Kevesen tudták, de egy diktátor vezette a fővárost

2024. október 03. 20:01

De vajon marad-e a következő öt évre is a balliberális önkényuralom?

2024. október 03. 20:01
null
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Nyitókép forrása: Facebook

Szerencse, hogy két héttel az új önkormányzati ciklus első fővárosi közgyűlése előtt eszébe jutott a csupán pár száz szavazattal választást nyerő újrázó Karácsony Gergelynek, hogy akad némi munka:

kitalálni, miként működhetne Budapest az elkövetkezendő öt esztendőben, miután kiürítették az egykor megtakarításokkal teli kasszát.

A fővárosi pártlistás voksolás visszaállítása, nopláne első ciklusa után sejteni lehetett: az, ami az elmúlt öt évben megindult, nem mehet tovább. Hát még úgy, ahogy azt a bő 1,5 milliós nagyváros első kényura 2019-ben fejébe vette.

Mert úgy igazából semmi nem történt Budapesten. De valami azért mégis: a főváros vezetését ezúttal is ellepték a balliberális káderek; a politikus köztársaság-hirdetése után, sokadjára a háta közepére kívánva, kínok között, de elvállalva a kormányfőjelöltséget, ádáz szabadságharcot vívott a kabinettel szemben, míg meg nem érkezett a villamos.

A ciklus második fele sem telt máshogy, azonban azért csak kiderült, hogy megint herótja lett az országos politikától, s „szerencsére nincs is vele már” dolga.

Öt év múltán ugyancsak legyűrte ellenfelét, immáron Vitézy Dávidot. Viszont manapság nem érzi azt a nyomást, amely még pár éve a környezetéből érkezett feléje: „ha valaki megnyerte a legmagasabb közvetlenül választott közjogi pozíciót, annak mennie kell tovább a kormányváltás fényes jövője feléfogalmazott Karácsony a Telex.hu-nak adott interjújában. – Ez most nem lesz. Teljes mértékben a várospolitikára szeretnék fókuszálni, és sokkal komfortosabban érzem magam ebben a szerepben”.

Mi lesz veled, fővárosi önkényuralom?

Attól még, hogy nem ejt róla szót, Budapest kényura főpolgármesterként is megbukott. Hangzatos jelszavakkal, hangosan próbálta eltakarni semmittevését.

– A főváros nem a miénk, a budapestieké lett, hanem Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon klientúrájáé.

– Budapest nem lett átláthatóbb, korrupciómentes közösség, közel sem lettek könnyen hozzáférhetőek közérdekű adatok, szerződések. Sajtómegkeresésekre sem reagálnak, hiába igyekszünk.

– S a döntés joga sem került vissza a fővárosiakhoz – mint azt a város első embere propagálta még kampánya idején –, hiszen a demokráciáért aggódók (de tán nem a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom, a Párbeszéd–Zöldek vagy pont az LMP–Magyarország Zöld Pártja) meglepetésére Budapesten egy ideje rendeleti kormányzás zajlik.

Karácsony szinte bármiről és bármikor dönthet a Fővárosi Közgyűlés két ülése között.

Uniós pályázatok, fővárosi cégek beruházásainak prioritásai, agglomerációs tarifamegállapodás, gazdasági társaságok alapítói, tulajdonosi köreibe tartozó kérdések, valamint a sokat emlegetett budapesti cégvezetők munkáltatói jogkörének gyakorlása – ezek felett mind-mind Karácsony rendelkezett.

És rendelkezne továbbra is (még ha tizenkilenc feladatkörről kénytelen is lemondani Magyar Péter támogatását keresve):

– a cégvezetők munkáltatói jogkörének gyakorlását,

– a közgyűlések közötti döntéshozatali kompetenciáját mag akarja tartani.

Csakhogy míg elődjei, Demszky Gábor, Tarlós István közgyűlési többséget tudhattak maguk mögött, addig Karácsonynak ez már nincs meg.

Mivel június 9-én tíz mandátumot szerzett a Fidesz és a KDNP szövetsége, ahogy a TISZA Párt. Hat képviselői helyet zsebelt be a Párbeszéd, a DK, illetve az MSZP szövetsége, de ők indították Karácsonyt. Kihívója, Vitézy, valamint az őt támogató LMP három széket szerzett a grémiumban, csakúgy, mint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.

A fentiekből kifolyólag október 1-től új Budapest-politika van kilátásban. Viszont, hogy az miként kezd formálódni, a pénteki alakuló Fővárosi Közgyűlésen kiderül. Az előjelek eddig nem túl biztatóak.

Hiába az óbaloldal katasztrális választási eredménye,

a választói akarat negligálása: a hatalom- és pozícióéhség, illetve a füstös szobák még mindig jelen vannak Budapesten.

– Még a nyár folyamán Vitézy és Magyar Péter TISZA-vezér leültek egyeztetni. Ezt követően városfejlesztési koncepciójukban meglepő hasonlóságokat lehetett észre venni.

– Eközben Karácsony nem kívánja elengedni Kiss Ambrus, a Gyurcsány–Bajnai-érában szintúgy ténykedő politikus kezét. Maga mellett tartaná. Egyelőre a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatójaként, de reményei szerint a közeljövőben általános főpolgármester-helyettesként. Mindettől függetlenül a közgyűlésen, annak munkájában részt fog venni.

– Vitézy a kampányban történtek ellenére úgyszintén nem zárkózna el egy főpolgármester-helyettesi poszttól. Pláne, ha kap jogosítványokat. Azonban se neki, sem Kissnek nincs közgyűlési többsége. Előbbit Karácsony és a saját frakcióján kívül a TISZA biztos támogatná. Utóbbit a DK-Párbeszéd.

Egyelőre tehát jogellenes állapottal kell kalkulálnia mindenkinek

– a főváros vezetője köteles lenne jelölni helyettest maga mellé – hiába –; s minden bizonnyal Budapest főispánja, Sára Botond törvényességi kifogást fog tenni. Ezt követően a kormányhivatal jelölhet helyettest, amennyiben nem oldódik meg a helyzet.

Egyébként a Fővárosi Közgyűlés feloszlatására vajmi kevés az esély, ahhoz négyötödös többség szükségeltetik.

Kérdés ugyancsak, hogy változni fog-e a szervezeti és működési szabályzat – mert ott szintén akadnak aggályok. (Ha nem sikerül, marad minden a régiben.) A közgyűlési képviselők elméletileg egy javaslat szerint hamarabb kaphatnák meg az előterjesztéseket, hosszabban érvelhetnének mellettük, ellenük, gyarapodhatna a frakciókat segítő tagok létszáma, illetőleg növelnék a képviselők tiszteletdíját. Apropó, bérezés: Budapest kényura havi 1,5 milliós javadalmazásban, további 225 ezer forintos költségtérítésben részesül október 1-től.

Pénteken terítékre kerülnek még a tanácsnokok (immáron Magyarék is delegálnak politikust), döntés-előkészítő bizottságok,

hiába a sokat hangoztatott költség- és bürokráciacsökkentési szándék, és a valóban kritikus fővárosi pénzügyi helyzet.

Ezt is ajánljuk a témában


 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zjzj
2024. október 03. 23:27
Meg szerencse, higy kormanyszinten elvezhetjuk a demokracia legfelsobb fokat….
gilou-au-clavier
2024. október 03. 22:21
Pofátlan propagandahazugságok garmadával, na ezért utálják mindenhol a bunkó törött szemüvegesek tetves fideszszarát. Brüsszeltől Budapesten át Plojestiig. Folyamatosan csökken Budapesten is a népszerűségük, pont az ilyen hiperbolikus, köpedelmes, undorító románkodás miatt. (Bocsánat a románoktól...) Még egy jó kiállású tiktokker marketinges bulvárpicsának sincs esélye, ha a fideszbilloggal a homlokán indul.
bogdan5-aki-vigan-jatszott-mig-elevenen-egtek-az-oroszok
2024. október 03. 21:20 Szerkesztve
a pestiek egyék meg a szarukat vagy fulladjanak bele
sexykitty-5000103
2024. október 03. 21:14
🍓 ️ ­­É­r­­t­é­­­k­­­e­­­l­­d­­­ ­­­a­­­ ­­s­­z­­­e­­­x­­­i­ ­p­­u­­­n­c­­i­­m­­­a­­t­­­ 👉 𝐖­­­𝐖­­𝐖­.­­𝐗­𝟏­­𝟖­­­.­𝐅­­­𝐔­­­𝐍
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!