Orwell mindent tudott. Az ötvenhatosok is mindent tudtak. Dicsőség a hősöknek – és üdvözlet nekik egy olyan korból, amelyben van igazság, s ami történt, nem lehet meg nem történtté tenni. Még.
Nyitókép: Shutterstock
„Ő volt Goethe” – foglalta össze lakonikusnál is tömörebb tömörséggel Szerb Antal a régi, letűnt idők globális írófejedelmének életét és munkásságát; s Goethéről épp a minap emlékezett meg lapunkban Győrffy Ákos, megírva azt, hogy mára a romok, közös európai civilizációnk romjai alá került a nagy Goethe öröksége és leglényege.
„Ő mindent tudott” – veszem a bátorságot, hogy én is radikális tömörséggel foglaljam össze egy későbbi íróóriás, George Orwell életét és munkásságát. És Orwell már az európai civilizációnk romjain élt, botorkált, tűnődött és szenvedett, különösen a kontinensünket pusztító, keresztbekasul szabdaló és valójában mindenkiből vesztest csináló világháború utáni szürke, nyomasztó években, a távoli, skóciai Jura sziget szürke, nyomasztó ege alatt, ahol élete utolsó, beteges éveiben kiírta magából fő művét, az 1984-et. Épp hetvenöt éve, 1949-ben történt ez.
Oh, orwellezni és 1984-ezni, azt mindenre ráhúzni, mennyire közhelyes ez! – ismerek olyat, akinek ez a véleménye, és az orwellezés elközhelyesedésében van is igazsága. De hát pont azért tud valami közhellyé válni, mert igazsága van. Az utókor agyonhasználata nem teszi semmissé az eredeti alkotás igazságtartalmát, a csordogáló, elfolyó idő nem teszi idejétmúlttá állításait és végső következtetéseit.
Orwell mindent tudott. Történelemről és ideológiákról, hatalomról és alávetésről, szabadságról és szolgaságról, életről és életellenességről, férfisorsról és férfisorstalanságról, az igazságok meghajlításáról és a hazugságok valósággá facsarásáról.
Túl korán olvastam. Vagy épp időben. Talán még általános iskolás lehettem. Az 1984 az első felnőttes regényolvasmányom volt: tudják, a fehér borítós, fekete-fehér számfeliratos kiadás, az első, amely hivatalosan megjelenhetett itthon, egy időben a rendszerváltozással. Nekünk megvolt otthon, engem pedig beszippantottak már az első sorai: „Derült, hideg áprilisi nap volt, az órák éppen tizenhármat ütöttek. Winston Smith, állát leszegve, gyorsan besurrant a Győzelem-tömb üvegajtaján, hogy megszabaduljon a gonosz széltől. De nem tudott olyan gyorsan besurranni, hogy ne törjön be vele együtt egy kavicsos porörvény.”
Emlékszem, ahogy a könyvet végigolvasva átjárt a borzongás, a szorongás. Sötétebb és szürkébb idők kiáltása volt ez az (akkor még) sokkal színesebb és optimistább utókornak: ne feledd, ne feledjétek, ne feledjük! Nemzedékem talán az egyik legszerencsésebb lehetett minden generációk közül, hogy a rendszerváltozás utáni totális szabadságban, a szocializmus örökségének súlyától botladozó, mégis egy egyre szebb jövőt remélő, előretekintő korban nőhetett fel. Az 1984 mégis – vagy éppen ezért – két korán kapott szellemi pofon volt, mintha Nagy Testvér (vagy Winston?) nyúlt volna ki a lapok közül, hogy „vigyázz ám! Légy résen! Ne hidd, hogy mindig jobb lesz; és ha rossz, ne hidd, hogy annál nem lehet rosszabb!”. Aki olvasta, márpedig sokan olvasták, tudja, az 1984 végső, arcpirító, a hepiendtől és a katartikus feloldozástól lehető legmesszebb eső üzenetét.
De mit tehetünk ma? Ameddig pofon vág az 1984 – és pofon vág az a középkorúságba érkezvén is –, amíg együtt érzünk Winstonnal, amíg minden idegszálunkkal elutasítjuk minden korok Nagy Testvér-i törekvéseit, amíg emberek akarunk maradni a mindig új maskarát öltő emberellenes törekvésekkel szemben, amíg nem engedelmeskedünk a duplagondol parancsolatjának, amíg tudjuk, merre van az előre és a hátra, s merre van fölfelé és merre lefelé, addig még a jó úton járunk.
Ahogy jó úton jártak 1956 hősei is, megannyi magyar Winston, az aktuális Nagy Testvér rájuk taposó csizmájával szembeszállva. Orwell mindent tudott. Ők, az ötvenhatosok is mindent tudtak. Dicsőség a hősöknek – és üdvözlet nekik egy olyan korból, amelyben van igazság, s ami történt, nem lehet meg nem történtté tenni. Még.
A Mandiner-elődlap Utolsó Figyelmeztetés (UFi) szerzőinek rovata
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
A kórház köré még védőkerítést is vontak. Végül a katasztrófavédelemnek sikerült hatástalanítania a szerkezetet.
Az év első műsorában az újságírók azt is megvitatták, hogy kell-e a jelenlegi helyzetben egy világháborútól tartani.
Nyíltan fogalmazott a brüsszeli lap.
A Zuglóból induló Harsányi munkásságával a tisztességet hirdette, és azt, hogy a cél nem a „minden jár”: élni csak másokért érdemes. Nizalowski Attila írása.
Az Orbán-fóbiások azt hiszik, csak félelmet akarunk kelteni.
A francia vezérkari főnök a lakosságot arra figyelmeztette, hogy készüljenek fel az emberáldozatokra.
Az amerikai elnök teljes mellszélességgel kiáll a magyar miniszterelnök újraválasztása mellett.
Óriási adósságba verné magát az Európai Unió, ha megvalósítaná a januárban kiszivárgott tervet. Ezek alapján tíz év alatt 800 milliárd dollárt fordítanának Ukrajna újjáépítésére és így arra, hogy minél gyorsabban beléphessen a négy éve háborúzó ország az EU-ba.
