Már a Városháza homlokzatának felújítása miatt is nyomozás indult

2024. július 12. 18:13

Hűtlen kezelés a vád.

2024. július 12. 18:13
null

A képen a budapesti Városháza épülete (Facebook)

A Magyar Nemzet értesülése szerint nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hűtlen kezelés gyanújával a Városháza homlokzatának felújítása ügyében. A projekt még 2022-ben kezdődött, és a Fővárosi Önkormányzat épületének belső, korábbi pop-up parkra néző oldalát érintette. A kivitelezés során első körben nem megfelelő vakolatot használtak, amely nem tapadt a teherhordó szerkezethez, ezért vissza kellett bontani. 

Az újravakolás több mint 330 millió forint pótmunkát eredményezett, amit a Városháza szakemberei szakmai érvek alapján nem akartak jóváhagyni.

Hűtlen kezelés a vád

Az illetékesek eltávolítása után a projekt végül megvalósult. Áprilisban megjelent sajtóhírek szerint az új homlokzat életveszélyessé vált, ezért azt újra le kellett bontani és újból elvégezni a munkálatokat. A megjelent hírekre reagálva áprilisban Tényi István feljelentést tett, ami alapján a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség nyomozást rendelt el. A Fővárosi Főügyészség szerint a feljelentésben foglaltak hűtlen kezelés gyanúját keltik, amelynek tisztázása csak nyomozás keretében lehetséges. Ennek következtében az NNI vizsgálata is megindult.

A Városháza homlokzatának felújításával kapcsolatos problémákat követően Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes és Karácsony Gergely főpolgármester is reagált. Kiss kijelentette, hogy a kivitelező elvégzi a szükséges javításokat, ahol kell, és egyúttal tagadta, hogy a hibák életveszélyesek lennének. A Magyar Nemzet közérdekű adatigényléssel fordult Budapest főjegyzőjéhez a beruházás dokumentumaiért. Karácsony Gergely ígéretet tett arra, hogy nyilvánosságra fogja hozni az iratokat. Jelenleg ezek elérhetők az E-Információszabadság oldalon a „Homlokzat felújítás” menüpont alatt.

Több száz milliós pótmunka

Karácsony feltételezett szándékaival ellentétben, a közzétett dokumentumok is megerősítik a problémákat: a Városháza szakemberei már 2023 első félévében jelezték, hogy a vakolat nem megfelelően tapad, ami életveszélyessé tette az épület egyes részeit. A probléma megoldása érdekében 2023 októberében módosították az eredeti szerződést, és 

több mint 330 millió forintnyi pótmunka keletkezett.

 Az EB Hungary Invest Kft. és alvállalkozója, a Framtid Group Kft. által elkövetett hibák miatt a pótmunkák során más anyagot használtak, mint eredetileg. A műszaki ellenőr jelentése szerint az új vakolat szinte mindenhol megfelelően tapadt, kivéve egy 4. emeleti ablakkeretnél.

Mégsem minden került nyilvánosságra

A nyilvánosságra került dokumentumok szerint a személyes adatok mellett a vakolat összetételét és típusát is kitakarták. Azonban a szakértők és a dokumentumok szerint a pótmunkák során más anyagot használtak. A műszaki ellenőr igazolása szerint több mint 286 millió forintnyi munka valósult meg, de a kivitelező további 47 millió forintot kívánt elszámolni tárolási költségekre, amelyeket nem igazolt megfelelően.

A műszaki ellenőrök az úgynevezett hibatérképen több száz problémás falrészt találtak. A szakértők szerint az elkövetett hibák miatt

a vakolat nem tapadt meg a teherhordó szerkezeten, így akár kisebb erőbehatásra is több tíz kilós darabok szakadtak ki belőle.

***

 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tésztagyári szakmunkás
2024. július 12. 23:29
Csak " jogi baszkolódás folyik".
VeressZoltán
2024. július 12. 21:36
Körül kell tekerni hohol és szivárvány zászlóval, oszt' hadd rohadjon alatta a lényeg. Eddig is ez volt Geliék trendje. Ha már ennyire hozzászoktak a fővárosiak, szokják tovább az igénytelenséget!
blondibarbi
2024. július 12. 21:09
Induljunk onnan, hogy a Városházán az ukrán és a buzizászló díszeleg. Nem a magyar és mondjuk az EU-s, esetleg Budapest zászlaja, neeem... Az ukrán és a buzizászló ! Budapest... :-(((
Zsolt75
2024. július 12. 20:59
Rabsic-Rabic 1-0.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!