Ábrahám elmondta, hogy két narratíva létezik: az övé és Puzséré. Szerinte a kettőt egymástól három különbség választja el, amiket nem a sajtónak kell feltárni, hanem a nyomozás során megteszik az illetékesek. „Nem szeretnék ezzel tovább haknizni” – fogalmazott az újságíró. Úgy látja, hogy olyan dolog lett az incidensből, aminek nem lett volna szabad. Elmondta azt is, hogy két éven át igyekezett azon, hogy ez eddig ne menjen el, mert pontosan attól félt, hogy egyszer rossz kicsengése lesz. „A személyes támadásomról volt szó, aminek nem ez a megoldása” – tette hozzá. Emlékeztett arra az esetre, melynek során a Jolvanezígy Youtube-csatorna egyik liberális arcát egy ellenzéki képviselő a véleménye miatt megtámadt. Ő akkor elsők közt szólította fel a jobboldaliakat, hogy „ilyet soha”.
A személyes sérelme miatt nem tudja azt mondani, hogy megbánta, mert apaként nem bánta meg.
Ugyanakkor azt sajnálja, hogy ebből az lett ami. Megköszönte a jobboldalnak, hogy összezárnak, de megjegyezte, hogy az egész eset borzalmasan szomorú és ez a jövőben sem működhet így. „Nem következik ebből az, hogy holnaptól ha valami nem tetszik akkor pofozkodás lesz a vége” – magyarázta. „Most sem így terveztem ezt az egészet” – mondta. Pozitívumként emelte ki, hogy most már konszenzus van abban, hogy ha valaki pofozkodik, akkor ezt elítélik az emberek.