De ami a legfontosabb: az akkori legitimisták azonnal elhatárolódtak, hiszen az akkori legitimisták részben úriemberek voltak, részben hazafiak, akik tisztában voltak azzal, hogy a történelmi események máskénti értékelése dacára létezik nemzeti minimum, és a szabadságharcok éppúgy, mint Petőfi költészete, vagy a Kossuth-nóták, a nemzeti hagyomány szerves elemei. (IV. Károly is tanult Petőfi verseket, s nem véletlenül.)
Ezzel szemben a mai »királypártiság« Deme dumáinak százszorosát engedi meg magának mennyiségben és durvaságban egyaránt, nemcsak a kommentmezőkön, de oldalakon és folyóiratokban, melyek a rezsim támogatását élvezik, hiszen mindenki alapvetően egy nagy táborba tartozik, aki úgymond »jobboldali«.
Hogy ezek mennyire képzettek, arra a legjobb bizonyíték, az érvelésük: a jakobinus Petőfit, a szabadkőműves Kossuthtot, stb. a kommunisták szerették. Hogy a Horthy-korban is kultuszuk volt, azt már nem tudják. Hogy a Monarchia alatt még nagyobb, azt se tudják.