Van úgy, hogy a pap szörnyeteg és hogy a k*rva szent

Nyitókép: Képernyőfotó

„Nincs olyan, hogy »de ő megérdemli”. Nincs olyan, hogy »ő nem érdemel tiszteletet. Azért nincs, mert ember a másik ember méltóságáról nem dönthet, ahogy az életét sem veheti el. Akit nem veszel emberszámba, akinek nem tiszteled a méltóságát, azt számon sem kérheted, ahogy nem várhatsz erkölcsi felelősségvállalást a kutyádtól, egy cserép muskátlitól vagy az időjárástól.

Jár a k*rvának és a papnak, a szentnek és a szörnyetegnek. Van úgy, hogy a pap szörnyeteg és hogy a k*rva szent. A »ne ítélj, hogy ne ítéltess” nem a következmény-nélküliséget jelenti. Hanem az emberi méltóság szentségét. Mert hogy is várhatnánk, hogy az ellenlábasaink tiszteljék a méltóságunkat, ha mi nem tiszteljük az övéket?

Ha megsérted valaki emberi méltóságát, nem veszíted el a sajátodat, csak a hivatkozási alapot, hogy kikérhesd magadnak, amikor valaki lábbal tiporja a tiédet. Így aztán, amikor megsérted valaki emberi méltóságát, egyúttal a sajátodat is megsérted. Meg az anyádét, az apádét, a társadét, a gyerekedét, minden halott felmenődét és leszármazottadét egyszerre.

És ez az az univerzális igazság, amely nem képezheti vita tárgyát. Én az anyámtól tanultam mindezt. Nem azáltal, hogy elmondta, hanem azáltal, ahogyan él. Rajtunk múlik, miben nőnek fel a gyerekeink és milyen világot hagyunk rájuk. Boldog anyák napját mindenkinek, aki anya, és aki nem az. Mindenkinek, aki bárkit arra tanít, hogy csakis az lehet egy mindenki számára élhető világ, ahol nem vitatkozunk egyetemes igazságokon.”