Ebből legfeljebb ellenzékváltás lesz, ha egyáltalán.
(Nyitókép: YouTube-képernyőfotó)
A beszámolók szerint igen kedélyesen beszélgetett Puzsér Róbert és Magyar Péter egy budapesti konferenciaközpontban, ami természetesen meg is telt a jeles alkalomra. Hiába: a tizennégy éve Orbán-ellenes tábor elvárásainál már csak a kíváncsisága nagyobb, arról pedig a főszereplő mellett a baloldali médiumok (köztük az eseményről szinte felhevülten beszámoló Telex) gondoskodnak hónapok óta, hogy
folyton napirenden legyen a legújabb „messiás”.
A kedélyes csevejből sokkal többet nem tudtunk meg az otthon állítólag késsel mászkáló, a felesége „védelmében” magánbeszélgetéseket rögzítő, alig néhány hete még Mészáros Lőrincnél kilincselő fazonról, ám annyit igen, hogy ő már 2006 őszén elégedetlen volt a Fidesszel. Ha mellé tesszük, hogy „mindig is liberális voltam”, akkor itt most zárójelbe is tehetjük azt a felvetést, hogy Magyar Péter igazából jobboldali. De még ha az lenne is, a legfőbb célja virtigli baloldali, nevezetesen beteljesíteni azt, ami Bajnai Gordonnak, Gyurcsány Ferencnek, Pukli Istvánnak, Fekete-Győr Andrásnak, Vona Gábornak vagy Márki-Zay Péternek se sikerült:
akármilyen programmal és akármilyen áron, de leváltani a miniszterelnököt.
Innentől kezdve a történet politikai értelemben leginkább arról szól, hogy az aktuális próbálkozó – akinek előélete kétségtelenül ad egy újszerű bukét az egésznek – átvegye a stafétát az elődjeitől, s ezzel átrendezze az ellenzéki térfelet. A Gyurcsányék felől érkező fuvallatok arra engednek következtetni, hogy ehhez azért nekik is lenne szavuk, s a „nekik” alatt itt már a bekebelezett MSZP-t és Párbeszédet is értjük.
Az előzmények nyomán ebből az következik, hogy
Magyar Péter előbb-utóbb vagy kiegyezik a bukott kormányfővel, vagy „integrálja”.
Esetleg létrejön ismét a centrális erőtér, ami viszont sokkal inkább támasza, mintsem akadálya az orbáni kormányzás folytatásának.
Ennyit arról, hol és kik ijedhettek meg a Tisza Párttól.
A belpolitikát kétségtelenül megbolygató fejlemények azonban rámutatnak egy kvázi anomáliára. Először is: bár bőven akadnak hibái és hiányosságai a kabinetnek, az nem eltagadható a konzervatív oldaltól, hogy van víziója, teljesítménye, eszközrendszere céljai megvalósításához. A politikai alapozást, a szakértői bázis kialakítását és a közösségépítő munkát a Fidesz már bőven 2010 előtt elvégezte, lépésről lépésre, évről évre. Ezzel szemben a túloldalon
rendre azt a receptet keresik, ki és milyen konstrukcióval szerezheti meg a hatalmat. Aztán majd lesz, ami lesz.
Nincs aprómunka vagy bázisépítés, csak vagdalkozás. Ennek egyik embrionális ötlete volt a technikai koalíció 2014 előtt, az akkor még zsidólistát emlegető jobbikosok és a persona non grata Gyurcsány bevonásával. Imádtuk! A legutóbbi próbálkozás pedig Márki-Zay Péter, a hatpárti összefogás és a guruló dollárok voltak – az eredményt 2022-ben láthattuk.
A probléma és meggyőződésem szerint az ellenzéki sikertelenség gyökere tehát nem más, mint a cél elégtelensége – Orbán leváltása, és kész –, továbbá az eszköz misztifikálása. S ezen Magyar Péter sem lendíti túl az ellenzéket, sőt valójában kimaxolja a tizennégy évnyi, frusztrációval terhelt kisebbségi protesthangulatot.
Ebből legfeljebb ellenzékváltás lesz, ha egyáltalán. Addig pedig folytatódik a legújabb közéleti trash-sorozat.
Mindegy, hogy bizonyítható-e, éppen elég a gyanú, a szóbeszéd, a komoly ismertséggel rendelkező balliberális állítása, és a kormánybűnöst meg lehet, sőt meg kell lincselni. Horváth K. József írása.
Elemzés fedte fel a baljós kilátásokat.
A TISZA harmadik alelnöke a párt belső működéséről beszélt a Partizánban.
Talán jobb is így.
A miniszterelnök kíméletlenül vágta a labdát a Tisza Párt elnökének kapujába.
Az ellenzéki mantrák ismételgetése újabb és újabb helyszíneken nem egy kormányzásra kész erő képét festi fel.
Van még új a nap alatt?
A Bajnokok Ligája-döntő idején mutatják be a legújabb Puskás Ferenc-életrajzi könyveket.
