Huszonnégy óra alatt lehet megállítani ezt a háborút, és elérni a tűzszünetet. Három telefonhívás kell, az ukrán elnökkel közölni kell, hogy a korábbi automatikus támogatás helyett most már feltétele a további donációnak az azonnali tűzszünet
A miniszterelnök szerint jelenleg Brüsszel és Washington nevezhető a háborús központnak, vasárnap pedig itt kell megnyerni az elsőt, novemberben meg Amerikában a második mérkőzést, ahol jobb esetben a békepárti elnökjelöltet, Donald Trumpot választják meg. Ennek kell teljesülnie ahhoz, hogy mindkét oldalon pozícióba kerüljenek azok az emberek, akik képesek megállítani a háborút.
A miniszterelnök azt mondta, hogy sokan a ‘90-es éveket szeretnék visszahozni, amikor Oroszországot és Ukrajnát is ki lehetett használni, de ezt az oroszok már azóta megelégelték, sőt újraszabályozták a saját világukat. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban fogalmazott úgy, hogy
ilyenkor megjelennek a hitelezők, a spekulánsok, és nyomják előre a gépezetet. Nekünk azt kell szem előtt tartani, hogy egy háborúban sohasem az dől el, hogy kinek van igaza, hanem, hogy ki marad életben.
A Fidesz elnöke szerint egy háborúban már nehéz megállni, ezért sem szabad katonák kezébe átengedni a hatalmat. A legnagyobb hiba pedig az ukrán-orosz konfliktus esetében az volt, hogy Európa nem szigetelte el ugyanúgy a konfliktust, mint azt 2015-ben, a Krím esetében tette. De ez azért is van, mert a nyugati erők a vagyon és a befolyás miatt le akarják győzni Oroszországot, miközben Ukrajna is kellően gazdag ország ahhoz az adottságaiban, hogy szintén célpont legye.