az aluljárókra – rendezettebbek és biztonságosabbak lehessenek. 

Nekünk a budapestiek biztonsága az első!” 

– zárta a bejegyzését a fideszes politikus.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-5000104
2024. október 04. 16:26
🍓 ️ ­É­­r­­t­­­é­k­e­­l­d­ ­­a­ ­­s­­z­e­­x­i­­ ­p­u­­n­c­i­m­­a­­t­­­ 👉 𝐖­­­𝐖­­𝐖­.­­𝐗­­𝟏­­𝟖­­­.­­𝐅­­𝐔­𝐍
Osztap_Bender
2024. október 04. 16:14
Itt az első fideszes fővárosi siker: több járőrözés lesz Budapesten Ezek a dagadt fideszes csipák fognak járőrözni, cigány bűnözőket elkapni, lefegyverezni? Akkor ragyás bandáját miért fizetjük?
llnnhegyi
2024. október 04. 15:57 Szerkesztve
Elolvastam a HVG online újság riport közvetítését a fővárosi alakuló közgyűléséről. Arcom pirulása nélkül elmondhatom,hogy 2010 óta az első közpolitikai cikke,amelyik érdek nélkül tetszett. Eccoval a nyitány is sikeres volt. Meglepetés erejével hatott! Tetszési indexem: 80% -s!-:))))
states-2
2024. október 04. 15:44
Ezek általában írott malasztok maradnak. A 4-6-oson, az 1-esen, a 8. keres járatokon bicskanyitogató állapotok vannak mióta Karácsony a polgármester. Meg persze egyáltalán a hajléktalan ügyekben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!