Egyre szomorúbb gazdasági tünetei vannak mindennek az európai gazdaságot illetően, ami már érezteti, főleg a nyugat-európai országokban, a polgárok pénztárcájánál a hatását.”
Harmadik problémaként az elmélyülő migrációs válságot emelte ki. Úgy fogalmazott: „Én nem akarok ízetlenkedni, de azt tudom mondani, hogy ha az egészen borzalmas, szívbemarkoló németországi késes merényletek után nem lesz gyökeres változás, akkor annak beláthatatlan társadalmi robbanásban testet öltő következményei lehetnek Nyugat-Európában.”
A politikus azt is igazságtalannak tartja, hogy miközben „a déli határunk, az európai unió külső határának a védelmére egy árva buznyáknyi hozzájárulást nem kaptunk Brüsszeltől, hanem jutalmul még, mivel ezt tettük, betartottuk az uniós jogszabályokat, hogy megvédjük Európát, még egy 200 millió eurós egyszeri büntetést, plusz napi egymilliós további büntetést rótt ránk ki az Európai Bíróság.”
Deutsch Tamás úgy fogalmazott: „Az Európai Bizottságnak először fel kéne állnia, de én úgy látom, hogy egy intézményi válsággal fenyeget a helyzet, lévén a régi-új elnökasszony egy letagadhatatlanul súlyos korrupciós ügyben érintett”. Végül, de nem utolsó sorban a politikus szerint egy fontos téma „az a politikai őrültekháza, aminek mi sokszor elszenvedői vagyunk”. Mint elmondta, „az a politikai hidegháború, amit a brüsszeli diktátumokkal a saját útjukat járni akaró, szuverén politikát folytatni akaró országokkal szemben folytatnak, azzal az egység fenntartásának látszatát is fenyegeti.”
A teljes beszélgetés alább nézhető és hallgatható meg: