«Szokás szerint nagy mellénnyel induló magyar fociválogatott kiesett az Eb-n, ráadásul a fővezér jelenlétében Stuttgartban. […] a Fekete Sereg sem segített. Németország–Magyarország 2-0.»
Kaltenbach megragadta az alkalmat és szokásához híven nemcsak a miniszterelnökbe szállt bele, hanem még a hűséges, a csapat mellett hóban-fagyban, vagy éppen perzselő napsütésben is kitartó magyar szurkolókba is.
– Ezek az emberek nem értenek ebből az egészből semmit, ezeknek az embereknek a meccs előtt több tízezer torokból felcsendülő Nélküled című dal felesleges magyarkodás, egy giccs. Mint ahogy a piros-fehér-zöld lobogó is zavarja őket, a Himnuszunkról nem is beszélve. Szerencsére sokkal, de sokkal többen vagyunk azok, akiknek ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek, akiknek a nemzeti összetartozás mindennél fontosabb, és akkor is ugyanúgy szeretjük Szoboszlaiékat, ha győznek és ugyanúgy, ha veszítenek. A lényeg a küzdelmen van, az a fontos, hogy kitegyék a szívüket és a lelküket a pályára. Nekünk nem kell ennél több, mert magyarok vagyunk. Természetesen győzni szeretnénk mindig, de tisztában vagyunk azzal, hogy ezt nem mindig jön össze – gondolta magában Felhévizy, és behűtött estére két palack vörösbort, hátha lesz okunk ünnepelni. Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!”
***