Elstartolt a Fővárosi Közgyűlés: Gyurcsány Ferenc helyében ezúttal Magyar Péter

2024. október 04. 10:39

Megalakult az új Fővárosi Közgyűlés. Karácsony Gergely már az első napirendi javaslatnál elhasalt.

2024. október 04. 10:39
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Képek forrása: Ficsor Márton / Mandiner.hu

Pénteken ült össze először az új összetételű Fővárosi Közgyűlés. Az előzetes napirendi javaslatok már felkerültek a Budapest.hu felületére. (E cikk végén is megtalálhatóak.)

 

 

Cikkünk frissül...

 

Szabó Győző, a Római-partért Egyesület elnöke egy molinóval jelent meg az ülésteremben, amivel a mobilgát megépítése mellett demonstrált. Az ülésre érkező Vitézy Dávid pedig állította, Karácsony hibája, hogy nem lesz főpolgármester-helyettes, és szerinte komoly viták várhatók az szmsz elfogadása körül.

 

Megalakult az új Fővárosi Közgyűlés

 

10 óra után eskütétellel kezdődött az ülés. Érdekesség, Kovács Gergely kutyapártos képviselő (és újdonsült hegyvidéki polgármester) nem vett részt. Folyosói pletykák szerint beteg lett. Karácsony először a politika természetéről beszélt. Mint mondta, kevesen beszéltek olyan szépen Budapestről, mint ahogy Ferenc pápa tett tavalyi látogatásakor.

 

Beszédében azt fejtegette, milyen a városkormányzás a huszonegyedik században – pláne ilyen krízishelyzetekben, amikkel meg kell küzdenie Budapestnek. Háborús helyzet és rezsikrízis, valamint klímaváltozás – fejtegette. Karácsony megismételte egy gyakran hangoztatott mondását:

ideje, hogy a politika szóljon az életünkről, és ne az életünk a politikáról.

A napirend elfogadása (a fideszes javaslatokat is felvették) után a frakcióvezetők bemutatkozására került sor. Ordas Eszter, a TISZA Párt frakcióvezetője bemutatkozott, kifejtette,  ügyek mentén, konstruktívan, de kritikusan kívánnak együttműködni.

 

Megmaradt a balliberális többség

 

„Annak ellenére, hogy van egy balliberális többség a közgyűlésben” – kezdte felszólalását Szentkirályi Alexandra, a kormánypártok újdonsült frakcióvezetője. A háttérben azok a bizonyos politikai lökdösődések, háttértárgyalások állnak, amelyekről a Mandiner a napokban többször beszámolt. Pénteken nem lesz Budapestnek főpolgármester-helyettese, amire a főváros történetében még sosem volt példa – emlékeztetett.

Szentkirályi köszöntötte Magyar Pétert és felhívta a figyelmet, hiszen a legutóbbi alakuló ülésen még Gyurcsány Ferenc vett részt.

 

A frakcióvezető szerint a közgyűlésnek Budapestről, a budapestiekről kell szólnia.

Ezt is ajánljuk a témában

Vitézy megköszönte szavazóinak a támogatását, mindenkinek a magas részvételt. Elmondta, Karácsonnyal egyetemben több szavazatot kaptak, mint bárki az eddig főpolgármester-választásokon. Ez felelősséggel jár.

„Új szakasz kezdődik a budapesti politikában, ahhoz hogy sikeres legyen ez a közgyűlés, az összes rossz beidegződést magunk mögött kell hagyni” – mondta Vitézy, aki szerint Podmaniczky Frigyes örökségéhez kell felnőni. Nevét fel is vette frakciójuk: Podmaniczky Mozgalom.

A párbeszédes Barabás Richárd azt mondta, Karácsony programjának megvalósítására fognak törekedni, a DK-s Szaniszló Sándor, Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere pedig azt emelte ki, hogy a testületben az összes olyan ellenzéki párt jelen van, amely a 2026-os kormányváltásért tud dolgozni. Felszólalt ugyancsak a Kutyapárt frakcióvezetője, Döme Zsuzsanna Suzi.

 

Terítékre került az első gócpont: elhasalt Karácsony

 

Szentkirályi vezérszónokként bemutatta a kormánypártok javaslatait, amelyekkel állítása szerint munkára lehetne sarkallni a balliberális képviselőket; nem mellesleg, rengeteget lehetne spórolni. Így, mondta, szeretnék, hogy szűnjön meg az egyszemélyes döntéshozatal. „A főpolgármesteri túlhatalom ellensúlyozására adjuk vissza a választott képviselők korábbi jogait!”

Az előre tervezett öt bizottság helyett két grémium létrehozását indítványozták, egy Jogi, Mandátumvizsgáló és Pénzügyi Bizottságot, valamint egy Klímavédelmi és Közlekedési Bizottságot. Ez – mint mondta – ugyanannyi feladat, csak kevesebb politikus végzi, több munkával, de összességében kevesebb pénzért.

Ezzel a budapestiek 214 millió forintot spórolnának meg öt év alatt.

Továbbá közölte, javaslatuk alapján felszámolnák a tanácsnoki rendszert (említettük: Karácsony – a TISZA nyomására – a korábbi kettő helyett négy tanácsnokot szeretne); indítványozták azt is, hogy szerda legyen a Fővárosi Közgyűlés ülésnapja. (Azért került át péntekre a közgyűlés napja, mert a TISZA egyik képviselője európai parlamenti képviselő is egyben. Ordas Eszterről van szó.)

Szentkirályi Alexandra elmondta, szükségesnek találják, hogy a fővárosi cégvezetők rendszeresen számoljanak be a közgyűlésnek; hogy legyen ismét Budapest Info; továbbá állítsanak fel úgynevezett antikorrupciós kutatószobát.

Csakhogy a főváros vezetése nem támogatja a módosító indítványokról történő szavazást, arra hivatkozva, hogy azt a törvény nem teszi lehetővé. A Fidesz, Vitézyék és a TISZA álláspontja alapján erre szükség lenne.

 

Karácsony azzal érvelt, a fideszes javaslatok közül sokat elfogadott, de a szakbizottságok a mostani számban szükségesek ahhoz, hogy kellő mélységben el tudják látni a munkát. Illetve azt sem tartja életszerűnek, ha beleírnák az szmsz-be, hogy a főpolgármester mikor tart sajtótájékoztatót, az antikorrupciós szoba ötletét pedig azzal ütötte most le, hogy teljes átláthatóságra törekednek.

Karácsony meghátrált,

hiszen levették a napirendről az szmsz-módosításról szóló javaslat, majd vállalta, hogy jogi állásfoglalást fog kérni e kérdésben a kormányhivataltól.

 

Szavaztak viszont a szakbizottságokról, tanácsnokokról

 

A fővárosban tanácsnokból egyet választottak, ezt a pozíciót a TISZA kapta: az esélyegyenlőségért és az akadálymentesítésért felelős Bovier György lett. Bizottságokból az új szmsz szerint összesen már csak négy van a fővárosban, ezek közül az egyiket, a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságot Vitézy Dávid vezeti majd.

Emberi Erőforrások Bizottságában Keszthelyi Dorottya (MSZP-DK-P) lett az elnök, a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottságot a független, de a Kutyapárt listavezetőjeként bejutó Baranyi Krisztina vezeti majd. A Tulajdonosi Bizottság élére a tiszás Orbán Árpád került.

Szentkirályi Alexandra jelezte: örül annak, hogy öt helyett csak négy bizottság lesz, de ő akkor lett volna elégedett, ha ezek számát kettőre sikerül csökkenteni.

Később módosítással, de elfogadták a kormánypártok javaslatát arról, hogy mérjék fel a hajléktalanság helyzetét. Az előterjesztésre Karácsony módosítója után bólintott rá mind a 32 képviselő, amely kiegészítette a javaslatot egy a folyamatban lévő, a hajléktalanság helyzetét vizsgáló felméréssel. Ennek eredménye alapján, és a főváros korábbi hajléktalanügyi stratégiáját figyelembe véve készítenek majd intézkedési tervet.

 

Előzetes napirendi javaslatok:

 

  • Itt szerepel mások mellett a szervezeti és működési szabályzat (szmsz) módosítása. Karácsony Gergely baloldali főpolgármester teljhatalma biztos, hogy csökkenhet. Hiszen, mint írtuk, a városvezető tizenkilenc jogkörét adná át az újonnan felállítandó szakbizottságoknak, ám kettőhöz ragaszkodna: két közgyűlés között egyedül is eljárhasson bizonyos ügyekben; nála maradjanak a fővárosi cégvezetők munkáltatói jogkörei.
  • Döntés születhet továbbá a bizottságok (öt darab) és tanácsnokok (négy darab) elnökeiről, személyeiről. Utóbbiból kettőt kapna a Karácsony-féle gépezetből mégsem kimaradó TISZA Párt. A Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságot pedig sajtóinformációk alapján Vitézy Dávid vezetheti majd.
  • A Fidesz-KDNP képviselői a következő javaslatokkal készülnek: „Karácsony Gergely szereltesse vissza mind a 3000 kukát, amit 4 éve távolítottak el”; a főpolgármester készítsen tervet arra, mennyivel kell növelni a közterület-felügyelők számát ahhoz, hogy „a fővárosiak biztonságérzete és a köztisztaság is javuljon”.
  • Vitézy egy BKK-rendészet létrehozásáról nyújtott be javaslatot a közgyűlés elé, a Kétfarkú Kutyapárt átláthatóbb működést, hatékonyabb fővárosi állatvédelmet szeretnének. Arról pedig zárt ajtók mögött születhet döntés, kinek adják át idén a Budapest Díszpolgára díjat.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Nagy Gábor

Mandiner

Idézőjel

De vajon marad-e a következő öt évre is a balliberális önkényuralom?

 

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
somatic335 - Legyetek bátorak
2024. október 04. 13:31
Végre volt vita, ez a fideszeseknek szokatlan, őket arra szocializálták hogy a földesúr kiadja nekik mit kell csinálni.
macskusz-4
2024. október 04. 13:31
És akkor most jöhet egy remek elemzés a Zenebohóc Keri Laci bácsitól.
macskusz-4
2024. október 04. 13:29
Magyar Péter olyan jó volt, mint egy nyúlszájú Habsburg herceg.
macskusz-4
2024. október 04. 13:23
Gyógypedagógiai szempontból is jelentős nap ez. Karácsony papírhajót eddig nem tudott hajtogatni, de most végre sikerűlt neki, miközben úgy tett , mintha érdekelnék a pesti ügyek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!