Senyei kiemelte, hogy az elmúlt négy évben számos nehézséggel kellett megküzdenie a hazai bírósági szervezetnek, a covid-járványtól a rezsiköltségek drasztikus emelkedéséig.
Ezzel együtt a 2020-ban az ügyhátralék csökkentése érdekében indított program meghozta eredményét, az akkori mennyiséghez képest csaknem megfeleződött a két éven túli peres ügyek száma országosan. A Fővárosi Törvényszéken négy év alatt negyven százalékkal sikerült csökkenteni az ilyen ügyek számát. Az OBH elnöke elmondta, hogy a digitális fejlesztéseknek köszönhetően 26, erre alkalmas tárgyalóterem összesen 4503 távmeghallatást tartottak tavaly a fővárosban.
Senyei ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a Fővárosi Törvényszéket kiemelkedően sújtja az igazságügyi alkalmazott elvándorlása, amelynek egyértelműen anyagi okai vannak. „Egy jó bírósági jegyző munkája nélkül a bíró és a bíróság sem tud működni” – fogalmazott.
Hozzátette:
ezt a jelenséget meg kell szüntetni, mert a jegyzőhiány miatt veszélybe kerülhet a bíróságok működése.