Nyitókép: Földházi Árpád / Mandiner.hu
„A közmunka egyértelmű siker volt, de számos kapcsolódó kormányzati intézkedés is, többek között a kötelező óvodai nevelés, a családi adókedvezmény, a különböző típusú személyi adómentességek, a szociális étkeztetés, az ingyenes tankönyvek vagy éppen a digitális eszközökhöz való ingyenes hozzájutás. A hátrányos helyzetűek nagy része el tudott helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon, nőtt a szakképzésbe jelentkezők száma, csökkent a korai iskolaelhagyók aránya, több térségben megnőttek az adó- és járulékbefizetések. Ezeket a folyamatokat 2010 óta egészen hosszan és magabiztosan menedzselte a kormányzat. A prosperáló gazdaság megbecsülte és tisztességesen megfizette azokat a cigányokat és hátrányos helyzetűeket, akik százezerszám értették meg, hogy most végre valóban tehetnek önmagukért, azaz tanultak, képezték magukat és munkát vállaltak. Az Európai Unió egyik legalacsonyabb munkanélküliségi mutatóját sokan talán nem tartják igazi eredménynek ma Magyarországon, pedig ez tette lehetővé, hogy az alacsony munkanélküliség a 2010 előtti időkkel összevetve kevésbé terheli meg az államkasszát. A kormány a munkaalapú társadalom meghirdetésével a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legjelentősebb felzárkózási folyamatához kínált feltételeket.