Brutálisan drágul a menza Hódmezővásárhelyen

2024. szeptember 16. 12:44

Gazdálkodni kellene és nem garázdálkodni, üzeni Szél István megválasztott fideszes képviselő Márki-Zay Péter polgármesternek.

2024. szeptember 16. 12:44
Márki-Zay Péter

Nyitóképünk: Márki-Zay Péter a hódmezővásárhelyi városházán 2023. február 8-án. MTI/Rosta Tibor

 

November elsejétől átlagosan újabb 27 százalékkal emelik meg a menzadíjakat Hódmezővásárhelyen, ha a keddi közgyűlésen a többség igent mond Márki-Zay Péter javaslatára – számol be a Promenád24. A polgármester a lépéstől 28,9 millió forint többletbevételt vár. A lap szerint a megszorításokra azért lehet szükség, mert a választási kiköltekezés évében lényegében kiürülhetett a kassza, s most a helyi adófizetőkről próbálnak újabb és újabb bőrt lehúzni, a vásárhelyiek fizethetik meg a rossz gazdálkodás árát.

A Promenád 24 emlékeztet, hogy Márki-Zay Péter a balliberális közgyűlési többség támogatásával 2021-ben döntött a korábban önkormányzati kézben – közmegelégedésre – működő menza kiszervezéséről. Egy Pest vármegyei magáncéget hozott Vásárhelyre, azzal az ígérettel, hogy ha majd 2022. január 1-től a Prizma Food főz a városban, azzal az itt élők többszörösen jól járnak: az önkormányzat számára olcsóbb és hatékonyabb lesz a szolgáltatás, s a szolgáltató jó minőségű és ízletes ételeket garantál. 

A lap azt írja, 

csaknem három év tapasztalata alapján kijelenthető, egyik ígéret sem vált valóra: 

folyamatosak a panaszok az étkek mennyiségére, minőségére, ízvilágára, ráadásul egyre kevesebben veszik igénybe a menzát. A szolgáltató közben egyre több pénzt követel a várostól: a 2022-es 558 millió forint helyett idén már 798 milliót. 

A Promenád azt írja, amióta a Prizma Food szolgáltat Hódmezővásárhelyen, immár második alkalommal emeli meg a város a gyermekétkeztetési díjakat. Az első alkalommal 2023. január 1-jétől drágítottak, a második lépcső pedig idén november 1-jével következhet. 

A legrosszabbul a bölcsődések szülei járnak, az ő esetükben nem egészen két év alatt 72 százalékkal lőhetnek ki a menzadíjak, de szorosan a nyomukban vannak az általános iskolásoké és az óvodásoké is, akiknek 71 százalékkal kell többet fizetniük, mint korábban. A középiskolások ebédje 66, a kollégisták étkezése 63 százalékkal drágul. 

Példaként: 

míg 2023 előtt az általános iskolások szülei napi háromszori étkezésért 740 forintot fizettek, idén novembertől 1265 forintba kerül a menza. 

A Promenád felhívja a figyelmet, hogy miközben a Prizma Food egyre drágábban egyre drágábban szolgáltat Vásárhelyen, amit a város a helyi szülőkre, családokra terhel tovább, addig a Pest vármegyei cég az inflációs válság éveiben is szárnyal. A nyilvánosan elérhető üzleti adatok szerint 2022– 2023-ban megháromszorozta forgalmát a korábbiakhoz képest, a 2021. évi 1,1 milliárddal szemben tavaly már több mint 3,3 milliárdos nettó árbevételt, 21,3 milliónál is nagyobb nyereséget realizált, s az elmúlt két esztendőben összesen 39 milliós osztalékfizetést hozott a konyhára a tulajdonosoknak. 

A Fidesz-KDNP vásárhelyi szervezete már 2021-től rendkívül rossz döntésnek tartották, hogy Márki-Zay Péter privatizálja – ráadásul hét plusz három évre! – mindazt, amit a korábbi években a vásárhelyiek összegyűjtöttek, felépítettek. Álláspontjuk szerint a város így elveszíti az ár és a minőség feletti kontrollt egy olyan szolgáltatásnál, amelyet helyi gyermekek, diákok, valamint idős és beteg emberek ezrei vesznek igénybe a városban lévő nevelési, oktatási, szociális és egészségügyi intézményekben.

Szél István, megválasztott képviselő a Facebook-oldalán azt írta, Márki-Zay Péternek nincs szövetségese, s ha neki polgármesterként nincs, akkor a városnak sincs. 

Összeveszett mindenkivel, aztán csodálkozik, hogy semmire nem jut, 

(kivéve persze a választások előtti kampánydorbézolásokra, azokra jutott, akkor ürült ki a kassza) így díjakat kell emelni”fogalmazott a kormánypárti politikus

Hozzátette, számos ellenzéki vezetésű várost és azok vezetőinek munkásságát ismeri, követi, akik nem akarták felakasztani a kormány tagjait, nem kiabáltak fűt-fát, hazugságot minden nap, hanem a településük érdekében kijárták/kijárják a forrásokat, azaz együttműködtek. Egy polgármester ugyanis szerinte a választópolgárok egészét és nem egy részét képviseli. Nem is saját magát. 

Gazdálkodni kellene és nem garázdálkodni! 

A drágulás árát mindenkinek meg kell majd fizetni, annak is, aki rá szavazott és annak is, akinek nem” – írja Szél és utóiratként azt ajánlja a polgármesternek, hogy lapozza át a jelenlegi hódmezővásárhelyi költségvetést, van ott még felesleges kiadás, ha azt lecsökkenti, nem kell ilyen horrorisztikus emelésre készülnie. Majd figyelmezteti, hogy még mielőtt a szolidaritási adóra fogná a megszorításokat – mert ezt fogja tenni – más, hasonló város is megfizeti ugyanezt az adónemet.

Márki-Zay Péter az ügy kapcsán azt írta a Facebook-oldalára: „Jellemző, hogy a kormány hibás gazdaságpolitikája következtében elindult Európa-rekorder infláció és a kormányzati elvonások miatt többéves elmaradást pótolva idén áremelésekre kényszerülő önkormányzatot, személy szerint engem szid a Fidesz sajtója és helyi politikusai, miközben áraink még így is versenyképesek maradnak.”

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
altona-2
2024. szeptember 16. 19:51
Hvásárhely: Hű-jék városa!
Chekke-Faint
2024. szeptember 16. 19:43
Na ezért kell a rezsicsökkentést is eltörölni de csak Hódmezővásárhelyen. Így a menzára már nem is fognak gondolni, hogy ne fázzanak.
Akitlosz
2024. szeptember 16. 17:58
"Brutálisan drágul a menza Hódmezővásárhelyen" Hol nem?
konyvtaros-0
2024. szeptember 16. 17:15
Szerintem aakik megvalasztottak polgarmesternek meg most is olcso
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!