Büszkébbnek kellene lenni a múltunkra, mint amennyire vagyunk – fejtette ki a történész. Emlékezetpolitikai okfejtések a politikai fesztiválon.
Nyitókép: Mátrai Dávid
Szükség lenne nemzeti panteonra, de aligha lesz. Ahhoz ugyanis teljes konszenzus kell – adott kissé keserű felütést a Tranzit fesztiválon előadásának Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, aki eredetileg Romsics Ignáccal folytatott volna vitát, ám a történész közlekedési okok miatt késett.
Szakály egyebek mellett arról beszélt, az emlékezetpolitika a rendszerváltoztatás után lett igazán fontos, s nyilván a huszadik századról zajlanak a legnagyobb viták. Rákóczi, Kossuth, Szent István tsalán közös hőseink, de mindig voltak vitatott személyek. Példaként felhozta mások mellett Görgei Artúrt is, akit sokáig árulónak tartottak, mára azonban ezt sikerült meghaladni.
„Én azok közé tartozom, akik szerint a történelemben a tényeknek is kell lennie szerepe. Például Andor László volt uniós biztos Ságvári Endre szobrát hiányolta, akit hősként építettek fel a kádárizmus idején” – idézte fel, megjegyezve, akkoriban az volt a hős fiatal, aki a saját szüleit jelentette fel. Ebből a gondolkodásból ki kell kerülni,
azokra kell hősként tekinteni, akik a nemzetért tettek.
A történész szerint nehéz ezt a kategóriát megfogalmazni, szent királyaink mindenképp beleférnek, ám ahogy közeledünk a „mához”, egyre bajosabb a megítélése az adott személyeknek. Ide tartozik nyilván Nagy Imre is, aki a megreformálhatatlan kommunista rezsimet akarta eredetileg megreformálni.
Egy biztos: amikor választani kellett, Nagy Imre az eszme és a nemzet közül az utóbbit választotta. És ez az életébe került, amit nem szabad elfelejteni – mutatott rá Szakály.
Ami a tizenkilencedik századot illeti, Deák Ferenc és Kossuth Lajos ellentéte merülhet fel, ám a történész szerint bár más elképzeléseik voltak, valójában egy polcra lehet őket helyezni, hiszen valamennyiüknek a nemzet sorsa volt a fontos – vélekedett.
Látni kell: Horthy Miklós, illetve az akkori politikai elit egy tönkrevert országból húsz év alatt létrehozott egy olyan államot, ami felzárkózott az európai szintre. Ráadásul a második világháborúba való belépés kapcsán nem lehet kihagyni a képletből a kényszerpályát, amin haladtunk. A revízió mindenki számára meghatározó volt, ezt sem szabad elfelejteni, ahogy a zsidóság német megszállás utáni tragédiáját sem. Szakály szerint
Horthy jól választott ki kormányzati szereplőket, ettől még a felelősség államfőként az övé az egész korszakért.
A moderátor Romsicsot idézve felvetette, nem csupán a közös többszörösnek tekinthető szereplőket kellene bevenni a nemzeti panteonba, ilyen formán akár Horthy és Kádár is szóba jöhet. Ennek kapcsán Szakály kifejtette, alapvetően mégiscsak ragaszkodni kellene a tényekhez, de szükség lenne a tiszteletre is. Minden korszakot vagy rendszert az alapján lehet megítélni, mit teremtett.
Összességében büszkébbnek kellene lenni a múltunkra, mint amennyire vagyunk. A franciák és mások például így tesznek – hangoztatta a történész. Ezzel szemben nálunk rögtön magyarkodással bélyegzik meg egyesek azt, aki csak kirakja a házára a nemzeti lobogót.
Lehet azon is mosolyogni, hogy a magyar királyság a keresztény Európa védőbástyája volt, de elég csak megnézni a történelmet. Vagyis a tényeket. Megjegyezte, nyilván lehet úgy is nézni a dolgokat, hogy az osztrák birodalom mennyi támogatást adott a végvár rendszerre, sokan így is tesznek, ám ez téves megközelítés.
Szóba került a cancel culture is, amiről Szakály azt mondta, mindig az adott kor viszonyaihoz képest kell megítélni a történéseket. Utólag nyilván okosabbak vagyunk, de ezt a próbálkozást el kell utasítani.
„Az én szememben hazaárulásnak tekinthető, ha valaki a saját nemzetével szemben lép fel” – fűzte hozzá a megítélés kapcsán, megerősítve, valójában az számít, ki mit tesz a nemzetéért.
Negyvenhat nap alatt egymást érték a törvényjavaslatok és a látványos politikai bejelentések, ám egy kérdés egyre hangsúlyosabbá válik: vajon áll-e valódi szellemi háttér a Tisza-kormány döntései mögött? Kovács András írása.
Azok a kultúrák életképesek, amelyek őszintén fel tudnak háborodni saját eltűnésük gondolatán.
Töltse ki kvízünket!
Amikor a Partium fővárosa választhatott: megtört vörös brigantiként, vagy méltóságát megőrizve megy román rabságba. Dr. vitéz Jánossy Gyula és a nemzeti érzelmű polgárság, ha csak rövid időre is, de visszaadta a Körös menti település becsületét, és megmentette a várost a megszállók bosszújától.
Egy biztos, ahogyan a kő, és a magyarság, úgy a bocskai is megmarad.
A legmagyarabb Habsburg személyéről, csodálatos örökségéről a Habsburg Történeti Intézet könyv és kisfilmek formájában is megemlékezik.
Nem könnyítem meg a dolgukat. Már csak azért sem, mert nem minden az, aminek első ránézésre látszik.
Milák megdöntötte egyéni legjobbját.
