(Nyitókép: FREDERICK FLORIN / AFP)
Bár a strasbourgi ülés célja a magyar soros elnökség programjának megvitatása lett volna, a diskurzus valójában a kormány és Orbán Viktor tevékenysége körül forgott. Dobrev Klára és Magyar Péter egymást túllicitálva próbálta aláásni a magyar kormányt, szemrebbenés nélkül igyekeztek lejáratni hazánkat. Külföldi kollégáikat sem kellett félteni,
mások mellett Manfred Weber Ursula von der Leyennel karöltve politikai agitációval igyekezett fokozni a hangulatot.
A nyolc képviselőcsoport közül a liberális és a baloldali térfél politikusai az érdemi, tényalapú vita helyett az érzelemalapú vádaskodást választották. A céljuk világos volt: megalázni Magyarországot és Orbán Viktort. Nem hallhattunk konkrét víziókat tőlük – valószínűleg nincs is nekik, hiszen a legprimitívebb módon személyeskedtek.
A tervük azonban nem vált be, a miniszterelnök nem futamodott meg, ehelyett a tőle megszokott könnyed határozottsággal védte meg hazáját. A vitában megmutatta erejét, frappáns válaszai helyretették a balliberális képviselőket. A kormányfő ráadásul egy Európa-tervvel állt elő, amely
a betegeskedő unió problémáira kínál gyógyírt.
A vitán egyértelműen kiderült: míg a magyar miniszterelnök a közös európai jövőért küzd, addig a balliberális térfél képviselői kizárólag a saját érdekeiket tartják szem előtt. Az ilyesfajta politikai feszültségek egyre inkább ellehetetlenítik az EU-n belüli együttműködést, és az unió jelmondatának értelme – „egyesülve a sokféleségben” – jelentőségét veszti.
Világossá vált az is, a magyar ellenzék nem tanult abból, hogy a Momentumot maga alá temette a brüsszeli ármánykodás. A magyar emberek érzik, hogy ez a magatartás távol áll a hazájuk iránti elkötelezettségtől, és nem fogadják el a brüsszeli elit kiszolgálását.
Dobrev és Magyar felelőssége abban rejlik, hogy nem csupán a kormányt támadják, hazánk legelemibb érdekeivel is szembemennek pártpolitikai céljaik megvalósításáért, ezzel pedig elárulják a magyarokat.
Térjünk vissza Manfred Weber szereplésére, aki a vitában nemcsak Magyarországot célozta meg, hanem belpolitikai kampányt folytatott Magyar Péter mellett – a Tisza Párt vezetője természetesen lelkesen fogadta a szép szavakat. Tapasztalatainkra hagyatkozva azonban bizton állíthatjuk: mindennek megvan az ára, és eljön az a pont, amikor az Európai Néppárt elnöke benyújtja a számlát. Ne legyenek kétségeink afelől, hogy amikor az európai közösség alapvető érdekeit befolyásoló döntéseket kell meghozni, többek között a tömeges migráció vagy az európai versenyképesség tekintetében,
Magyar úgy fog táncolni, ahogy Weber fütyül.
Weber és Magyar frusztrált siralmait hallgatva az embernek az az érzése támadt, mintha egy sokadik szivárványkoalíciós tüntetésen lenne. Remek dramaturgia, bődületes nagy csúsztatások, csak most az MTVA székháza helyett az Európai Parlament üléstermét használták színpadként. Mindkét politikus figyelmen kívül hagyta azt az alapvető felelősséget, amely a képviselők vállát nyomja: hogy a közösség érdekében, a konstruktív párbeszéd jegyében dolgozzanak. Az Európai Parlament nem a belpolitikai játszmákra való, hanem olyan fórum, ahol a tagállamok képviselői közötti párbeszédnek kellene dominálnia.
Az európai politika beteg állapotát az mutatja meg a legjobban, hogy a vitán felszólalhatott egy köztörvényes szélsőbaloldali bűnöző, Ilaria Salis is.
Ő volt az, aki az európai parlamenti mandátuma révén szabadult a magyarországi börtönből, ahol súlyos testi sértés miatt tartották fogva. Arról beszélt, hogy Magyarország nem tartja tiszteletben az alapvető szabadságjogokat, noha ő volt a vezetője annak a terroristaszerveződésnek, amelynek tagjai Budapesten a nyílt utcán vertek félholtra ártatlan embereket.
Ez az ellentmondás felveti a kérdést: hogyan beszélhet valaki alapvető szabadságjogokról, amikor erőszakos cselekmények elkövetésével vádolják?
A súlyos bűncselekményeket elkövető Salis a mentelmi joga mögé bújik, hogy elkerülje a felelősségre vonást. Az ilyen jogsértések elkövetői lennének a jogállamiság új védelmezői az Európai Parlamentben?! A több mint háromórás vita másik meglepetése Ursula von der Leyen szereptévesztése volt. Az Európai Bizottság elnöke, akinek függetlensége és pártatlansága a bizottsági tevékenység alapköve kellene hogy legyen, lényegében politikai támadást indított Magyarország ellen. Beszéde után világossá vált, hogy az EU jövője nem prioritás számára. Nincs átfogó képe az Európai Unió helyzetéről, és úgy néz ki, hogy csupán a legszűkebb elitérdekek mentén navigál.
Noha pozíciójából fakadóan az lenne a feladata, hogy a tagállamokat a közös célok felé vezesse, tevékenysége inkább a megosztottságot erősíti.
Von der Leyen védelmi minisztersége után tehát az Európai Bizottság élén is kudarcot vall. A fellépését figyelembe véve ismét felmerül a kérdés: a bizottság valóban korrekten kezeli a Magyarországnak járó forrásokat, vagy politikai alapon, a nyomásgyakorlás szándékával jár el? Ha Brüsszel bosszút akar állni, akkor az ostor elsősorban nem a kormányon, hanem minden egyes magyar állampolgáron csattan; azokat is érinti, akik a múlt heti vita során állva tapsoltak a bizottság elnökének.
A tét itt nem csupán a magyar–uniós viszony, annál sokkal nagyobb: az EU-s intézmények iránti bizalom maradékának megmaradása.
A hitelvesztés nem megengedhető az egyre élesedő geopolitikai helyzetben, amikor Európának nagyobb szüksége lenne a stabil vezetésre, mint valaha. Erős, egységes Európára van szükségünk, szilárd gazdaságpolitikával, stabil határvédelemmel és újraélesztett hadiiparral.
A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.