Tusk állításaira Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgatója előbb szintén az X-en reagált, majd hosszú interjút adott az ügyet már az első pillanatban követő lengyel wPolityce portálnak.
Az Aggódva figyelem, ami Lengyelországban történik a választások után című cikkben Szalai Zoltán elmondta, nagyon meglepte „a szabad véleménynyilvánítás jogát talán nem ismerő” Tusk bejegyzése, különösen annak a kemény hangneme, ráadásul pont azzal a magyar médiummal szemben,
amelyik mindig igyekszik teret adni a különböző álláspontoknak”.
A riporter azon kérdésére, miért döntött úgy, hogy a hetilapjában interjút közöl a volt lengyel miniszterelnökkel, a Jog és Igazságosság párt egyik vezetőjével, úgy válaszolt, amikor kiderült, hogy Morawiecki is felszólal a CPAC Hungaryn, kézenfekvő volt ennek a fontos, miniszterelnökként igen sikeres és régóta a magyarok nagy barátjaként viselkedő európai politikusnak a megszólítása. A Mandiner hetilap és online portál „mint az egyik legnagyobb és legkomolyabb magyarországi médium amúgy is igyekszik minden Magyarországra érkező fontos vendéggel interjút készíteni, így történt ez Radoslaw Sikorski 2022. nyári magyarországi látogatásakor is”.
Szalai Zoltán szerint Tusk támadása azért is különösen furcsa, mert Morawiecki nem mondott semmi olyat ebben a beszélgetésben, amit pártja ne hangoztatna következetesen évek óta.