Helyénvaló-e megütni valakit, aki a becsületedbe gázolt az interneten?

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner 

„Uborkaszezon van, ilyenkor néha teljesen abszurd hírek uralják a nyilvánosságot – most például azon csámcsog az internet, hogy Ábrahám Róbert, a PestiSrácok újságírója adott egy pofont Puzsér Róbertnek, a Spirit FM műsorvezetőjének. Az előzményekről röviden annyit, hogy a két médiaszereplő már évek óta hadakozik egymással, Puzsér pénteki „szatirikus” bejegyzésével – amiben kettejük elképzelt homoszexuális románcáról írt – azonban átlépett egy határt. Ábrahám családapaként érthető módon felhúzta magát, és személyesen, szemtől szemben kérte számon a publicistát.

A PestiSrácok újságírója szerint Puzsér Róbert még akkor sem kért bocsánatot – sőt gúnyosan mosolygott -, amikor megosztotta vele, hogy egy héttel ezelőtt halt meg a kisbabája, s egy ilyen időszakban nyilván hatványozottan érzékenyen érinti, ha a felesége, az édesanyja és a gyerekei azt olvassák az interneten, hogy homoszexuális. Ezt követően elcsattant egy pofon, amit Puzsér szánalmas sipákolása és rendőrségi feljelentése követett. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az ügy kimenetele, de ismerve a magyarországi „igazság”szolgáltatást, vélhetően Ábraham húzza majd a rövidebbet.

Mielőtt bárki elfogultsággal vádolna, azt mindenképpen szeretném leszögezni, hogy – Puzsérhoz hasonlóan – Ábrahám Róbert közéleti tevékenységét is fenntartásokkal kezelem, nagyon sok mindenben nem értek egyet a PestiSrácok újságírójával. De most nem is ez a lényeg, sokkal inkább magáról a jelenségről szeretnék beszélni, ilyen szempontból mindegy, hogy kik a konkrét eset szereplői. Az internetnek köszönhetően létrejött egy virtuális valóság, ahol nemcsak a névtelen-arctalan kommentelők, hanem az ún. véleményvezérek is nagyon kemények tudnak lenni, a gyalázkodásnak gyakorlatilag nincs határa. Aztán amikor az interneten leírt vagy kimondott szónak szökőévente lesz következménye a való életben, akkor csak lesnek, mint hal a szatyorban. Sipákolnak, rendőrségre járogatnak, telesírják a médiát.

Teljesen mindegy, hogy valaki cigány, zsidó, magyar, vagy éppen hottentotta, ha magát férfinak tartja, akkor igenis kiáll az igazáért. Ha a szavak nem vezetnek eredményre a becsületében gázoló másik férfival szemben, akkor érthető eszköz a fizikai fellépés. Egy az egy ellen, bizonyos kereteken belül természetesen. Ábrahám sem agyba-főbe verte Puzsért, hanem kiosztott neki egy sallert. A közbeszéd egyre alantasabb színvonala részben éppen amiatt van, hogy a médiatérben elmondottaknak a legtöbbször nincsen következménye a való világban. Kontroll nélkül lehet fröcsögni, gyalázkodni, a másikról hazugságot terjeszteni. Ezzel párhuzamosan már gyerekkortól azt nevelik belénk, hogy nem szabad „felülni a provokációnak”, „jobb csendben maradni” és a többi. Az a hülye, aki kiáll magáért, sőt még a törvény ereje is lesújt rá.

Félreértés ne essék, nem az erőszakot akarom legitimálni, de nagyon nem ugyanaz, amikor valakik haszonszerzés céljából, politikai okokból, vagy akár önmagáért az erőszakért vernek össze, késelnek meg, ütlegelnek kalapáccsal ártatlanokat, és az, amikor valaki ad egy pofont az őt becsmérlőnek. Az erőszakmonopólium – nagyon helyesen – az állam kezében van, ám ettől még a mindennapi életben adódnak olyan helyzetek, amikor egy férfinak (ha tényleg férfi), ki kell állnia magáért. Még akkor is, ha ezzel rendőrségi eljárást kockáztat. Mert a becsület ennél többet ér.”