– panaszkodott Alexandru Grumaz nyugalmazott román tábornok az Adevărul portálnak adott interjújában. A korábban a védelmi minisztériumban több fontos pozíciót betöltő Grumaz arra utalt, hogy a legújabb generációs német Lynx gyalogsági harcjárművet (IFV) Magyarországon kezdték gyártani, és „a szomszédos ország hadserege lesz az első, amely ezt az új járművet megkapja”.
Alexandru Grumaz, aki az Egyesült Államokban is tanult, elmondta: 2016 novemberében a Rheinmetall megállapodást írt alá Romániával páncélozott járművek gyártásáról a moreni Automechanika gyárban (400 darabról volt szó, melyek közel kilencven százalékát Romániában állították volna elő), valamint tüzérségi lövegek gyártásáról a resicabányai Arsenal üzemben. Azonban a projekt meghiúsult, akárcsak számos más német terv Romániában.
2022 decemberében gördült ki a zalaegerszegi gyárból az első Magyarországon gyártott KF-41 Lynx gyalogsági harcjármű. Magyarország még 2020. augusztus 16-án szerződött le a Rheinmetall AG-val a KF41 Lynx hazai gyártásáról. A magyar honvédelmi minisztérium 2020. szeptember 9-én mintegy 2 milliárd euró értékben rendelt 9 darab járművet és 209 darab KF41 Lynx gyalogsági harcjárművet, melyek közül a szerződés szerint 163 darab Zalaegerszegen készül. 2023 decemberében hivatalosan is bejelentették, hogy a Lynx alapjain fejlesztenek légvédelmi rendszert Magyarország számára a Rheinmetall által. A 30 millió eurós megrendelés értelmében a KF41 alvázát Skyranger 30 toronnyal és Mistral rakétaindítókkal látják el.