Nem véletlenül csatlakoznak Orbánék kezdeményezéséhez a szuverenista mozgalmak Európa-szerte

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Drámai változások zajlanak az euró­pai politikában. A liberalizmus – mint farkába harapó kígyó – felfalja önmagát, a szociáldemokráciát a neoliberalizmus haszonelvűsége lúgozza ki, a szocialisták alól „elfogytak” a proletárok, a kereszténydemokrata pártok pedig kiüresedtek. A klasszikus ideológiák ma már nem tudnak érvényes és megnyugtató választ adni a globalizáció kihívásaira, s már valláspótlékként sem funkcionálnak.

Az európai jobb- és a baloldali törésvonalat (amelynek már a megnevezése is hosszas magyarázkodásra kényszerít minket) felülírta a globalista–szuverenista szembenállás. Éppen ezért (vagy ennek ellenére is) másfajta közösségszerveződési logika vált hangsúlyossá. Beköszöntött az identitáspolitikák kora.

Az úgynevezett zöldek már évtizedekkel ezelőtt váltottak, ahogy a mozgalmi létből előbújó (neo)marxisták is újabb és újabb kitalált identitásokra építik politikájukat. A kortárs liberálisok, a ma élő progresszívok is ráleltek a mesterségesen kiötlött új identitásokra, amelyekre képesek felhúzni ellenforradalmi politikájukat. (Habár éppen ezért meg is szűnnek liberálisnak lenni, de ez jól láthatóan nem okoz nekik problémát.) De mi lesz velünk, konzervatívokkal?

A nosztalgia kényelmes, a múltba révedés kockázatmentes, akadémiai vitákat folytatni pedig mindig is vonzó intellektuális tevékenység volt. Amikor azonban az ideológiák küzdelmét felváltja egy eltérő politikai verseny, akkor ez kevés lesz.

A klasszikus ideológiáknak bealkonyodott, ám a történelemnek, így a politikai küzdelemnek nem lett vége. Habár a plurális verseny – éppen a progresszív politika lépéselőnyének és identitás-központúságának köszönhe­tően – beszűkült, az értékalapú küzdelmek kora korántsem fejeződött be. Számos kérdés, ami a politikára tartozna, kikerült a demokrácia dimenziójából, majd a progresszív baloldalnak „hála” dogmává szilárdult (lmbtq-­jogok, bevándorlás, nyitott társadalom eszméje). Szükség van tehát újragondolni a konzervativizmust ahhoz, hogy értékelvűsége túlélje ezt a történelmi fordulatot.

Először is el kell kerülni a liberalizmus hibáját. A liberális napirend, ezzel együtt a liberális antropológia ugyanis győzött, azaz a szabadság szeretete áthatja a nyugati demokráciákat, de miután kizárólagosságra törekvő ideológiává vált, úgy szükségszerűen zsákutcába került. A kortárs liberálisok lettek a szabadság legnagyobb ellenségei. A konzervativizmus éppen ezért sem lehet ideológia. Másodszor: el kell kerülni a szociáldemokrácia fatális tévedését is, azaz nem fogadhatjuk el egyedülállónak a neoliberalizmus haszon­elvű logikáját (ez volt az úgynevezett giddensi harmadik út). Harmadszor: el kell felejteni a progresszív napirendnek való megfelelési kényszert, amihez bátorságra és „forradalmi” alapállásra is szükség lesz.

Legvégül pedig vissza kell térni a nemzeti gyökerekhez. Amennyi nemzet, annyi konzervativizmus. Ha ugyanis globálissá akarjuk tenni ezt a világlátást, akkor teszünk egy lépést az ideológiává válás felé, ami felér az öngyilkossággal.

Tehát olyan nemzeti konzervativizmusokra van szükség, amelyek hálózatosodnak, valamint közös identitásokat és közös politikai ügyeket keresnek. Mások maradnak, hisz nemzeti karakterük van, de egy közös Európáért dolgoznak. Tisztelik egymást, toleránsak, és nem rombolni, hanem építkezni szeretnének.  

Ilyen értelemben a konzervativizmus nem ideológia, hanem magatartásforma. Meg akarja őrizni és továbbörökíteni azt, ami egy adott közösség múltjában bevált. De nem áll meg ezen a ponton. A világ gyorsabban változik, mint bármikor, mióta a földön ember él: ma nem ugyanabban a korban halunk meg, mint amelyikbe beleszülettünk. Így a konzervativizmusnak építkeznie is kell. Ehhez pedig egy új és saját identitás szükséges.

Ez az oka annak, hogy Orbán Viktor, Andrej Babiš és Herbert Kickl megalapította a Patrióták Európáért pártszövetséget, amelyhez Európa-szerte sorra csatlakoznak a szuverenista mozgalmak. Valami nagy változás szemtanúi vagyunk. Egy olyan átalakulásé, amely történelmi léptékű lesz.