Orbán: Jön a béke költségvetése, emelni fogjuk a béreket és a családtámogatásokat

2024. szeptember 08. 16:37

„Egy ilyen gazdasági akciótervnek előfeltétele az összehangolt gazdaságirányítás” – húzta alá a miniszterelnök kötcsei beszédében.

2024. szeptember 08. 16:37

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, szeptember 7-én huszonharmadik alkalommal rendezi meg a Polgári Magyar­országért Alapítvány a kormányoldal őszi idénynyitójának is tekinthető kötcsei pikniket, a Fidesz és a KDNP politikusainak, a konzervatív oldal gondolkodóinak, közéleti szereplőinek kora őszi találkozóját.

A 2004 óta egy kivétellel minden évben megtartott összejövetelnek hagyományosan Orbán Viktor beszéde a legfontosabb eleme. Az idei beszédből közölt nemrég egy részletet közösségi oldalán a miniszterelnök, melyet „Kötcsei gondolatok” címmel tett közzé.

„Megvan a cselekvési terv”

Ebben többek között arról ír, hogy „megvan a cselekvési terv. Bemutatva, bejelentve ugyan még nincs, nem vettük még politikai munka alá, 

de szoktunk rá úgy utalni, mint a békeköltségvetés, ami már bent van az íróasztalfiókban. 

Ez nagyjából így is van, és hogyha Matolcsy elnök úr nem kényszerít rá bennünket, akkor idő előtt nem is kell előhúznunk”

„Ennek a békeköltségvetésnek, vagy cselekvési tervnek a középpontjában az áll, hogy 

a 2025-ös évben feltoljuk a gazdasági növekedést a 3-5 százalékos sávba. 

Olyan költségvetést kell csinálni, ami a pénzügyi egyensúly megőrzése mellett – ami a hitelminősítők meg az egész pénzügyi glóbusz miatt szükséges – képes 3-5 százalékos növekedést produkálni. Ez az alapja mindennek, és szerintem erre képesek vagyunk” – ismertette a kormányfő.

Megemlítette többek között a bérdinamikát. Ezzel kapcsolatban azt írta, hogy „a munkaadók és a munkavállalók egy nagyon dinamikus tárgyalást folytatnak éppen a következő évi bérekről. Ebből a kormány próbál kimaradni, de láthatóan 

egy nagyarányú béremelkedésben fognak megállapodni a szakszervezetek a munkaadókkal”

Orbán Viktor megjegyezte, „néhány területen a bérdinamikát már meg tudtuk indítani, ilyen az egészségügy, de most zajlik Magyarország történetének legnagyobb tanárbéremelése is, ami jövőre folytatódni fog”.

Ezt is ajánljuk a témában

Jól járnak a családok és a vállalkozások is

Majd azzal folytatta, „meg kell emelni a családtámogatások értékét, mert a magas infláció felemésztette azok értékét. 2020 után, amikor a Coviddal elkezdődtek a bajok, akkor nem tudtuk követni a pénzromlás értékét az összeg növelésével, de ezt most be kell pótolni. 

Meg kell kétszerezni a gyerekek utáni adókedvezmény mértékét

 a következő, 2025-ös évben, amire Hankó miniszter úr már kidolgozta a terveket”. 

Ezek után hozzáfűzte, hogy „Nagy Márton miniszter úr pedig elég jól áll egy olyan kisvállalkozói program megindításával, ami hajaz a valamikori Széchenyi-tervre: ha te egy forintot befektetsz, mi is adunk mellé egyet”.

Változások jönnek a jegybank élén tavasszal

A miniszterelnök leszögezte, „egy ilyen gazdasági akciótervnek előfeltétele az összehangolt gazdaságirányítás. Minél többet hallgatjuk a jegybankelnök urat, annál inkább az az érzésünk, mintha ezzel ellentétes irányba haladnánk, de ez csak a látszat. 

Valójában jó ütemben haladunk egy összehangolt gazdaságirányítási rendszer felé.”

Végül azt a részt idézte be Orbán Viktor, melyben azzal foglalkozott, a március 1-jén „sajnálatos módon” a jegybankelnöki szék megürül, és ez döntésekre sarkallja majd a kormányt. „Nyilvánvaló, hogy aki odamegy, az nem lehet ez a csúcsminiszter, hogy egyenesen beszéljek. 

Az egyik gazdasági csúcsminiszter, a másik pedig jegybankelnök lesz”

 – zárta a bejegyzést.

A vonatkozó posztot teljes terjedelmében alább tekintheti meg:

Ezt is ajánljuk a témában

***

Összesen 253 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2024. szeptember 09. 21:21
Skywalker_bp 21:17 "Tudják dolgukat? A helyzetet sem ismerik" - höhöhö .... pedig kormányhatározatban le is írták: "Mezőgazdaságunkat csökkenő termőterület, szétesett üzemi és torz gazdálkodási szerkezet jellemzi. A tömegtermelő, iparszerű gazdálkodás emelkedő energia- és forgóeszközigénnyel jár, emiatt megnövekedett kiszolgáltatottságunk a bankok, az energetikai piacok és a beszállítói iparágak felé. Az alacsony hozzáadott érték, a csökkenő fajlagos nyereség következménye egyfelől a kényszeres birtokkoncentráció és a nagyobb élőmunka-igényű állattartás föladása, másfelől a családi gazdálkodás felszámolása és a föld eladása. Mindezek következtében rohamosan csökken a mezőgazdaság élőmunkaerő igénye, és ezzel egyidejűleg a föld, a vidék népességeltartó és népességmegtartó képessége."
gekk
2024. szeptember 09. 16:53
Mikor lesz már végre jelző nélküli, viszont tényeken, számokon alapuló, normális költségvetése a kormánynak? Ami fedi a valóságot, nem a kolostormalacék vágyait, hazugságait, hozzá nem értését tükrözik.
gekk
2024. szeptember 09. 13:50
Békeköktségvetés. Csak előjön mindig orbit komcsi neveltetése, komcsi felmenőii, komcsi mivolta. Lesz békekölcsön is?
Valodi
2024. szeptember 09. 10:15
Takagi 20:48 "Nem a béke költségvetés jön hanem a választások. És? Mi a gond?" ... höhöhö - drága a krumpli, amit ki kell osztani a NER stabil szavazóbázisának: Újsághír: (a 442 lakosú) - "Csenyéte a legszegényebb magyar falu, 100%-ban cigány lakossággal. A 116 érvényesen szavazóból 86-an a Fideszre, 30-an az MCP-re szavaztak. A csenyéteieket ...nem érdeklik a politikai programok, sem a polgári társadalom állapota, a demokrácia eszméi. „... A migránsok azok nagyon veszélyesek, hallottuk a híradóban – mondja a kerítés mellett álló fiatalember. Így gondolják a Rákóczi utcában is.”
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!