Az EP-választásoknak van egy kevésbé kibeszélt tanulsága: mindenféle identitáskérdésben ütöttük egymást Európa-szerte, miközben az iszlám terjeszkedik.
Nyitókép: Nyitókép: AXEL HEIMKEN / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
A történelem azt tanítja, hogy egy civilizáció először belülről bomlik meg, és csak utána győzi le valamilyen külső erő.
Ó, a klasszikus liberalizmus! A tolerancia méhében született, a szabadság szeretete mozgatta, és vallotta a különböző vélemények egyenjogúságát. Valaha jobbá tette életünket, mára azonban kétségbeejtő relativizmusba, bizonytalan individualizmusba és szélsőséges hedonizmusba fulladt, szabadságvágya elszabadult, határok nélküli antropológiai forradalmat hirdetett – elárulta múltját.
Ma már – marxista logika szerint – semmit nem tolerál, így felesleges és kilátástalan álvitákat provokál a genderideológiáról, a drogliberalizációról, az abortuszról, vagy a multikulturális társadalom „hasznáról”.
A tömeges migrációval együtt megérkezett az erőszakosan terjeszkedő iszlám, ami inkompatibilis a nyugati demokráciával.
Ezért sem tudnak integrálódni az Európában élő bevándorlók, és ezért sem igényli a saját hazájában élő iszlám lakosság az egyénhez köthető abszolutizált szabadságot. Globálisan terjeszteni nem lehet a liberalizmust, csak rákényszeríteni másokra, de ebből mindenhol erőszak születik – ez az elmúlt húsz év integrációs kísérleteinek és demokráciaexport-próbálkozásainak drámai tanulsága.
A XIX. századi liberális John Stuart Mill állítja, hogy minél nagyobb szabadságot biztosítunk az egyénnek, annál nagyobb boldogság lesz osztályrésze. Ezt értelmezik újra szélsőséges módon a ma élő liberális politikusok, amikor minden hagyományos határt el akarnak bontani az egyén szabadsága elől. A férfi és a nő, illetve a felnőtt és a gyermek közti választóvonalakat, ahogy a család és a nemzet közösségének határvonalait. És ezt szeretné a Nyugat valamiféle morális csomagolásban exportálni szerte a világba.
Az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei Istent játszanak, amikor meg akarják mondani, mi a kizárólagos jó.
Ezért a jóért bombáznak szerte a világon. Magyarázatukról Periklész halotti beszéde juthat eszünkbe. Athén demokráciájának védelméről és az egész görögség számára példaértékű szabadságról és egyenlőségről szól igen ékesen – miközben a hódító (!) seregük áldozatait gyászolja. Ugyanúgy, akár Bush (nem annyira ékesen) az iraki háború alatt, majd a Nobel-békedíjas (!) Obama az arab tavasz idején, és most Biden az orosz–ukrán háború esetében.
Ezt is ajánljuk a témában
Drámai változások zajlanak az európai politikában. A liberalizmus – mint farkába harapó kígyó – felfalja önmagát, a szociáldemokráciát a neoliberalizmus haszonelvűsége lúgozza ki, a szocialisták alól „elfogytak” a proletárok, a kereszténydemokrata pártok pedig kiüresedtek. Nagy Ervin írása.
Valóban vannak történelmi minták és vannak olyan hibák, amiket újra és újra elkövet az emberiség. Még hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni! Metafizikai értelemben igaz, de a nyugati civilizáció történetét szemlélve… nos, hát, ez több mint önsorsrontó tudatlanság, ez bűn! Pedig a történelemből nemcsak lehet, de kell is tanulni.
Az iszlám inkompatibilis és ellenáll. Nem kér az individualizmusból. Viszont a határaikon kívül is harcot hirdet a Nyugat ellen, ami rossz válasz.
Vét a Nyugat, amikor erőszakosan is terjeszteni kívánja a szabadságelveit, és vétkezik az iszlám szélsőséges változata, amikor a dzsihádot határaikon túl is meg akarja vívni.
Ráadásul a dzsihád eredeti értelmétől (Allah útján való küzdelemtől) eltérően: fegyverrel. A kétoldalú történelmi „vétek” miatt zuhanunk bele az értelmetlen kulturális és lassacskán fizikai háborúba.
Ez a valóság, nem a letérdelés. És a nyugat-európai fővárosokban növekvő antiszemita bűncselekményekről nem is beszéltünk…
Ezt is ajánljuk a témában
A friss jelentésben a megkérdezettek négy százaléka számolt be antiszemita indíttatású fizikai bántalmazásról, míg ez az arány 2018-ban két százalék volt.
Civilizációs válságról van szó.
A mostani döntések tétje az, hogy milyen lesz Európa ötven év múlva.
Milyen kontinenst hagyunk az utódainkra. Ha nem álltjuk meg a migrációt, ha nem szabunk gátat az iszlám terjeszkedésnek, akkor véget ér Európa ezeréves ikertörténete.
Azt Huntington sem láthatta előre, hogy az általa nyugati kereszténységnek nevezett civilizáció olyan történelmi törésvonalat rejt magában, amelynek mentén az első globális krízis hatására kettészakad, illetve nem képes önálló entitásként létezni. A professzor jóslata, miszerint – a hidegháború lezárulta után – a civilizációkon belüli politikai ideológiák mentén megvalósult frontvonalat fel fogja váltani a civilizációk vallási és a tágabb értelemben vett kulturális szembenállása, szó mi szó, valóra vált. Még akkor is, ha a politikatudós által megnevezett nyolc civilizációs entitás határvonalai vitathatók. De mivel Huntington már bő egy évtizede nincs közöttünk, így azt nem tapasztalhatta meg, hogy
a „nyugati kereszténység” névvel illetett civilizáció törik majd ketté – a leginkább iszlámalapú migrációs krízis súlya alatt.
A globális népvándorlás, amely Európában (de Amerikában és Ausztráliában is) egyre nagyobb társadalmi és gazdasági válságot okoz, békétlenséget szül, és azért válik egyre veszélyesebbé a benne élők számára, mert nem tudnak egységesen fellépni a „civilizációk összecsapása” során.
Ezt is ajánljuk a témában
Kalifátus létrehozását is követelték szombaton azon a hamburgi tüntetésen, amelyen ezren vettek részt. Olaf Scholz német kancellár szerint „következményekkel” kell számolni.
Európa iszlamizációja (ismét) aktuális. Ám míg a kontinens „bennszülöttjei” önsorsrontó, néha nevetséges identitáspolitikai vitákat folytatnak, addig az iszlám ellenáll és terjeszkedik.
Ha csak a szűkebb értelemben vett „civilizációs magot” szemléljük, és ha tovább szűkítjük a fókuszunkat oda, ahol minden érték és norma megszületett, azaz Európát vizsgáljuk meg, akkor szembeötlő különbségre lehetünk figyelmesek. Olyan törésvonalat találunk, amelynek mentén gyakorlatilag két kulturális entitás létezik egy civilizáción belül. Az egyik – a régebbi – a zsidó-keresztény hagyomány, értékrendszer, norma és együttélési kultúra. A másik pedig a polgárosodás során, az individualizmus szélsőségessé válásának következtében létrejött egalitárius (egyenlőségen alapuló) és liberális eszmék összessége.
Az első szellemiség Jézus Krisztushoz nyúlik vissza, és az egyházak kialakulásának köszönhetően vált társadalmi alapkővé; míg az utóbbi a felvilágosodás forradalmaiban gyökerezik. Az első egyfajta védelmező magatartást (és politikai cselekvést) váltott ki és adott egyfajta azonosulási lehetőséget az egyén és a közösségek számára; a másik ellenben a befogadást, a sokszínűséget és a multikulturalizmust hirdette meg, hivatkozva a szabadság és az egyenlőség önkényes és forradalmi értelmezésére. Ez utóbbiban, az állandóan lángoló forradalmiság (szerintük progresszió) már átlépte a normális együttélés határait és sokszor ellentmond a józan (paraszti) észnek.
A nyugati civilizáció legrégebbi forrása az antikvitás mellett a keresztény – tágabb értelemben vett – kultúra.
Benne a magatartásunkat meghatározó összes morális normával; az igazság, az egyenlőség és a szabadság kétezer éve létező értelmezésével; a velünk élő, sokszor észrevétlen búvópatakként a cselekvésünket meghatározó hagyományokkal; a tradicionális közösségekkel, a férfira és nőre épülő családmodellel; és olyan láthatatlan, de az egyén felett álló értékekkel, amelyek iránytűként szolgálnak a társadalmi együttélés során.
Ennél sokkalta fiatalabb, mondhatni, „modernebb” kulturális alapjait adja a civilizációnknak a felvilágosodás forradalmi eszméje, amely ateista, sokszor materialista, és az együttélés normarendszerét az egyén egyenlőségére és szabadságára redukálja.
Ezt a szabadságot pedig vagy az egyénhez kötve igyekszik végteleníteni, vagy a kollektivizmus segítő karjával megteremtő egyenlőség fogalmába tuszkolni. Az előbbi politikai megnyilvánulása a liberalizmus, az utóbbié pedig a marxizmus, majd a kommunizmus és végül minden mai egalitarizmus.
A liberalizmus és a marxizmusból kialakult egalitárius gondolkodás – akár egy vallás – túllépve a plurális együttélés hagyományain, a normális létezés hitének hazug állításával lépett és lép ma is fel. Azaz
a liberalizmus és a kommunizmus sem ideológiaként akarja megméretni magát, hanem az egyetlen és kizárólagos, mindenhol terjesztendő kulturális entitásként fogalmazza meg önmagát.
Valláspótlékként működik.
A kérdés az, hogy képes lesz-e a nyugati civilizáció összeboronálni a különböző értékeket, le tud-e mondani a liberalizmus és az egalitárius, egyenlőségpárti tömb a kizárólagosság trónjáról; és mérsékeltebbé válik-e az utóbbi kettő, egyre szélsőségesebb megnyilvánulást mutató világkép. Azaz a baloldalon jellemző utópikus egyenlőségbe vetett hit és a liberálisok végtelenített, semmit és senkit nem tisztelő szabadságvágya képes lesz-e szélsőséges, romboló és dekadens létezéséből olyan világlátássá alakulni, amely képes elfogadni a keresztény kultúra értékeit. (Saját érdekében is, hisz a megmaradásról van szó.)
Nem belülről rohasztva a civilizációt, hanem együtt gondolkodva építeni és megvédeni a nyugati civilizáció jövőjét.
A Willkommenskultur és a 2015 után kialakult migrációs válság, a beilleszkedni képtelen tömegek, a kulturális polgárháború, a gyalázatos iszlám bűncselekmények és a terrorizmus fellángolása bizonyította, hogy a multikulturális társadalom eszménye utópia (vagy éppen disztópia) csupán.
A gyakorlat megcáfolta a multikulti ideálját. Persze, az utópistákat nem érdekli a valóság – de másokat igen.
Még akkor is, ha a valóságot megértőket ma intoleránsnak nevezik.
Robert D. Putnam, harvardi politikatudós professzor egy évtizedes kutatás eredményét publikálta 2007-ben. A kutatás során negyven amerikai közösségben vizsgálta meg kvantitatív módon a multikulturalizmusnak a bizalomra való hatását. A bizalmat nehéz mérni, de az eredmény kristálytisztán azt mutatta, hogy minél változatosabb kulturálisan egy közösség, annál kevesebb a bizalom tagjai között. Ez persze nem azt jelenti, hogy zárkózzunk be, de mindenképpen figyelmeztet azokra a határokra, amelyeket nem érdemes a végtelen nyitottság lázában átlépni.
A bevándorlás és leginkább az iszlám szellemiségű illegális migráció nem csupán megoldandó probléma, hanem civilizációnk fennmaradásának kérdése.
A jövőnk most és aszerint dől el, hogy miképp viszonyulunk a krízishez. Ehhez viszont a liberalizmus mai formáját kellene a napirendről levenni.
A felesleges viták helyett az önvédelemre kell felkészülni. Egyre égetőbb a kihívás, hisz a zsidó–keresztény kultúra mellett a klasszikus liberalizmust is komolyan támadja az iszlám. Sőt! Az első áldozat a liberalizmus lesz.
Az államtitkár szerint a politikailag labilis, elsivatogosodó, élelemhiánnyal sújtott közép-afrikai térségben óriási szükség van jelenleg külső segítségre.
A kormánypárti politikus szerint a Tisza Párt a DK, az MSZP, a Momentum által kitaposott, saját hazájuk ellen áskálódó nyomvonalon kívánják az európai parlamenti munkájukat folytatni, ez abból is kiderül, hogy hallgattak a képviselői, amikor Magyarországot a Nemzeti Kártya miatt támadták az EP-ben.
Csak nem az ordenáré, gyerekeinket megrontani kész kisebbséggel kellene alkudoznunk?
„Bűnös hanyagság lenne, ha ezt válasz nélkül hagynánk” – fogalmazott a kancellár.
A Hunyadi-sorozat Bán Mór regényciklusán alapul, és egy bátor magyar hős útját követi végig, aki falusi fiúból Európa megmentőjévé válik.
Annyit elárult, hogy a kurszki ukrán betöréssel kapcsolatos.
Osztálykülönbség mutatkozott a házigazda Németország javára, 5-0-ra maradt alul a régen látott gyenge játékot nyújtó magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája nyitányán. Kedden hazai pályán a bosnyákok ellen több lesz a tét a győzelemnél...
Egy legendássá vált szlogent változtatott meg az ügyvéd.
