Az első és legfontosabb, hogy a kerületet érintő, meghatározó kérdésekben szeretném kikérni az itt élők véleményét. Mi valóban fejleszteni szeretnénk, és kihasználni a környezetünk adottságait. Visszaadni Buda régi, jó hírnevét. Véleményem szerint fontos lenne egy zöldfordulat, mégpedig olyan, amivel akár mintakerületté is válhatunk és évtizedek múlva egy klímaváltozás esetén is biztosítja a jövőnket. Cserjék nem adnak árnyékot, az elültetett fák viszont igen. Itt van nekünk az Ördögárok-patak, ez alapvetően az esővíz elvezetésére hivatott, és mi szeretnénk felduzzasztani. A lelki szemeim előtt már megjelent a kép, hogy az Akadémia park mellett üldögélnek a vízparton az arra járók, vagy elsétálnak a távolabb élők is. Aztán ott van a Hármashatár-hegy, amit kirándulóhelyként is lehetne használni, ha meglenne az ehhez szükséges infrastruktúra.
Van olyan álma, ami a legközelebb áll a szívéhez?
Az egyik álmom egy olyan projekt, amely egyébként tervezés alatt van, az a Margitszigetre átvezető gyalogos híd. Nagyjából a Kolosy térrel szemben van a Margitsziget közepe. Milyen jó lenne, ha a Palatinus strandra egyenesen át tudnánk sétálni, a jelenlegi körülményes tömegközlekedés helyett?
Kívülről úgy néz ki, Buda megtelt! Így van ez?
Három olyan beruházás van jelen pillanatban engedélyeztetés alatt, ami ha megvalósul, nagyságrendileg 350 és 400 közötti ingatlan megépítését jelenti. Lassan elfogynak a zöld területek a kerületben, nem beszélve arról, hogy ez hány újabb autó megjelenésével jár. Miközben nincsenek parkolóhelyek és folyamatos dugóra panaszkodnak a helyi lakók. Azt tervezem, hogy a társasházépítéseket korlátozni fogjuk a kerületben. Természetesen nem a felújítások és építkezések ellen szeretnénk tenni, hanem hogy fontoljuk meg a nagy beruházások engedélyezését. A Fény utcai piacon rendet kell tenni, nagyon magas a helypénz, ami egyaránt rossz az árusoknak és a vásárlóknak is. Ezt a helyzetet mihamarabb meg kell oldanunk! Egy szóval tele vagyok álmokkal és tervekkel, és ha az itt élők megtisztelnek a bizalmukkal, fiatalos lendülettel szeretném belevetni magam a megvalósításukba!