Varju László egyik utolsó mohikánként küzd Horn Gyula becsületéért

2024. augusztus 28. 23:00

A DK-s képviselő szerint Horn Gyula valódi európai politikus volt.

2024. augusztus 28. 23:00

Nyitókép: képernyőfotó

Horn Gyula a baloldal büszkesége, aki jelentős szerepet töltött be Európa újraegyesítésében – mondta a DK szerda esti budapesti rendezvényén Varju László, a párt alelnöke.

Az ellenzéki párt Budapestre, Horn Gyula XIII. kerületi szobrához hívta azokat, akik azt akarják, hogy a közeli sétány továbbra is a néhai szocialista miniszterelnök nevét viselje.

A Fővárosi Törvényszék keddi ítélete szerint az elnevezés jogsértő, ezért hatályon kívül helyezték a Fővárosi Közgyűlés erről szóló rendelkezését.

A DK tiltakozó eseményén több MSZP-s és DK-s politikus, többek között Arató Gergely, Gy. Németh Erzsébet, Horváth Csaba és Török Zsolt is megjelent. Varju László szerint Horn Gyula valódi európai politikus volt, akit külföldön is tisztelnek, ám a „kizárólagosságra törekvő” magyar kormány mindeközben el akarja hallgattatni azokat, akik tiltakoznak.

A DK alelnöke galádságnak és szégyennek nevezte, hogy a „hatalom” semmissé akarja tenni a volt miniszterelnök emlékét.

Varju László beszédét követően az MSZP-s Komjáthi Imre szólalt föl. Az ellenzéki politikus szerint „megálljt kell parancsolni a pitiáner rendszernek”, amely „el akarja törölni a közös múltunkat”. Ebben a helyzetben a szolidaritás a legfontosabb jelszó, össze kell tehát fogni, mert ami történik, az Horn Gyula emlékének meggyalázása – fogalmazott. Komjáthi Imre közölte egyúttal, hogy vissza fogják helyezni az utcanévtáblát, ha azt bárki eltávolítaná.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2024. augusztus 30. 10:57
Horn Gyula becsületének nagysága az örömlányok szüzességének magasztosságával vetekedik.
Palatin
2024. augusztus 30. 09:41
Ha rénezek egy szóra azonnal elkezdem cserélgetni a betüket. Ezúton Varjú Lászlóról különös dolgokat tudunk meg. Rendezzük csak át nevének betüit: "RÚZS ALÓL VÁJ" azaz ö még a smink alapozását is ellopja. De folytassuk: "Demokratikus koalició" --> "CIKI ADATOK: EU IS LOM, KÓR" Hát igy állunk az unióval. Semmit sem ér, csak egy lom, egy beteges képzödmény. Huncut ez a Gyurcsány, elrejti az igazságot, nekünk meg dicsöíti az EU-t. Orbán Viktor úr nevéböl is érdekes anagrammákat lehet kirakni: "birtokon vár" : A miniszterelnök úr higgadtan várja a dühödt ellenzéket a birtokán. Dobrev Klára betüiböl ezeket lehet kirakni: "borda-lekvár" - Ez Gyurcsány egyik szexuális inyencségének a fedöneve, "orv bal-káder" - Dobrevet még a DK-ban is orvul támadó szélsöbal libsinek tartják, "kába lord ver" - Fecó, Klára kótyagos "lordja" delíriumban bizony néha odacsap.
blondibarbi
2024. augusztus 29. 22:14 Szerkesztve
Az igazi szarosseggű, bolsevik, hazaáruló suttyó paraszt... (nem földműves, nem gazda, csak egy ingyenélő, parazita paraszt !)
EJP1
2024. augusztus 29. 21:15
Káááár. . .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!