Helyénvaló-e megütni valakit, aki a becsületedbe gázolt az interneten?

2024. július 21. 10:45

Teljesen mindegy, hogy valaki cigány, zsidó, magyar, vagy éppen hottentotta, ha magát férfinak tartja, akkor igenis kiáll az igazáért.

2024. július 21. 10:45
null
Horváth Tamás
Horváth Tamás
Magyar Jelen

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner 

„Uborkaszezon van, ilyenkor néha teljesen abszurd hírek uralják a nyilvánosságot – most például azon csámcsog az internet, hogy Ábrahám Róbert, a PestiSrácok újságírója adott egy pofont Puzsér Róbertnek, a Spirit FM műsorvezetőjének. Az előzményekről röviden annyit, hogy a két médiaszereplő már évek óta hadakozik egymással, Puzsér pénteki „szatirikus” bejegyzésével – amiben kettejük elképzelt homoszexuális románcáról írt – azonban átlépett egy határt. Ábrahám családapaként érthető módon felhúzta magát, és személyesen, szemtől szemben kérte számon a publicistát.

A PestiSrácok újságírója szerint Puzsér Róbert még akkor sem kért bocsánatot – sőt gúnyosan mosolygott -, amikor megosztotta vele, hogy egy héttel ezelőtt halt meg a kisbabája, s egy ilyen időszakban nyilván hatványozottan érzékenyen érinti, ha a felesége, az édesanyja és a gyerekei azt olvassák az interneten, hogy homoszexuális. Ezt követően elcsattant egy pofon, amit Puzsér szánalmas sipákolása és rendőrségi feljelentése követett. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az ügy kimenetele, de ismerve a magyarországi „igazság”szolgáltatást, vélhetően Ábraham húzza majd a rövidebbet.

Mielőtt bárki elfogultsággal vádolna, azt mindenképpen szeretném leszögezni, hogy – Puzsérhoz hasonlóan – Ábrahám Róbert közéleti tevékenységét is fenntartásokkal kezelem, nagyon sok mindenben nem értek egyet a PestiSrácok újságírójával. De most nem is ez a lényeg, sokkal inkább magáról a jelenségről szeretnék beszélni, ilyen szempontból mindegy, hogy kik a konkrét eset szereplői. Az internetnek köszönhetően létrejött egy virtuális valóság, ahol nemcsak a névtelen-arctalan kommentelők, hanem az ún. véleményvezérek is nagyon kemények tudnak lenni, a gyalázkodásnak gyakorlatilag nincs határa. Aztán amikor az interneten leírt vagy kimondott szónak szökőévente lesz következménye a való életben, akkor csak lesnek, mint hal a szatyorban. Sipákolnak, rendőrségre járogatnak, telesírják a médiát.

Teljesen mindegy, hogy valaki cigány, zsidó, magyar, vagy éppen hottentotta, ha magát férfinak tartja, akkor igenis kiáll az igazáért. Ha a szavak nem vezetnek eredményre a becsületében gázoló másik férfival szemben, akkor érthető eszköz a fizikai fellépés. Egy az egy ellen, bizonyos kereteken belül természetesen. Ábrahám sem agyba-főbe verte Puzsért, hanem kiosztott neki egy sallert. A közbeszéd egyre alantasabb színvonala részben éppen amiatt van, hogy a médiatérben elmondottaknak a legtöbbször nincsen következménye a való világban. Kontroll nélkül lehet fröcsögni, gyalázkodni, a másikról hazugságot terjeszteni. Ezzel párhuzamosan már gyerekkortól azt nevelik belénk, hogy nem szabad „felülni a provokációnak”, „jobb csendben maradni” és a többi. Az a hülye, aki kiáll magáért, sőt még a törvény ereje is lesújt rá.

Félreértés ne essék, nem az erőszakot akarom legitimálni, de nagyon nem ugyanaz, amikor valakik haszonszerzés céljából, politikai okokból, vagy akár önmagáért az erőszakért vernek össze, késelnek meg, ütlegelnek kalapáccsal ártatlanokat, és az, amikor valaki ad egy pofont az őt becsmérlőnek. Az erőszakmonopólium – nagyon helyesen – az állam kezében van, ám ettől még a mindennapi életben adódnak olyan helyzetek, amikor egy férfinak (ha tényleg férfi), ki kell állnia magáért. Még akkor is, ha ezzel rendőrségi eljárást kockáztat. Mert a becsület ennél többet ér.”

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Welszibard
2024. július 23. 17:21
A balhé háttér oka: Puzsér hitelteleníteni akarta Ábrahámot, el akarta terelni a nemzetközi figyelmet a "Skandináv gyermekek elrablása" c. leleplező dokumentumfilmről, amit Ábrahám jegyzett és ezrek nézték már meg a Youtube-on. A film azért megdöbbentő mert kiderül, hogy Svédországnak 38 emberi jogi pere van amiatt mert a hivatalos gyermekvédelem irányítását átvette az LMBTQ lobbi, és pl. a vallásos szülő gyermekét erőszakkal elveszik és homoszexuális "családoknak" adják. A gyereknek pedig azt hazudják, hogy "apukád, anyukád beteg, nem láthatod, mert kezelés alatt állnak." Ezek után Ábrahámot el kellett hitelteleníteni, mert nagyon veszélyes lett. Ezt vállalta Puzsér a lebuzizással, a lecigányozással és a "lápi cigány tőzeghordó" alantas dumájával. Bízom benne, hogy nem fog neki sikerülni.
Ez D-dúr és e-moll
2024. július 21. 19:03
"survivor 2024. július 21. 12:25 Ez D dúr Te se gondolod, hogy a Felvilagosodasbol mára maradt BÁRMI ugye ?" E kommentsorban a vita tárgya ugyan nem a felvilágosodás, de ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor azt tudom mondani, hogy a felvilágosodásból nemhogy nem maradt semmi, hanem soha nem is volt benne semmi. Olvasd végig akár csak ezt a kommentsort és te is látni fogod, hogy az emberiség nagykorúvá válása eleve kizárt.
2024. július 21. 18:26 Szerkesztve
Puzsért megütni, nem bűn! Sőt manapság már,kötelesség! Ez az ordító egér, kiharcolta magának!
august
2024. július 21. 18:18
Az internetnek köszönhetően létrejött egy virtuális valóság, ahol nemcsak a névtelen-arctalan kommentelők, hanem az ún. véleményvezérek is nagyon kemények tudnak lenni, a gyalázkodásnak gyakorlatilag nincs határa. Aztán amikor az interneten leírt vagy kimondott szónak szökőévente lesz következménye a való életben, akkor csak lesnek, mint hal a szatyorban. Sipákolnak, rendőrségre járogatnak, telesírják a médiát. ---------- Remekül megfogalmazta a kedves cikkíró. Én teszem hozzá, hogy EZ az a bizonyos RENDSZERHIBA, olyan igazi jogállami rendszerhiba, ahol a megtámadott célszemélynek semmi más "jogorvoslati" lehetőséget nem hagynak, mint az önbíráskodást. Szerintem ez óriási hiba, ugyanis amekkora szerepe van ma a közösségi platformoknak, ezek a szörnyű verbális bántalmazások, rágalmazások, szándékos erkölcsi károkozások ma már emberéletekkel is mérhető hatásúak, akik nem képesek megvédeni magukat ilyen-olyan okokbólEz ellen pedig ideje lenne lépni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!