Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Molnár Zsolt Horn Gyula sírja mellett állva beszélt az MSZP sikeréről

2024. július 05. 08:16

Az MSZP pártigazgatója „ünnepi köszöntőt” mondott Horn Gyula sírjánál.

2024. július 05. 08:16
null

Nyitókép forrása: A Magyar Szocialista Párt Youtube-oldala

Az európai parlamenti választásokon az MSZP-DK-Párbeszéd pártszövetség meglepően gyenge eredménye – a jelek szerint – újratervezésre készteti a baloldali pártokat. Az MSZP erre egy sajátos helyszínt talált, ugyanis Molnár Zsolt, a párt egykori legsikeresebb, 1994-ben még kétharmados győzelmet is elérő miniszterelnökének sírjánál mondott „köszöntőt”.

Tavaly ugyanitt, ugyanebben az időpontban még arról kellett beszélnem, hogy egy főispán brutális támadást intézett Horn Gyula emléke ellen. Ezt a támadást elhárítottuk. Az elmúlt egy évben békén hagyták Horn Gyula emlékét

– mondta a Molnár Zsolt.

A videóban a Molnár elmondta, hogy az MSZP-nek sikerült visszavernie Sára Botond főispántól érkezett korábbi támadást, amikor is a főispán arra kérte a Fővárosi Közgyűlést, hogy a XIII. kerületi Horn Gyula sétány nevét változtassák meg.

Isten éltessen, Horn Gyula! Köszönjük a közösen eltöltött éveket, köszönjük azt az utat, amit kijelöltél a párt számára

– mondta a pártigazgató.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robi54
2024. július 06. 14:10
Alkesz,komcsi,na és pufajkás,ez Horn Gyula.
Hopszjuliska
2024. július 06. 12:51
Szegény :(
hátakkor
2024. július 05. 17:36
'Egyedül vagyunk Tíbor. Egyedül!' Te meg én..
hátakkor
2024. július 05. 17:35
További sikereket elvtársak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!