Gyurcsány és a kisszerszám

Nyitókép: Mandiner / Mátrai Dávid

„Hemingway és Gárdonyi tudta, hogy a tömör, kifejező mondatok, a szűkre szabott jelzős szerkezetek, a mellérendelő mondat fölénye az alárendelő ellenében fontos írói eszköz. Gyurcsány ugyanolyan kifejezően ír, ahogyan az amerikai és a magyar próza valaha élt mesterei is tették. A Demokratikus Koalíció ­poeta doctusa azonban még valamiben zsigerileg tehetséges: a belső feszültség költői felmondásában. 

Figyeljük meg, milyen választékosan, szinte varázslatosan jeleníti meg, ahogyan a Demokratikus Koalíció írótagozata szerint a nőkkel, a nőkről beszélni kell: »Menj te az anyádba!«, »Idióta!«, »Rohadj meg!«, »Szétverem a fejedet!«, »Kurvásan megcsinált szád«, »Alig vártad, hogy lehúzzam a slicced« és így tovább. Ez nemcsak szép – mondaná Szerb Antal –, de a nemesebb olvasó számára gyönyörködtetően kecses ívelésű is.

Az igazsághoz hozzátartozik – és mostantól evezzünk közéleti terepre –, hogy a Demokratikus Koalíció bűntanyává alakulása lehetséges opcióként sejlik fel a Gyurcsány-novella mögött. Vörös dominaként, korbáccsal a kézben például egy mentelmi jogát frissen vesztett feleség igyekszik móresre tanítani a fellázadt alapszervezeti tagokat.

Egy sarokban a földön mobiltelefonjával csúszó-mászó Varju László igyekszik megismerkedni az írás-olvasás rejtelmeivel. Amott a rúzzsal kifestett tükör előtt Molnár Csaba illegeti magát, neki az a legfőbb perverziója, hogy némiképp már hasonlít szeretett elnökére, a Kisszerszámra. És persze felbukkan a harcias Vadai Ágnes, aki végletesen felizgulva Lőwy Árpád-verseskötettel érkezik, miközben Kálmán Olga mikrofonnal kínozza fizikailag-lelkileg, hogy mondana már végre valami biztosat arról, miért nincs demokrácia Magyarországnak abban a két négyzetkilométeres részében, amit ők még átlátnak és megértenek.”

***