Hullanak a „politikai nagyvadak” az ellenzék háza táján
Hiába, Jakab Péter nem tanult elődje hibájából: Vona Gábor „elvette”, ő eladta a párt lelkét. Knopf Alexandra írása.
A Második Reformkor vezetője a gyöngyösi választókörzetben egyéni képviselőjelöltként indul a 2026-os választáson.
Nyitókép: Képernyőfotó/YouTube
Vona Gábor egy YouTube-videóban jelentette be, hogy képviselőként indul a gyöngyösi választókörzetben. Mint mondta, a feladat nem ismeretlen számára, mivel „ezen a vidéken” volt képviselőjelölt 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is – írja az Index.
Kapcsolódó vélemény
Az egész számomra nem más, mint felnőtt intellektusokban rekedt gyermeki egók küzdelme.
„A legutóbbi, 2022-es választásokon csak azért nem voltam, mert 2018 és 2023 között nem vettem részt az országos pártpolitikában. 2023 szeptemberében viszont egy vadonatúj párt, a Második Reformkor, a 2RK vezetőjeként, tagjaként, képviselőjeként tértem vissza a hazai közéletbe, a pártpolitikába. Most ennek a pártnak a színeiben állok itt, ennek a pártnak a színeiben fogom megméretni magam” – mondta a pártelnök.
A politikus azt is hozzátette, hogy: a választás tétje az, hogy lesz-e kormányváltás.
„Ugyanis kormányt kell váltanunk, mondhatnám úgy is, hogy Orbán Viktornak mennie kell”– mondta, hozzátette: a kormány semmilyen értelemben nem tud biztonságot adni az embereknek, nem tudja működtetni az államot.
„Ebben az időben a kormány az ideje nagy részét teljesen felesleges külpolitikai kalandokra pazarolja el. Úgyhogy ennek a kormánynak mennie kell”
– mondta.
Vona azt is közölte, hogy a következő napokban minden pártnak levelet fog írni, hogy folytassanak párbeszédet, és „amiben csak lehet”, működjenek együtt a választásig.
Vona Gábor teljes nyilatkozatát itt nézheti meg: