Ez a cirkusz már nem az én világom – Pokorni Zoltán a Mandinernek

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád

Teljes kutyapárti győzelmet hozott a Hegyvidéken az önkormányzati választás. Hogy történhetett ez?
A kérdés egyfajta csodálkozást fejez ki.

Valóban.
Fonti Krisztinával együtt kampányolva én is azt gondoltam, Kovács Gergely pártelnök sajátos stílusa, állandó kellékeként a sörösdobozzal és a cigarettával meg az átizzadt pólóval egyfajta üvegplafont helyez fölé. A hegyvidéki polgárok egy részénél ez igaz is volt, ráadásul mindezt tetézte a drogkereskedelem, ami semmiképp nem magánügy, ellenben büntetőügyi kategória. De még ez sem volt elegendő eltántorító tényező, sőt: nemhogy megkérdőjelezte volna a közügyek vitelére való alkalmasságot, inkább hitelesítette azt a fajta „antipárt” jelleget, ami a kutyapárt identitásának egyik lényegi eleme. Ez egyébként nem idegen a magyar politikában, kis túlzással a Fidesz rendszerváltás környéki, farmerdzsekis, hosszú hajas sikerei is ebből táplálkoztak annak idején.

Ezek szerint hiba volt ilyen intenzíven Kovács Gergely és társai fejére olvasni a kábítószeres szálat?
A Fidesz polgármesterjelöltjének kampányában ez nem kapott szerepet. Kétségtelen, voltak szembesítő Facebook-csoportok, amelyek ezt a szerintem is közügynek számító momentumot emelték ki. De nem csak a kutyák, a Tisza Párt is hasonló, az eddigi teljes establishmenttel szembemenő kommunikációt választott. A nagy kérdés az, miért annyira sikeres ma ez a stílus.

Miért?
Ebben szerepe lehet annak, hogy a 2010 óta kormányon lévő Fidesz–KDNP példátlanul hosszú ideje politizál sikeresen. A mostani első választók akkor kezdték az óvodát. Nekik Orbán Viktor a hatalom, márpedig a kamaszkor – egyébként tiszteletre méltó – tulajdonsága azt gondolni, hogy minden, ami új, automatikusan jobb, mint a meglévő vagy a régi.

Jó, de nem csak az első szavazók döntöttek például a kutyapárt mellett, pláne a XII. kerületben.
Kétségtelen, sokan osztják ezt a kamaszos illúziót a politikában. Mással nehéz magyarázni az eredményeket.

Maradva a Hegyvidéken: nem bánta meg, hogy nem vállalt még egy polgármesteri ciklust? Gondolt arra, ha elindul, megnyerte volna a választást?
Hipotetikus kérdésre nincs válasz. Úgy vélem, az említett tendencia személyektől függetlenül régóta tetten érhető a kerület politikai klímájában. Már az új generációt képviselő, szerethető Gulyás Gergely is csak három-négy százalékkal győzte le a 2018-as parlamenti választáson az akkor épp a Demokratikus Koalíció színeiben elinduló Bauer Tamást, úgy, hogy az ellenzéknél előválasztás még nem, legfeljebb taktikai átszavazás működött. A 2022-es voksoláson Hajnal Miklós antifideszes pozíciója már fordulathoz vezetett Fürjes Balázzsal szemben. Június 9-én Kovács pártelnök sikerrel szedte össze a protest szavazatokat, amikről most nyilván azt hiszi, azok mind neki szólnak, pedig valójában antifideszes voksok. Én nagyjából így magyarázom a történteket, hozzátéve, hogy az előző másfél évtizedben megváltozott a kormánypártok támogatóinak szociológiai összetétele, háttere.

Óvatos megfogalmazás.
Budapest egyik elitkerületében ez mindenképp egyre inkább az ellenzék esélyeit és lehetőségeit növelte. Az emberek jó része – ilyen hosszú, unalmas nyugalom után – nagy változást akart, de a 2022-ben leszereplő ellenzéki formációkból is elege lett.

„A helyi Fidesz fő tevékenysége a korrupció és a lakóparkok építésének segítése volt” – a leendő kutyapárti polgármester kissé máshogy inter­pretálta a győzelmét. Kommentálná?
Én máshogy látom a mögöttünk lévő csaknem két évtizedet. A Fidesz igenis büszke lehet arra, ami ebben az időszakban megvalósulhatott a Hegyvidéken. Szomorú, hogy pártelnök úr ezek jó részéről nem is tud, hiszen ha tudna, nem szerepeltette volna követelésként vagy ígéretként a programjában. A valótlan korrupciós vádak hangoztatása pedig tudatos és ártalmas politikai eszköz. Kovács Gergely tudja, hogy következmények nélkül állíthat valótlanságokat, mivel a bírói gyakorlat szerint egy közszereplőnek a hazug rágalmakat is tűrnie kell.

Leginkább a közbeszerzéseket hozza fel.
Számos testületi ülésen próbáltam elmagyarázni neki, hogyan működik a közbeszerzések rendszere. Fussunk neki! Azért, hogy az adott költségvetés elfogadása, majd a pályázatok kiírása miatt ne álljon le fél évekre az élet a kerületben, egyedi helyett úgynevezett keretközbeszerzésekkel dolgozunk. Ez egy törvényes és sok önkormányzat által gyakorolt közbeszerzési forma. Mi ráadásul ezeknél is nagy publicitással versenyeztetjük a cégeket, amelyekkel aztán kötött áron, több évre írunk alá szerződést. Így lehet folyamatos a bölcsődei étkeztetés, a kátyúzás, az intézményekben a kazáncsere, bármi, amire a biztonságos működéshez szüksége van egy önkormányzatnak. Több mint száz céggel vagyunk vagy voltunk partneri kapcsolatban az elmúlt években. Ennek megértése, úgy hiszem, nem nagy intellektuális feladat, ám a jelek szerint a leendő polgármesternek valamiért évek alatt sem sikerült. Nyilván nem vagyunk hibátlanok, de húsz év alatt összességében mindössze háromszázezer forintnyi büntetést szabott ki ránk a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB). Kovács Gergely pártelnöktársa, Döme Zsuzsanna, a IX. kerület alpolgármestere már nem lehet ilyen büszke, hiszen ott öt év alatt mintegy negyvenmillió forintnyi büntetést szabott ki a KDB a közbeszerzéseiket érintő törvénysértések miatt. Mekkora a különbség? Több mint százszoros? Nem ártana egy kis visszafogottság… A vádakat egyébként a hivatalban maradó, lelkiismeretesen dolgozó kollégáim nevében is visszautasítom, minden jogi védelmet megadunk nekik, ha rajtuk akarnak majd politikai revansot venni. Úgy tűnik, a kutyapárt valamiféle ellenzéki gettólétre készül, hiszen sem a kormánnyal, sem a fővárosi vezetéssel nem párbeszédképes, így most ezzel az igaztalan „számonkérősdivel” üti el az időt. Ez sem újdonság: pár éve a rossz emlékű népbíróságokra hajazó „felcsúti per” volt az ellenzéki slágertéma. Nem jó ez. A valódi városfejlesztési program vékonyka voltáról árulkodik ez a hozzáállás.

A júniusi képviselő-testületi ülésen Kovács Gergely az egykori svábhegyi gyermekszanatórium helyén megvalósuló ingatlanfejlesztés miatt eszközölt módosítást támadta, mondván, az Tiborcz István üzletének kedvez, ám a zöld felületet csökkenti. Nagyot is ment az ellenzéki sajtóban. Mit kell tudni az ügyről?
Azért kellett a választás után szavaznunk, mert mostanra érkezett meg a főépítészi szakvélemény. Egyszerűsítsük le a képletet: Kovács Gergely állításaival szemben a változtatás nyomán összességében a beépíthetőség csökken, a zöld felület több száz négyzetméterrel nő az adott területen. Ezt pártelnök úrnak is elmagyaráztam, tételesen. Érdemes közbevetni: az ellenzék mint a fekete pestist emlegeti negatívumként az új lakások építését a kerületben, noha tíz év alatt mindössze 840 új lakás épült. A fővárosi kerületek közül a Hegyvidék az egyik legdrágább a négyzetméterárakat tekintve, többek között azért, mert itt épül a legkevesebb lakás. Lakhatási válság van, kénytelenek voltunk a saját dolgozóinknak külön ingatlant építeni, mert nem tudják megfizetni a piaci albérletárakat. A milliárdosoknak nyilván nincsenek ilyen gondjaik, de a közép­osztály gyermekeinek igen, a többségük így kénytelen elhagyni a városrészt. Ez több más kerületben is probléma, a közlekedési dugókról is leginkább az agglomerációs napi pulzálás tehet. Mi még így sem zöld területeket, hanem rozsdaövezeteket, elhagyott bozótosokat és épületeket vonunk be az építésekbe, persze az ellenzéknek még ez sem felelt meg. Az említett ingatlan esetében is erről van egyébként szó, ahol a Gyurcsány-kormány idején bezárt svábhegyi gyermekkórház omladozott. És számos további példát tudnék sorolni, amikor Kovács Gergely igaztalanul vádolta meg az önkormányzatot, s még a tévedésével szembesülve sem volt hajlandó korrigálni. Így nehéz értelmes párbeszédet folytatni.

Dühös?
Néha van bennem ingerültség, de dühös nem vagyok. A polgárok többsége így döntött. Sokan azt gondolják, hamar csődbe viszi majd a kerületet. De nem olyan egyszerű csődbe vinni egy önkormányzatot, megvan a bürokráciának a maga tehetetlensége, jogi szabályozottsága. Szimbolikus politizálással is lehet múlatni az időt – vegyük csak a ferencvárosi szivárványos pad példáját vagy más ügyeket. Például a turulszobor ilyen értelemben egy „aranybánya” Kovács Gergelynek, nem csoda, hogy a választás másnapján már erről beszélt: bontás, nem bontás, Toroczkai – mindenképp címlapos a történet, és semmit nem kell tennie érte. Viszont azt állítani, hogy a nyilasok neve a mai napig ott szerepel, tételesen hazugság. Nagyapám neve került le elsőként. Továbbá azt állítani, hogy ő majd történészeket kér fel, hogy rendezzék a kérdést, szintén helytelen, hiszen ez már megtörtént Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, Kovács Tamás, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója és Ungváry Krisztián, a Magyar Tudományos Akadémia doktora részvételével. Azt is mondja Kovács Gergely, hogy ő majd új emlékművet állíttat az áldozatoknak. Nos, több mint két éve avattuk fel a második világháborús áldozatok emlékművét a Városmajorban – ez is elkerülte pártelnök úr figyelmét. Károsnak tartom, ha valaki pusztán politikai célból használja fel az áldozatok emlékét.

„Én lennék a legboldogabb, ha a turul hirtelen eltűnne” – fogalmazott mégis egy korábbi interjúban.
Az egész turul a kettősség dilemmáját hordozza, hiszen mégiscsak a magyarság ősi jelképe, a nyilasok azonban kétségtelenül összevérezték. Ettől nem lehet eltekinteni. Példás módon mutatja be, írja le ezt a helytörténeti gyűjteményünk turulkiállítása – amit persze Kovács Gergely be akar záratni. Javaslom, előbb ismerje meg! A múltat nem végképp eltörölni kell, hanem megismerni és szembesülni vele. Ennek szellemében készítettünk terveket a művészeti akadémiával közösen a turulszobor és környezete, az egész tér újragondolására. Ezeket majd átadjuk az új városvezetésnek.

Visszatérve a korrupciós vádakra: lesz jogi válaszlépés?
Azt vettük észre, Kovács Gergely pártelnök általában úgy vádaskodik, hogy közben kevés a konkrétum, vagy épp szándékosnak tűnő tévedések vannak benne. Például a kerületben nincs építési osztály, mégis annak rótt fel bizonyos vélt sandaságokat. Ráadásul az építésigazgatás hosszú évek óta a kormányhivatalokhoz tartozik. Emögött én óvatosságot sejtek, nehogy valaki rágalmazásért beperelje. Így nehéz is lenne.

Milyen tanulság vonható le mégis a júniusi eredményekből a Fidesz számára? Szükség lenne valamiféle változtatásra, finomhangolásra?
Nincs ezen a téren jó tanácsom a politikai közösségemnek, aligha az én feladatom lenne. Nem hiszem ugyanakkor, hogy az országos kampányok tekintetében lehetne két síkon futni, külön az értelmiségnek, külön a kevésbé iskolázott polgároknak. Ma már a plakátokra rövid szövegek kellenek. Ennek persze megvan az ára. Ahogy arra már utaltam: a leegyszerűsítő üzenetek nem a Fidesz, hanem a modern politika problémája. Lehet, ebből egy pesszimista veterán alakja bontakozik most ki rólam, de úgy látom, az internet és a tömegdemokrácia együtt hozta el ezt. Soha ennyi ember nem foglalkozott politikával, mert soha ennyien nem fértek hozzá a hírekhez, információkhoz. Erős példa: a reformkor legfeljebb néhány ezer ember szellemi munkája volt, míg ma csak a mi kerületi újságunk több mint harmincezer példányban jelenik meg. A közösségi médiaplatformok csak tovább rontottak a helyzeten, a politikusok pedig megtanulták, hogy a szavazóikat ma már csak rövid üzenetekkel érhetik el. Ezt nevezhetjük populizmusnak, ám ez nem vállalás, sokkal inkább a legkeményebb kényszer. Az így kialakult nyilvánosságban az őszinte és szakmai diskurzus leginkább kockázatot jelent a politikusoknak. Ezért e vitákat legfeljebb háttérmunkában lehet lefolytatni. Ott kell is, a kormány és nyilván az ellenzék is él a lehetőséggel: soha ennyit nem költött kutatásra és műhelymunkára a politika. Megjegyzem, ez sem magyar sajátosság. A nyílt viták helyén eközben cirkusz van.

Ha már cirkusz: mit gondol a Magyar Péter-jelenségről?
Mindig érzékenyek vagyunk a másik politikai térfél stílustalanságára, s rém megbocsátók a mieinkkel. Nem tudom, hova vezet ez a mostani út, csak azt, hogy ez már nem az én világom. Én nem kívánom a lájkok számában mérni az igazamat, nem ezért vágtam bele a politikusi hivatásba több mint harminc éve. Így már nem is fog annyira hiányozni.

Akkor a döntés végleges? Általában sokan kíváncsiak arra, mit mond az oktatásról vagy egyéb, a kormányzással kapcsolatos jelenségekről.
Azért még nyilván mozog bennem valami a közélet kapcsán, különben most a lábamat lógatnám valahol. Az oktatás iránt mindenképp van bennem érdeklődés, szeptembertől óraadó tanár leszek a Toldy Ferenc Gimnázium­ban, illetve jó lenne megérteni, hol vagyunk ezen a téren, mi történt az előző harminc esztendőben. Ismerem az oktatás azon meghatározó szereplőit, akiknek a véleményére érdemes figyelni, terveim szerint felkeresem őket. Nem kizárt, hogy ebből valamiféle olvasható anyag is születik, ám ez még nem dőlt el. Semmiképp nem politikai termék lesz.

Azért majd felhívja a területért felelős minisztert, Pintér Sándort, hogy lenne néhány ötlete?
Legfeljebb kérdésem.

Jellemző amúgy, hogy egyeztet kormánytagokkal, akár a miniszterelnökkel?
Előfordult, hogy telefonon beszéltünk, de inkább személyesen szoktunk Orbán Viktorral. Büszke vagyok rá, hogy ő is ez utóbbi formát preferálja, ha nem is gyakran, de talán a továbbiakban is lesz mód erre.

Mostanában a békemissziója kapcsán került fókuszba a kormányfő, ez a kérdés a kampányban is kiemelten fontos volt. Mit gondol erről?
Történelemtanárként tanítottam az első világháborút is, a tankönyvben talán még most is megtalálható a felvétel, amin tüntetők vonulnak fel 1914-ben, a tábláikon pedig ott a felirat: Éljen a háború! Sosem értettem, hogy lelkesedhettek tömegek a fegyveres harcokért. Addigra felnőtt egy korosztály, ami nem tapasztalta meg a háború borzalmait. Most is egy hosszú békekorszak után vagyunk. Az emberek a legrosszabb döntéseiket általában nem szorult helyzetben, hanem jó dolgukban hozzák. Mintha Európa is ilyen állapotban lenne épp: boldog öntudatlanságban gondolják sokan, hogy a háború valamiféle hősies aktus. Mi is rendszeresen viszünk adományokat Kárpátaljára, s előfordult, hogy épp egy iskolai óvóhely berendezéséhez kellettek eszközök. Megrázó volt. Hogy miként kell ezt megformálni egy kampányban, az lehet vitatéma, de a háború jelen van az életünkben. Bárcsak igaz lenne, hogy az egész csak riogatás!

Zárásként: mire a legbüszkébb, és mit tart a polgármesteri tevékenysége legnagyobb hiányosságának?
Mi vagyunk az egyetlen budapesti önkormányzat, amelyik erdőt művelhet. Az iskolák 2013-as átvétele után hülyéskedtünk is vele, hogy a faiskola lett a terepünk. Négy és fél millió négyzetméternyi zöld felületet gondozunk, csak az erdős terület tíz év alatt annyit gyarapodott, mintha elültettünk volna 250 ezer fát. Erre azért büszkék lehetünk. Lebontottunk két hotelt, két adótornyot, mérhetetlen mennyiségű betontól és sittől szabadultunk meg, számos műemléket újítottunk fel, rendbe tettük a lóvasút egykori végállomását, a zugligeti iskolát, a MOM Kulturális Központot, a Normafa környezetét, a síházat, évtizedek óta lakatlan épületeket. Kilencszáz védett ingatlanunk van.  Összehasonlításként: a XI. kerületben csupán négy élvez helyi védettséget. Milliárdokat költöttünk minderre. Persze vannak elmaradásaink, például az 58-as autóbusz végállomásának rendbetétele vagy a fogaskerekű felújítása, ezeknek a terveit elkészítettük, a munka az utódokra vár. Büszke vagyok a már említett fecskeházunkra, ahol közalkalmazottak, köztisztviselők, óvodai és bölcsődei alkalmazottak juthatnak a fizetésükhöz igazított áron bérelhető lakásokhoz, egy olyan megtakarítási konstrukcióval, amely jó alapot nyújthat nekik a későbbi boldogulásukhoz. A koronavírus-járvány idején példás gyorsasággal állítottuk fel a Hegyvidéki Segítő Központot, amely Fonti Krisztina irányításával segített a rászorulóknak, az időseknek például a bevásárlásban, gyógyszerek kiváltásában, ebéd házhoz szállításában. De büszkék lehetünk a demenciával élők és családtagjaik támogatási rendszerének kiépítésére is, ami szintén Fonti Krisztina munkáját dicséri. Meggyőződésem, hogy az előző csaknem két évtized összességében hasznára vált a Hegyvidéknek.