„Egy olyan ország polgárai vagyunk, amelynek a szomszédjában minden nap halomszám ölik egymást a huszonéves fiatalok, az orosz és ukrán huszonéves fiatalok, innen nem is olyan messzire, és egy olyan ország polgárai vagyunk, amelynek a szomszédjában nem is olyan régen öt lövést adtak le az ottani miniszterelnökre, aki majdnem belehalt ebbe a merényletbe” – mondta a miniszter, majd megjegyezte, hogy erős túlzás lenne azt állítani, hogy normális világban élnénk.
Éppen ezért életbevágóan fontos az előttünk álló két választás, ahol nem „csak” EP-képviselőket és városvezetőket választunk meg, hanem eldöntjük, hogy Magyarország maradjon-e a béke pártján, vagy álljunk be mi is a háborúpárti országok sorába.
Én azt kérem önöktől, hogy erősítsék meg június 9-én Orbán Viktort abban, hogy jó, ha kitart a béke mellett, mert az országnak erre van szüksége.