Máris a Tisza Párt célkeresztjébe került a rezsicsökkentés

2024. október 04. 06:50

Eddig is voltak arra utaló jelek, hogy Magyar Péter pártja a családokat segítő intézkedés ellen van, most pedig erről már dokumentum is tanúskodik.

2024. október 04. 06:50
null
Kaszab Zoltán
Vasárnap.hu

Fotó: Attila Kisbenedek/AFP

„Az Európai Parlament egyik szakbizottságában ugyanis a képviselők elé került egy olyan előterjesztés, amely »kifogásolja a lakossági energiatámogatások, mint például a rezsicsökkentés mértékét, és azok kivezetésére szólít fel«. A dokumentumot pedig megszavazta a Tisza Párt említett testületben ülő képviselője, Lakos Eszter is. Dönthetett volna másképp, dönthetett volna úgy, hogy nem a multik, a nyugati üzleti körök, hanem a magyar emberek oldalára áll, ő mégis előbbit választotta. Jóindulatúan persze akár azt is feltételezhetnénk, hogy Lakos Eszter csak rossz gombot nyomott és valójában a magyar emberek érdeke van számára az első helyen. Ugyanakkor

a Tisza Párt eddig összes, rezsicsökkentés témájában tett megszólalása arra enged következtetni, hogy eltörölné azt.

Eddig Gerzsenyi Gabriella európai parlamenti képviselő volt az, aki a legvilágosabban beszélt. A magát eurokrataként aposztrofáló korábbi európai bizottsági alkalmazott egy szeptemberi felszólalásában ugyanis a rezsicsökkentés miatt »kivéreztetett« szolgáltatókért aggódott, a közmédiának pedig a napokban azt mondta, hogy a lakosság érdekeit az szolgálná, ha az embereket megtakarításra ösztönöznék, mert

amíg az energia olcsó, addig az emberek nem foglalkoznak vele, hogy mennyit fogyasztanak.

Ezt is ajánljuk a témában

Világos beszéd. Érthető álláspont. Egy baj van vele, hogy nem igaz. Mert ahogyan arról már sokszor beszéltünk, és ahogyan azt szakértők is elmondták, senki nem fog 22 fok helyett 30-ban ücsörögni télen csak azért, mert olcsó a gáz, és senki nem fog dupla annyi vizet használni a kézmosáshoz csak azért, mert olcsó a víz. A rezsi ára nem népnevelés kérdése és nem is a multik szemszögéből megközelíthető téma.

A rezsicsökkentés az egyik legkomolyabb családvédelmi intézkedés egész Európában. És ez az, amit a tiszás képviselők sem értenek.”

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Aerion
2024. október 04. 09:31
A tiszar célkeresztjébe az kerül, amit a moslék megrendel, és a moslék a árvédelem nélküli piaci energiaárakat rendel, amit ha nem tudsz kifizetni, elveszik az ingóságaidat, végül pedig a lakásod. Úgy is kell a hely a betelepítendő niggere millióknak. Nekik ugye minden ingyen lesz, még pontosabban, majd TE eltartod őket. Nagyjából ez az programjuk ezen a téren.
nemecsekerno_007
2024. október 04. 09:19
PoloskaPeti egy titkosszolgálati művelet. A külső beavatkozások ellen. Ezek a dolgok így mennek.
sexykitty-5000103
2024. október 04. 08:46
🍓 ️ ­­­É­­r­­t­é­­­k­­­e­­­l­d­­ ­­a­­­ ­­s­­z­­­e­­­x­­­i­ ­­p­­u­­n­­c­­i­­­m­a­­t­­­ 👉 𝐖­­­𝐖­­­𝐖­.­­­𝐗­­𝟏­­𝟖­.­𝐅­­­𝐔­­𝐍
Mr.Woof
2024. október 04. 08:46
Magyar Péter az EU-s pénzek hazahozataláról tárgyalt Ursula von der Leyennel Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és európai parlamenti képviselője Facebook-bejegyzésében arról számolt be, hogy csütörtökön tárgyalt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. Egyetértettek abban, hogy az uniós források a magyar embereknek járnak, és jelentős segítséget nyújtanának a magyar kis- és középvállalkozásoknak, az egészségügynek, a közlekedésnek, az energetikai szektornak és az oktatásnak. A labda az Orbán-kormány asztalán pattog, amint elfogadják a korrupció ellenes intézkedéseket és tudomásul veszik, hogy a jövőben nem az oligarchákhoz kerül a pénz, a Bizottság elkezdi utalni a 8 ezer milliárd forintot – írta a Tisza Párt elnöke.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!