Amihez a Momentumnak több év kellett, azt a tiszások pár hét alatt összehozták...

2024. október 04. 12:17

...sikerült határon túli magyar politikus ellen kampányolniuk.

2024. október 04. 12:17
null
Dömötör Csaba
Dömötör Csaba
Facebook

Nyitókép: Attila Kisbenedek/AFP

„Arról van szó, hogy Vicsek Annamária vajdasági magyar képviselőtársunk is alelnökjelölt volt az Európai Parlament Szerbia-delegációjának vezetőségébe. A Tisza párt képviselője a határon túli képviselővel szemben egy görög ellenjelöltet állított az Európai Néppárt nevében, akit végül meg is szavaztak. Így Vicsek Annamária nem lesz a vezetőség tagja.

Vezetői tagsága egyébként azért is indokolt lett volna, mivel Magyarország a szerb uniós csatlakozás erős támogatója. A vajdasági magyar közösség érdekét is ez szolgálja.

A tiszásokat ezek szerint mindez nem érdekli. Román pártoknak még nem kampányoltak ugyan a külhoniak ellenében, de ilyen tempó mellett eljön majd az is.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Kapcsolódó vélemény

Kaszab Zoltán

Vasárnap.hu

Idézőjel

Eddig is voltak arra utaló jelek, hogy Magyar Péter pártja a családokat segítő intézkedés ellen van, most pedig erről már dokumentum is tanúskodik.

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Finale
2024. október 04. 13:52
Erre mit szoltok tiszasok? Mikor fogtok vegre felebredni hogy lassatok ki is ez az ember?
Tasi János
2024. október 04. 13:15
MP-6
genusnexxt
2024. október 04. 12:51
Hülye vagy te Dömötör, miert szavazott volna a Tisza egy fidkányokat támogató féregre Buksika, te tényleg olyan agyatlan vagy, ahogyan állítják rólad. "VMSZ világosan kimondta, azért száll síkra, hogy „a Fidesz-KDNP listája minél több szavazatot kapjon a vajdasági magyar kettős állampolgároktól”. Ennek több oka is van. A VMSZ elnöke rámutatott, hogy a Fidesz-KDNP listáján kapott helyet Vicsek Annamária, a VMSZ politikusa, emellett pedig „az az érdekünk, hogy az Európai Parlamentnek minél több olyan tagja legyen, aki hasonlóan gondolkodik, és hasonló értékeket vall, mint a vajdasági magyar közösségnek a túlnyomó többsége, a harmadik ok pedig az, hogy támogassuk a Fidesz-KDNP-t, amely a mi stratégiai szövetségesünk Magyarországon” #pedofidesz #sehonnaibitangorban
o1gtolvaj-3
2024. október 04. 12:48
Amit a lopott szazmilliardokbol a fidesz evek alatt osszehozott, azt a Tisza nehany hanap alatt lerombolta! tovabb, csotet budioblogeto domotor tartaly!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!