Kettő. Érzem, hogy ki fog lengeni az áldozathibáztatás-méter, de ha sose vonjuk le a tanulságokat a jövőre nézve, ha sose rögzítjük, mit lehetne máskor okosabban, azzal pont semmit nem fog nyerni a női nem. Tehát:
ugye mindannyian kínosan feszengtünk volna, ha Novák Katalint – akár még parlamenti képviselőként – bármely tárgyaláson teljesen véletlenül lencsevégre lehetett volna kapni szűk miniruhában, nyitott combokkal?
Hovatovább ő maga tett volna ki magáról egy imázsfilmet ilyen beállítással? Természetesen itt is érvényes, hogy egy konzervatív nőnél más a mérce, de vajon nem tekintettük volna már önmagában méltatlannak, hogy politikus létére nem tud úgy ülni és/vagy öltözködni, hogy ne kelljen zavarodottan félrenéznünk? Könnyen belátható, hogy női oldalról is célszerű preventíve odafigyelni, mit is takar az a ruha és mit nem.
Már csak azért is, mert Németországban már ott tart a társadalmi fejlődés és a jóságos észre nem vevés, hogy a Tessa Ganserer nevű, biológiailag férfi politikus gyakorlatilag szajhának öltözve járhat be a Bundestagba, a legsértőbb sztereotípiákat táplálva a megjelenésével, aki pedig ezt a Twitteren (egyébként homoszexuális férfiként) sérelmezi és ribancosnak minősíti,
azt a rendőrség becsületsértés miatt beidézi. Ez se igen szolgálja a női méltóságot.
Ettől persze az ennél jóval csekélyebb és ártatlanabb öltözködési hibák nem mentik fel azt, aki kéjesen reflektorfénybe állítja őket, de rideg tény, hogy a biztosító se fizet, ha nem zártam be a lakásajtót, és egy szemfüles tolvaj kap az alkalmon. Adott a károm, egyértelmű a bűntény, abszolút nem kérdés; mégis a saját fejemet kell sajnos a falba vernem.