Szijjártó: Az utolsó konzuli ügyek is lezáródtak a tegnapi német–magyar mérkőzés kapcsán

2024. június 20. 22:59

Ahogy lassan végére érünk a napnak, úgy az utolsó konzuli ügyeink is lezáródnak a tegnapi német-magyar mérkőzés kapcsán – írta csütörtök esti Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter.

2024. június 20. 22:59

Nyitókép: Hesham Elsherif / AFP

Tegnap összesen 27 magyar állampolgárral szemben indult eljárás Stuttgartban, amely ügyek döntő többségét a konzuljaink segítségével még a helyszínen sikerült rendezni” – olvasható a bejegyzésben.

A tárcavezető közölte: két magyar állampolgár azonban végül őrizetbe került garázdaság vádjával. 

A velük szemben folytatott eljárást folyamatosan figyelemmel kísértük, konzuljaink ma hajnalba nyúlóan a rendőrőrsön voltak, és a német hatóságok is gyorsított rendben tárgyalták az ügyeket.

Hozzátette: a legfrissebb tájékoztatás szerint mindkét őrizetbe vett magyar állampolgárt elengedték az elmúlt órákban és tekintve, hogy nem rendelkeztek jeggyel a vasárnapi mérkőzésre, a kiszabott büntetésük mellett azonnal el kellett hagyniuk Stuttgartot.

Természetesen mindketten eleget tettek a német rendőrség felhívásának és már úton vannak haza, mi pedig továbbra is minden magyar állampolgár érdekének védelmében fel fogunk lépni” - zárta bejegyzését Szijjártó Péter.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Kapcsolódó cikkek a Foci Eb 2024 aktában.

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
de France
2024. június 21. 09:00
Egy külügyminiszter ezzel foglalkozik?
de France
2024. június 21. 08:57
"Konzuli ügy" Új elnevezés a külföldön garázdálkodó magyarokra.
llnnhegyi
2024. június 21. 07:24
Magyar Ondó Péter a TISZA párt őrjöngő alelnöke is részt venne a katonai misszió kijelölése én?
llnnhegyi
2024. június 21. 07:21 Szerkesztve
Csádban felrobbant egy fegyver raktár! 19 halott! Szerencsére még nem vagyunk kint! Kiket,miket védenenk ott? Kiket lőhetünk agyon? Halott katonainkat hazahozzák?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!