Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

Programjának része lesz a Sulyok Tamás magyar államfővel való találkozás is.

Nyitókép: ARTUR WIDAK / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP
A szlovák köztársasági elnök jövő csütörtökön, július 18-án hivatalos látogatásra utazik Magyarországra – írja a Ma7.

A lap közölte, hogy programjának része a Sulyok Tamás magyar államfővel való találkozás.
Peter Pellegrini magyarországi látogatása során megbeszélést folytat Kövér László magyar házelnökkel is, valamint részt vesz Rudolf Vrba és Alfréd Wetzler budapesti emléktáblájának megkoszorúzásán is.