A fickó elkezdett rám dudálni, előzni akart, és ahogy mellém ért, elkezdett üvöltözni, hogy »Mi van – k*cs*g rolleresek! Takarodjál ezzel a sz*rral, semmi keresnivalód az úton!«. Visszaordítottam, hogy »Az utat figyeld, haver«
– nyilatkozta Attila, aki saját bevallása szerint először nem értette, mi váltotta ki az autós haragját. Azonban, amikor meglátta a sofőrt közelebbről, rájött, hogy valami nincs rendben vele. A férfi zavartan viselkedett, arckifejezése érzelemmentes volt, és furcsán tekintett rá, ezért biztos benne, hogy valamilyen szer hatása alatt állt.
Elmondása szerint a helyzet gyorsan eszkalálódott. Az autós üldözőbe vette, és igyekezett elkerülni az ütközést, de a sofőr végül szándékosan ráhúzta a kormányt. Bár az autó kereke csak éppen hozzáért a rollerhez, ez elég volt ahhoz, hogy Attila elveszítse egyensúlyát, és a forgalomban lévő autók közé zuhanjon. Csak a szerencsének köszönhette, hogy nem gázolta el a többi jármű.