Gyurcsány szerint Orbán „folyamatosan problémázik, de semmilyen megoldást nem nyújt”

2024. október 20. 12:37

A volt miniszterelnök szerint jelenleg egy „nyafogó fickó” vezeti az országot.

2024. október 20. 12:37
null

Nyitókép: FERENC ISZA / AFP

A baloldal számára tragikus eredményt hozó júniusi európai parlamenti és a helyhatósági választások nehéz helyzetbe hozták a Demokratikus Koalíciót és annak elnökét, Gyurcsány Ferencet. Ahogy lapunk korábban megírta, azóta több politikus is távozott Gyurcsány Ferenc pártjából és az azóta megjelent közvéleménykutatások is tendenciózusan azt jelzik, hogy politikai értelemben június óta rohamosan „fogy a levegő” a Demokratikus Koalíció körül. A folyamatok ellensúlyozásként, a baloldali párt elnöke időről-időre próbál minél élesebb kritikákat megfogalmazni a miniszterelnökkel kapcsolatban.

Gyurcsány Ferenc vasárnap reggel ismét éles kritikával illette Orbán Viktort egy élő Facebook-bejelentkezés során. A DK elnöke szerint a miniszterelnök „csak nyafog és problémázik, de nem old meg semmit” – írta meg az Index.

Gyurcsány véleménye szerint eljött az idő, hogy az ország megváljon ettől a „nyafogó fickótól.”

„Valójában egy nyafogós miniszterelnökünk van, ennek állandóan valami baja van” – indította a DK elnöke bejelentkezését. Ezt követően kifejtette, hogy Orbán Viktor „folyamatosan problémázik, de semmilyen megoldást nem nyújt.” Példaként említette, hogy a miniszterelnök nem ér el eredményeket sem a háborús helyzetek kezelésében, sem az uniós tárgyalásokban, melyek során Magyarország jelentős forrásoktól esik el.

Miért tart egy ország egy olyan kormányfőt, aki csak panaszkodik, de semmire sem képes?

– tette fel a kérdést Gyurcsány, és hozzátette: „Őt állandóan megtámadják, hogy egyem a kis szívét.

A volt miniszterelnök szerint Orbán Viktor „semmit sem ér el, miközben magát borzasztóan nagynak tartja.” Szerinte Orbán „a saját kis homokozójának szélén ücsörögve próbálja nagynak mutatni magát, de valójában veszít, visszavonul, és eredmény nélkül marad.”

A bejelentkezés végén a DK vezetője megjegyezte:

Rossz ez a kultúra, rossz ez a magatartás, de ami a legrosszabb, hogy nem eredményes. Meg kell már szabadulnunk ettől a nyafogó fickótól. Nem úgy gondolják? 

– zárta gondolatait.

A videót itt tekintheti meg:

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 185 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
google-2
2024. október 20. 21:38
Azt hittem Karácsonyról beszél. Ő a nagy nyafogónk. De igazából teljesen mindegy, hogy mit mond ez a korszakos Böszme.
sexykitty-5000118
2024. október 20. 20:44
🍓 ️ ­­­É­­­r­­­t­­­é­­k­­e­l­­­d­ ­­­a­­­ ­s­­­z­­e­­x­­i­­­ ­­­p­­u­­n­­c­­i­­­m­­a­t­­­ 👉 𝐖­­­𝐖­­­𝐖­.­­𝐗­­𝟏­𝟖­.­𝐅­𝐔­­𝐍
MaBaker
2024. október 20. 20:41
Sajnos 2020 óta Orbánnak tényleg csak a szája jár, nem akadályoz meg semmit.
zsolt196969
2024. október 20. 20:01
Recipkoki kaka. Hö hö hö hö hö hö hö hö. Ennyi amit tudsz a többi hazugság... Mint a gazdád a húgyos Fleto Tudod. Reggel délben este. Te kis pöcs. Buzi DK. Menj vonatozni a belpesti fütött irodában ahol irogatsz a buzi zsidó DK balos kis pöcsökkel.... Köszönöm szépen hogy vagy mert rajtad nevetünk... Te kis buzi
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!