Habsburgista seggfej a bíróság előtt

Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton

„Habsburgista seggfej a bíróság előtt. 1936-ban.

Deme László, nyugalmazott királypárti százados egy cikkben legyalázta az 1848-as forradalmat és annak hőseit. Szemben a mai jobboldali kurzussal, mely az ilyet hol tűri, hol támogatja, az imádott Horthy-korban ennek bírósági tárgyalás lett a vége, felháborodott, tiltakozó újságcikkekkel, az elkövető ablakára záptojásokat hajigáló tüntetéssel. 

De ami a legfontosabb: az akkori legitimisták azonnal elhatárolódtak, hiszen az akkori legitimisták részben úriemberek voltak, részben hazafiak, akik tisztában voltak azzal, hogy a történelmi események máskénti értékelése dacára létezik nemzeti minimum, és a szabadságharcok éppúgy, mint Petőfi költészete, vagy a Kossuth-nóták, a nemzeti hagyomány szerves elemei. (IV. Károly is tanult Petőfi verseket, s nem véletlenül.)

Ezzel szemben a mai »királypártiság« Deme dumáinak százszorosát engedi meg magának mennyiségben és durvaságban egyaránt, nemcsak a kommentmezőkön, de oldalakon és folyóiratokban, melyek a rezsim támogatását élvezik, hiszen mindenki alapvetően egy nagy táborba tartozik, aki úgymond »jobboldali«.

Hogy ezek mennyire képzettek, arra a legjobb bizonyíték, az érvelésük: a jakobinus Petőfit, a szabadkőműves Kossuthtot, stb. a kommunisták szerették. Hogy a Horthy-korban is kultuszuk volt, azt már nem tudják. Hogy a Monarchia alatt még nagyobb, azt se tudják.

Igazi arisztokratikus analfabéták.

Ennek a posztmodern képződménynek – szemben a háború előtti aulikusok világával – a gyökere a gyökértelenség. A kádárista lakótelepek és a pesti kávéházak világa. A mindenhonnan kikukázott pre- és posztnáci szellemi hulladék, az extravagánsnak szánt vagy megélt álfilozófiák állázadása, a magyar történelem nemismerete, a teljes tradíciótlanság, melyet tradíciónak neveznek, a magyar nemzeti hagyománnyal szembeni zsigeri ellenérzés, de úgy, hogy közben mégis nagyonjobboldali legyen, a totális identitásnélküliség, mely minden városi trutymóban próbálta keresni az önazonosságot, aztán elérkezett a lefolyórácshoz, melyen megakadva jutott el ehhez a »monarchizmushoz«. 

De csak elvásik, elkopik, kádárizálódik, megrothad lassan, aztán elhullik, és visszatér oda, ahonnan kivirágzott.

Várnak titeket az oroszok és Sztálin, meg a kínai kommunisták, hajrá!”