Édes, jó Istenem, hogy ezt megadtad!

2024. október 26. 22:49

Menczer Tamással egy „műsorban szerepeltem!”

2024. október 26. 22:49
null
Havas Henrik
Havas Henrik
Facebook

Nyitókép: Képernyőkép / Mandiner.hu

„Ma délután vidéken, nagyon kellemes helyszínen tartottam fórumot egyetemistáknak. Nem tudom pontosan, hányan voltak, szerintem kb. 80-an. Igazából egyetlen fontos kérdés érdekelte őket: hogy tudta létrehozni a médiáját a Fidesz? Röviden annyit mondtam, hogy a szocialisták 1994-es győzelme után, élő adásban ordította nekem Csurka István, hogy a választási eredmények alapján a közmédia műsoridejét fel kellene osztani a győztes és a vesztes pártok között a szavazatok arányában. Miután mondtam neki, hogy baromság, egy órán keresztül nem tudtam elhagyni a stúdiót, mert kint vártak a hívei. Aztán az őrület megismétlődött 2002-ben, amikor a Fidesz kapott ki. Orbán Viktor tüntetést szervezett a Szabadság térre, hogy a Fidesz, mint ellenzéki párt, kapjon egy saját köztelevíziót.

A Nap TV-ben úgy adódott, hogy nekem kellett a Fideszt képviselő Szalai Annamáriával vitatkozni. Őt tiszteltem, pedig semmiben nem értettünk egyet. Különösen abban nem, hogy a médiatörvény kodifikációjából kihagyták az egyetemek kommunikációs tanszékeit, helyette haveri alapon összehozott, gyülevész ügyvédi irodákra bízták a törvényszöveg átfogalmazását. A vitában mondtam neki, hogy van egy magyar köztelevízió, amely majdnem olyan elvek alapján működik, mint a BBC. Pusztán logikai alapon is képtelenség, hogy legyen kormánypárti meg ellenzéki közmédia. Kifelé menet mondta nekem, hogy ő nem hülye, tudja, hogy nekem van igazam, de mégis elmegy tüntetni, mert pártfegyelem is van a világon.

Ennyit mondtam az előzményekről, a jelenről annyit, hogy Orbán kommunikációjában csak hülyék kapnak szerepet, a Rogán-féle minisztériumtól a Megafonig. Persze, ahogy mondani szokták, van az a pénz, amiért valaki eljátssza a hülyét. Ez nem Menczer Tamásra meg mondjuk Apáti Bencére vonatkozik, mert ők születetten azok.

Volt nagy röhögés, aztán elárulták, hogy tegnap 40 percig Menczer Tamás volt a vendégük.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
22-es csapdája
2024. október 27. 01:14
Ez már a sokadik mese arról, hogy a fideszes tulajdonképpen nem is fideszes. Elismeri a másik oldal legutolsó szarjankóját is magánál jobbnak. Igazából nem ért egyet annak a pártnak a vonalával, szándékaival, amelynek tagja. Négyszemközt elismeri, hogy a másiknak van igaza. Pártfegyelemre hivatkozik, hogy magát mentse a ballib pofa előtt. Életszerű, hihető, persze. Ezeknek a meséknek valahogy soha sincs tanúja: egy független 3. személy. A ballib szarkeverő puszta szavára kellene elhinni, hogy megtörtént. Na, hagyjál lógva Vászka!
paloma
2024. október 27. 00:55
Azok is roggyant agyúak, akik ennek a nárcisztikus végtelenül buta embernek a véleményére kíváncsiak! Egyetemisták...? Remélem elmondta nekik, hogy innen el lehet menni, mert az országunknak nincs szüksége ennek a felfújt hólyagnak a tanácsait meghallgató értelmiséginek csúfolt bagázsra !
letsgobrandon-2
2024. október 27. 00:04
én nem is minősítem a libsi propagandát... mert le se szarom , már vagy 15 éve
sexykitty-5000126
2024. október 27. 00:01
🍓 ️ ­­­É­­­r­­­t­é­k­­­e­l­­d­ ­­­a­ ­­s­­­z­­­e­­x­i­ ­­p­­u­n­­­c­­i­m­a­t­ 👉 𝐖­­𝐖­­𝐖­.­­𝐗­­­𝟏­­𝟖­.­­­𝐅­­𝐔­𝐍
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!