Lemond Csák János miniszter – átadná a stafétát a fiataloknak

Igaz a hír, hogy benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek?

Így van.

Amikor igent mondott a felkérésre, eleve úgy tervezte, hogy a ciklus feléig látja el a feladatot?

Természetesen nem. Amikor az ember elvállal egy ilyen megtisztelő és felemelő tisztséget, száz százalékig annak a mandátumnak a beteljesítésére törekszik. Ez is volt a megállapodás miniszterelnök úrral, akivel régi jó barátságban vagyunk. Úgyhogy nem, nem volt tervbe véve.

Miért döntött akkor így, és miért most?

Amikor megkap egy feladatot az ember, mindig létezik teljesítmény követelmény: mi az, amit végre kell hajtani, és ez mennyi időbe kerül. Három dolgot kért tőlem a miniszterelnök, ahogy minden tárcavezetőtől: az első, hogy a meglévőre építve alakítsak ki ütőképes működési rendszert, a második, hogy a tárcámhoz tartozó területeken legyenek ciklusokon átívelő programok, és a harmadik, hogy legyenek megfelelő utódok, személyek, akik képesek alkotó módon tovább vezetni a területeket. A rendszerépítés és programkialakítás ügyében az eltelt két évben gyorsan haladtunk munkatársaimmal. 

E tekintetben a négy évre tervezett munkát sikerült két év alatt elvégezni. Itt az ideje átadni a stafétabotot a fiatal nemzedéknek.

Nem arról van szó, hogy belefáradt, és rájött, az államigazgatási munka nem fekszik önnek?

Egyáltalán nem. Azt tudom mondani, az ezeréves magyar állam miniszterének lenni rendkívül felemelő, felelősségteljes, egyben alkotó, élvezetes munka. Ebben alapfeltétel a munkabírás, a lojalitás és az alkotóerő, hiszen arról van szó, hogy az ember miként tudja mozgósítani a felhalmozott tudását, tapasztalatát a folyamatok és jelenségek értelmezésében illetve a megoldások megszervezésében. Én is száz százalékig beleadtam mindent, úgy végeztem ezt a munkát, ahogyan azt a Max Weber vagy Magyary Zoltán által ránk hagyott államigazgatási étosz megkívánja. Nem döntöttem volna így, ha nem érzem úgy, hogy van egy működőképes rendszer, megfelelő programok, illetve, ha nincs olyan utódjelölt, aki képes és kész a vezetésre. Ahhoz hasonló a helyzet, mint amikor van az embernek egy kitűnő autója, és tudja, hová akar menni. Jó sofőrből mindig több van, mint autóból, és persze üzemanyag is kell a tankba. A magyar államigazgatásban rendkívül sok tehetséges fiatalember dolgozik, igenis lehetőséget kell adni nekik. Gondoljuk meg, én harminc évesen lettem egy magyar-ír pénzügyi cég vezérigazgatója, vagy Orbán Viktort harmincöt évesen választottuk meg először miniszterelnöknek.

Mit szólt a döntéséhez a kormányfő?

Régi jó kapcsolatban vagyok Orbán Viktorral, a viszonyunk a barátságon túl arra épül, hogy tudunk hideg fejjel leltározni. Ezt történt a kormányzati ciklus felének apropójából, és mivel az elvekben egyetértünk, megértette és elfogadta az érvelésemet. Az nem kérdés, hogy a jövőben is Magyarország jövőképességén fogok dolgozni. 

Mindig a hazám jólétének, biztonságának, jövőképességének érdekében dolgozom, legyen szó akár üzleti, gazdasági pozícióról, akár társadalmi, kulturális vagy akadémiai területről. Ugyanezt teszi egy holland, német, amerikai, indiai vagy kínai is. De én magyar vagyok, ide születtem, ez a sorsom, amit boldogan vállalok.

Ha félidős mérleget vonunk a miniszterségéről, az innováció, a felsőoktatás, szakképzés vagy a családügy terén elért eredményekhez nemigen férhet kétség, a kultúra ügye nehezebb diónak bizonyult. Számos konfliktus övezte a munkáját. Hogyan értékeli az ott elért eredményeket?

A kormány 2022-ben hozta létre a Kulturális és Innovációs Minisztériumot, amelynek portfoliójába tartozik a kultúra, a családügy, a felsőoktatás, innováció, tudománypolitika, a szakképzés és felnőttképzés. Célunk a kulturálisan magabiztos, gazdaságilag erős, magabíró családokból álló nemzet építése. Többször elmondtam, meggyőződésem, hogy innovációs kultúrára és a kultúra innovációjára egyaránt szükség van. Két év telt el, elégedett vagyok azzal, amit elértünk. Sőt a várakozásaimhoz képest gyorsabban jutottunk el a jelen állapothoz. Kezdjük a szemlélettel. A kulturális ágazatban sikerült megindítani a kultúraváltást, hiszen 

Az olyan lenne, mintha aláásnánk mindazon értékeket, amelyek 1100 éven fenntartották ezt a nemzetet, s ezzel feladnánk a hazánk jövőjét. 

Az államilag finanszírozott szcénán belül a kormány szándéka, hogy hatékonyabbá tegye az intézményrendszert, s ennek része a finanszírozás teljesítményhez kötése. Sikerült átláthatóvá tenni a rendszert, megértettük a szereplőkkel, hogy szükség van mérésre, és hogy nem az intézmények egyébként kitűnő vezetőinek intellektuális megelégedettsége a legfontosabb cél, hanem a közönségre gyakorolt hatás, és nemcsak Budapesten. A finanszírozásban a Budapest-vidék arány fokozatosan arányosabbá válik az utóbbi javára, és a kultúra széles rétegekhez való eljuttatása terén nagyot léptünk előre. Óriási siker a Petőfi Kulturális Program, amit tavaly indítottunk el. Idén már 70 járáson keresztül országos lefedést biztosítunk, a legnagyobb nemzeti intézményeink visznek programokat országszerte: az Országos Levéltártól az OSZK-ig, a Nemzeti Múzeumtól a Szépművészetiig odavisszük mindenki közelébe a kulturális kincseinket. Hihetetlen jók a visszajelzések, rendkívül büszke vagyok erre. 

Ehhez ütőképes intézményrendszer kell, ezért a Nemzeti Kulturális Tanáccsal egyetértésben megújulunk. Létrejött a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ, ahol hat intézmény gyűjteménye egy korpuszként fog megmutatkozni. Baán László a Szépművészeti Múzeummal és az egész Városliget projekttel folytatja a magyar kultúrkincs egy másik szegmensének a megjelenítését. Mindezekkel jó úton haladunk a Klebelsberg Kuno elődöm által kitűzött célhoz, hogy a kulturális kiválóság jegyében mutassuk fel a magyar géniusz teljesítményét itthon és külföldön, illetve mutassuk be az igazán kiváló nemzetközi teljesítményeket. Mindezt úgy, hogy a kultúra kincseit „nemzetünk szélesebb rétegei” számára is elérhetővé tegyük.

Eredményemnek tartom azt is, hogy sikerült az intézményeinket és annak vezetőit a közönség, a piac és a mecenatúra felé fordítani. Az volt a szándékom, hogy szélesítsem a kört, amely érdekelt ezen intézmények működtetésében, amely szán is rá, hajlandó pénzt áldozni erre, ebben jó irányban léptünk előre. Fontos állomás lesz az ősszel a parlament elé kerülő új kulturális törvény, amely egységes, átlátható és arányos kultúrairányítást tesz lehetővé. A szakmai szervezetekkel folyamatosan zajlanak az egyeztetések, és ha meglesz a törvény, akkor 31 év után le tudjuk zárni a rendszerváltást a kultúrában. 

Vannak olyan ügyek ugyanakkor, amelyekbe beletört a bicskája, ilyen például a Zeneakadémia vezetőváltása. Nem érzi, hogy dolgavégezetlenül távozik?

A Zeneakadémia egy speciális dolog, ahol összekeveredik a felsőoktatás és a művészet. Ahogy a legtöbb nagy dologgal az életben, ezzel is úgy vagyok, hogy az idő majd megoldja. 

Majd megérik az idő a változásra.

Ha végignézzük eddigi életútját, mindig pályára állított valamit, egy céget, intézményt, csapatot, majd tovább lépett. Ilyen volt a MOL, a Helikon, a Heti Válasz, vagy akár a Corvinus. Mi a terve, mihez fog most ezután?

Egészen addig, amíg a végső döntés nem volt meg, vagyis amíg a miniszterelnök úr nem fogadta el a lemondásomat, nem lett volna becsületes dolog a jövőn gondolkodni. Vannak predesztinációk a korábbi életemből, ilyenek az üzleti szféra, tanítás, mentorálás, illetve az írás; nem hiszem, hogy ki fogok találni valami teljesen újat. Aki a Jóistentől adományokat kapott, esélyt, hogy tanuljon, világot lásson, és szereti a hazáját, annak számtalan lehetősége van arra, hogy a képességeit alkotó módon mozgósítsa. Sok energia van bennem, bármibe kezdek, nagy odaadással fogom végezni.