Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Kiosztotta a Magyar Ügyvédi Kamara a Gyurcsány-pártot a köztársasági elnököt ért vádak kapcsán

2024. május 27. 14:01

Dobrev Klára több mint húsz éves szabálytalan szerződések megkötésével vádolja a köztársasági elnököt a kamara szerint.

2024. május 27. 14:01
null

Nyitókép: Képernyőfotó

A Magyar Ügyvédi Kamara megdöbbenéssel fogadta, hogy korábbi ügyvédi tevékenysége miatt a köztársasági elnököt „köztörvényes bűnözőnek” és „a földmaffia kiszolgálójának” nevezett egy politikai párt.

A kamara hétfőn közleményében azt írta, mélységes aggodalomra ad okot, hogy a politikai csatározások hevében olyan vádakat fogalmaznak meg politikai szereplők, amelyek súlyosan sértik nemcsak a köztársasági elnöki intézménybe, de az ügyvédségbe vetett közbizalmat is. 

Kiemelték, hogy a politikai térben elhangzott súlyos szavakkal szemben a Magyar Ügyvédi Kamara „meg nem cáfolt meggyőződése” az, hogy Sulyok Tamás az ügyvédi hivatását nagy közmegbecsüléssel végezte; emellett tudományos és alkotmánybírói tevékenysége során mindenkor kiállt az ügyvédi és kamarai függetlenség mellett, amelyet a jogállamiság és közbizalom alappillérének tartott, és amelyért a Magyar Ügyvédi Kamara ezúton is külön köszönetét fejezi ki.

Hangsúlyozták, hogy a közbizalmat érte most támadás a már idézett durva kijelentésekkel. A kamara a rá vonatkozó törvény alapján minden esetben eljár az ügyvédi tevékenységre vonatkozó jogszabályt vagy az ügyvédekre irányadó etikai szabályokat sértő kollégákkal szemben. Ugyanilyen határozottsággal fel fog lépni az ügyvédeket ügyvédi tevékenységük miatt, vagy, mint a jelen esetben, közéleti tevékenységük során – méltatlanul – érő támadások ellen, mert alapvető feladatának tekinti az ügyvédségbe vetett közbizalom megóvását – tudatták a közleményben.

(MTI)

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 219 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2024. május 28. 10:22 Szerkesztve
A magyar nyelv gyakori szófordulata a józan paraszti ész. Mostanság sokan munkálkodnak azon, hogy ezt elveszítsük. Ez kell ugyanis ahhoz, hogy mondvacsinált magyarázatoknak bedőlve elfogadjuk, hogy a termőföld ugyanolyan áru, mint a TV készülék vagy a papírzsebkendő. A józan eszünk azt diktálja, hogy a földi világban az emberi élet fenntartásához víz, levegő és élelem szükségeltetik. Ezeket pedig – minden körülmények között - semmi egyéb, csakis a haza földje és a nemzet parasztsága képes számunkra biztosítani. Az életképes helyi társadalom magától értetődő tényként vélelmezi, hogy a határuk jövedelme minden körülmények között őket illeti meg. Bel- és külhoni politikusainknak szóló üzeneteink és elvárásaink egyértelműek: • semmilyen, a térségtől idegen szervezet ne legyen megélhetési konkurense a helyi parasztcsaládoknak! • aki az unokáink életlehetőségét közönséges áruvá, profittá próbálja zülleszteni, az nem gazdasági versenytársunk vagy politikai ellenfelünk, hanem ellenségünk!
MZperXXL
2024. május 28. 06:22
"Aki a magyar termőföldvédő törvényeket kijátszó zsebszerződések elkészítésében részt vett, az gazember." Nem tudom, ezzel kapcsolatban ki és mit tett, nem tett, de beszéljünk már arról, hogyan értékeljük azt, aki a MOL részvénypakettjének eladásában részt vett?
Valodi
2024. május 28. 00:50
5m007h 0p3ra70r 20:16 "Aki a magyar termőföldvédő törvényeket kijátszó zsebszerződések elkészítésében részt vett, az gazember.« És az is, aki saját előnyök szerzése céljából hallgatott róla, pedig tudta." Egyetértek!
5m007h 0p3ra70r
2024. május 27. 20:16
» Valodi 2024. május 27. 17:34 Aki a magyar termőföldvédő törvényeket kijátszó zsebszerződések elkészítésében részt vett, az gazember.« És az is, aki saját előnyök szerzése céljából hallgatot róla, pedig tudta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!