Figyelmeztet a Magyar Közút: itt az ónos eső!
A közútkezelő figyelmeztetése szerint csak az induljon útnak ónos esőben, akinek halaszthatatlan dolga van, és járművére felszerelte a téli gumit.
Izzadni fogunk, nincs mese.
Nyitókép: Marc Bruxelle / Getty images
A keddi viharok után a hét közepére ismét
visszatér a 30 fok feletti maximumokkal tomboló kánikula.
Szinte az összes vármegyére elsőfokó figyelmeztetés van érvényben a magas középhőmérséklet miatt, de a nyugati és az északi határvidékre egy-egy zivatar még besodródhat, tudjuk meg a HungaroMet-ről.
Hozzáteszik: a Dunántúl nyugati, délnyugati részein képződhet több gomolyfelhő, amelyekből arrafelé előfordulhat zápor, zivatar, valamint esetleg a délkeleti határvidékre is
besodródhat egy-egy zápor, zivatar.
Az északkeleti szél elsősorban az Alföld keleti felén lehet élénk. Emellett zivatarok környezetében átmenetileg erős vagy viharos lökések előfordulhatnak.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul. Késő estétől megszűnik a zivatartevékenység. Szerdán
a nyugati, északi területek kivételével 25 fok feletti 24 órás középhőmérséklet valószínű.
Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Nógrád, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyén kívül az egész országra elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben magas középhőmérséklet miatt, tudjuk meg.