A Medián legfrissebb kutatása nagyon fájhat Magyar Péternek – nem hisznek a magyarok a Tisza Párt győzelmében

Befutott a baloldali felmérés.

Pénzéhes kamuizéként hivatkozott a Mediánra a felbőszült baloldali politikus.

Mint arról beszámoltunk, egyre nagyobb bajban van a Magyar Péter vezette Tisza párt, így a Medián az újév elején rögtön a segítségére sietett: a baloldali kutatócég legfrissebb felmérése szerint a tavaly novemberi megtorpanását követően január első felére újból erősödött a Tisza Párt. Hozzá kell azonban tenni, az intézet vezetője, Hann Endre a 2022-es történelmi baloldali bukás után maga ismerte el, hogy valóban voltak olyan kutatások, illetve inkább közlemények, amik kimondottan a közvéleményt befolyásoló céllal készültek.
Ezt is ajánljuk a témában

Befutott a baloldali felmérés.

Ezt erősíti a DK ügyvezető alelnöke és EP-képviselője, Molnár Csaba véleménye is, aki az adatok láttán nekiesett a Mediánnak. Posztjában leírta, szintet lépett az egyszemélyes kutatásgyár, amely korábban több alkalommal is személyes találkozón is kérte a DK-tól, hogy rendeljünk tőlük sokmillió forintért felméréseket. Miután a baloldali párt erre nem volt hajlandó, „egyszázalékos DK-t próbál elhitetni az országgal ez a pénzéhes kamuizé” – fogalmazott a politikus.

„És lihegő bosszúvágyukban még arra sem figyelnek, hogy ez legalább egy icipicit hihetőnek tűnjön.
Csak egyetlen árulkodó példa: háromszor akkora támogatottságot »mérnek« a Kutyapártnak, mint a DK-nak. Értitek? A tripláját! Van ember aki ezt elhiszi? Kizárt.
Csak hát máshogy nem jöttek ki a számok…” – tette hozzá Molnár, majd konkrét kérdést intézett Hannhoz.
„Hann Bandi, ha ekkorát kamuzol a DK-ról, akkor legalább legalább csináld úgy, hogy nem tűnj teljesen nevetségesnek! Vagy ez már mindegy? Aki fizet, az rendeli a zenét? A szakmai tisztesség csak valami eladható termék? Én csak kérdezem…” – zárta gondolatait Molnár, aki végezetül vergődésnek titulálta a számokkal való manipulálást.
Nyugodtan perelj be, Bandi, azt szoktad csinálni”
– fűzte hozzá Molnár Csaba.

Ezt is ajánljuk a témában

A megszorításairól ismert egykori miniszterelnök kiadta az ukázt: a baloldal ne álljon a Tisza Párt útjába a hatalom megszerzésében.

Fotó: MTI/Beliczay László