Itt van az előrejelzés, ilyen időjárásra kell készülnünk augusztus 20-án

2024. augusztus 19. 12:21

A HungaroMet közzétette a következő napok időjárás-előrejelzését, így azt is, milyen időjárás várható augusztus 20-án. Mutatjuk!

2024. augusztus 19. 12:21
null

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Hétfő napközben elvétve fordulhat elő dörgés, villámlás, estétől elsősorban a Dunántúlon alakulhat ki kevés helyen zivatar – kezdi közleményét a HungaroMet. Kedden délutántól legnagyobb eséllyel az ország északnyugati felén – főként a Nyugat- és Észak-Dunántúlon, Pest megyében, valamint az Északi-középhegység nyugati részén – lesznek kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulásához. A zivatarokat hétfőn viharos (60-80 km/h) széllökés, intenzív csapadék, illetve jégeső (< 1-2 cm) kísérheti. 

Kedden akár intenzívebb, egymást követő zivatarok is kialakulhatnak, melyeket a viharos széllökés mellett nagyobb méretű (ált. 1-3 cm, egy-egy helyen 3 cm-t meghaladó) jégeső, valamint felhőszakadás (ált. 30-50 mm) kísérheti. 

Kiemelten a Dunántúli-középhegység középső részén 50 mm-t meghaladó csapadékösszeg is előfordulhat, amely arrafelé villámárvíz kialakulását eredményezheti. A késő esti óráktól fokozatosan csökken a zivatarhajlam.

A középhőmérsékletet illetően a portál azt írja: hétfőn az ország északnyugati felén 25 fok körüli, a délkeleti felén továbbra is 27 fok körüli vagy feletti, Békésben 29 fokot elérő napi középhőmérsékletre számíthatunk. Keddre némileg csillapodik a forróság, de az ország északnyugati harmadát kivéve még 25 fok felett, főleg a Dél-Alföldön 27 fok körül alakul a napi középhőmérséklet értéke.

 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
auditorium
2024. augusztus 19. 13:35
Az utóbbi években a nagy kánikula kissé előretolódott júliusra és augusztus 2O-án meglepetéseket is okozott. Pl. 2OO6. aug.2O-án tragédiába torkollott az orkánerejű szél és négy ember meghalt, sok sérült volt, a Dunán hajók ütköztek össze. A Hotel Intercontinentál terraszáról poharak zuhantak le a parton álló tömegre. Az akkori kormány nem vállalt felelősséget. (Miért mentek oda ?) Nagyon szélsőséges az időjárás az utóbbi években világszerte, mintha bűntetésként sújtana ránk a Természet vagy a Mindenható.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!