Ne öld meg a bölcseket!

2024. augusztus 08. 18:32

Ott tartunk, hogy előbb dagadnak az ujjak a billentyűzet fölé, hogy a felgyülemlett alpári, prosztó stílusú, demagóg és becsmérlő, bosszúvágy hajtotta öklendezést rázúdíthassák egyes interjúalanyokra, vendégekre, mint hogy akik ezt teszik, saját véleményt formálnának.

2024. augusztus 08. 18:32
Meruk Marcell
Meruk Marcell
Facebook

„»Ne öld meg a bölcseket!«

Hogy is van ez? Szétcinkelnek tehetséges alkotókat, művészeket, mert egy-két politikailag elfogult és - ki tudja kivel - »háborúban álló« újságíró kitalál egy narratívát (aminek a 90%-a konkrétan nem igaz), majd azt mindenki kész tényként kezeli? Itt tartunk, tényleg? Azért köveznek meg embereket, hogy hol mondják el szabadon a véleményüket? Nem arra figyelnek, hogy valójában miket mondanak? Ezek alapján bullyingolnak jószívű, tehetséges és kiváló művészeket? Olyanokat is, akiknek a tehetségét egyébként ők maguk sem vitatják?

Tényleg ez lenne az igazi elfogadás, ez lenne a sokszínűség, az új iránti nyitottság?

Azok, akik szemellenzős, kirekesztő stílusban megírják a kommentjeiket Saiidról, vagy bármelyik zenész, író, költő barátomról, általam kedvelt és szeretett művészről, akivel eddig beszélgettünk - vagy messzebb megyek: akár rólam – végig nézték egyáltalán a beszélgetést?

Kötve hiszem és ez az igazán elkeserítő.

Ott tartunk, hogy előbb dagadnak az ujjak a billentyűzet fölé, hogy a felgyülemlett alpári, prosztó stílusú, demagóg és becsmérlő, bosszúvágy hajtotta öklendezést rázúdíthassák egyes interjúalanyokra, vendégekre, mint hogy akik ezt teszik, saját véleményt formálnának. Barátokra, ismét messzebb megyek: családfőkre, családtagokra zúdul a szenny. Ráadásul olyan tartalmakba állnak bele, ami még némi humort, öniróniát, életpozitivitást is igyekszik belevinni a hétköznapokba.
Ami egyszerűen csak szórakoztatni, kikapcsolni akar, miután bekapcsoltál.

Igyekszik önazonos és kedves maradni, de nem, ez se számít. Szégyellje magát, aki olyan közösségekbe áll bele ismeretlenül, látatlanul és tudatlanul, amelyek éppen valami jót igyekeznek létrehozni. Azok alá dobálják az égő gyufát az álszent »béke harcosai«, akik hidakat akarnak építeni. Aztán majd a komment szekció igazságot hirdet, igaz? Itt tartunk, ennyire igazodni kell, ez ma menő?

Mi életutakat mutatunk be, ismétlem: életút interjúkat készítünk és aki mást lát ebbe bele, vagy valótlan, köpködő, ócsároló üzeneteket fogalmaz meg, annak elmentek otthonról. Vagy nem, de akkor meg nagy valószínűséggel legbelül romlott lelkületű ember.

Csak, hogy tisztázzuk: Saiid egy kiváló ember, egy hete is az volt és egy hét múlva is az lesz, egy remek apa és egy szeretnivaló figura, függetlenül attól, hogy ki, mit kommentel.

Tudjátok mi a legfontosabb?

Ahogy erre reagálnak egyes emberek, azt bizonyítja, hogy nagyon is szükség lesz ránk a jövőben, szükség lesz még a szólásszabadságot megteremtő műsorokra. Még ebben az ellenszélben is. Mert innentől kezdve az a bátor, aki bejön hozzánk. Az a bátor, aki leül velünk beszélgetni (kötetlenül, bármiről, előítélet nélkül), és nem az, aki álszent módon igazodik, de legfőképp nem az, aki megfélemlít másokat a véleménye miatt.

»Ne öld meg a bölcseket!

Tudom, mit jelent a király álma.«

Meruk Marcell
A KözTér kreatív producere”

Ezt is ajánljuk a témában

 

***

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2024. augusztus 09. 18:48 Szerkesztve
Nem forradalmi tett a közmegegyezés szerinti szabályok, normák semmibe vétele, hanem a társadalom tagadása!
tapir32
2024. augusztus 09. 18:41
Elhibázott politika volt a média és a közösségi oldalak jelentőségét felnagyítani.
Dixtroy
2024. augusztus 09. 07:13
"Ez D-dúr és e-moll" Nem a világ változott meg, hanem más viselkedési formákat tartanak egyesek képviselhetőnek. Mint írtad, alapvetően a témához tartozó "vita" zajlott, ma már az ilyen habitus marginális. Ott van a punciértékelővel egy kategóriába eső trollok hada, akik Orbángyűlöletüknek valami negatívnak beállított hírrel adnak hangsúlyt, valódi zoli bá például a 90es évek földhíreivel operált már ~15 éve is, pincsi tomasó és alteregói ezt már flood és spam szinten nyomják. Még egészen értékelhető volt schollander opni alany, bár vele jelent meg a raspüten szindróma, hiába bizonyítottad be, hogy faszságokat beszél, mintha mi sem történt volna, ugyanúgy nyomta tovább ugyanazt, bár asszimptota-manitowitz et a formális logikában teljesen fű, ilyen ügyvédi tekergőzéssel mindig belekötött minden mellékmondatba, hogy szétforgácsolja, hogy vesztett, vagy kihirdesse magát valami szubjektív alapon győztesnek, ez még szórakoztató bárgyúság volt. Hogy Saiid milyen? Kit érdekel.
Majdmegmondom
2024. augusztus 09. 06:29
"Sőt, tovább megyek, akár engem..." Most mindegy, hogy egyetértek, vagy nem. Egyetlen kérdésem van: Bocsesz, de ki vagy te?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!